Jób 31
1 Szövetséget kötöttem szemeimmel, hogyan vetnék hát ügyet hajadonra?
Vjeru uèinih sa oèima svojim, pa kako bih pogledao na djevojku?
2 Hisz mely osztályrész jut Istentől felülről s mely örökség a Mindenhatótól a magasból?
Jer kakav je dio od Boga ozgo? i kakvo našljedstvo od svemoguæega s visine?
3 Nemde balsors a jogtalannak s viszontagság a gonosztevőknek.
Nije li pogibao nevaljalome i èudo onima koji èine bezakonje?
4 Nemde ő látja útaimat s mind a lépéseimet megszámlálja!
Ne vidi li on putove moje, i sve korake moje ne broji li?
5 Ha hamissággal jártam és csalárdságra sietett a lábam –
Ako hodih s lažju ili ako pohitje noga moja na prijevaru,
6 mérjen meg engem igaz serpenyőn s tudja meg Isten gáncstalanságomat –
Neka me izmjeri na mjerilima pravijem, i neka Bog pozna dobrotu moju.
7 ha léptem elhajolt az útról és szemeim után járt a szívem, kezeimhez hiba tapadt:
Ako su koraci moji zašli s puta, i ako je za oèima mojim pošlo srce moje, i za ruke moje prionulo štogod,
8 hadd vessek és más egyék, és sarjaim tépessenek ki gyökerestül!
Neka ja sijem a drugi jede, i neka se iskorijene izdanci moji.
9 Ha szívem elcsábíttatta magát asszony miatt, felebarátom ajtaján leskelődtem:
Ako se zanijelo srce moje za kojom ženom, i ako sam vrebao na vratima bližnjega svojega,
10 másnak őröljön a feleségem és mások hajoljanak reá;
Neka drugomu melje žena moja, i neka se drugi nad njom povijaju.
11 mert gazság az, s bírák elé való bűn az,
Jer je to grdilo i bezakonje za sudije.
12 mert tűz az, mely az enyészetig emészt, s minden termésemet gyökerestül tépi ki!
Jer bi to bio oganj koji bi proždirao do uništenja, i svu bi moju ljetinu iskorijenio.
13 Ha megvetettem szolgám és szolgálóm jogát, mikor pöröltek velem –
Ako nijesam htio doæi na sud sa slugom svojim ili sa sluškinjom svojom, kad bi se tužili na mene;
14 hiszen mit teszek majd, midőn Isten fölkel s midőn számon kér, mit felelek neki,
Jer šta bih èinio kad bi se Bog podigao, i kad bi potražio, šta bih mu odgovorio?
15 hiszen az anyaméhben ki engem alkotott, alkotta őt és Egy formált minket a méhben –
Koji je mene stvorio u utrobi, nije li stvorio i njega? nije li nas on isti sazdao u materici?
16 ha megvontam a kívántat a szegényektől s az özvegy szemeit epesztettem,
Ako sam odbio siromasima želju njihovu, i oèi udovici zamutio,
17 s én egyedül ettem falatomat s árva nem evett belőle
I ako sam zalogaj svoj sam jeo a nije ga jela i sirota,
18 – hisz ifjúkorom óta nálam nőtt fel, mint atyánál, s mint anyám méhéből valót úgy vezettem -;
Jer je od mladosti moje rasla sa mnom kao kod oca, i od utrobe matere svoje vodao sam je;
19 ha láttam bujdosót öltözet nélkül s takarója nincs a szűkölködőnek,
Ako sam gledao koga gdje gine nemajuæi haljine, i siromaha gdje se nema èim pokriti,
20 ha nem áldottak engem ágyékai s bárányaim nyíretéből fel nem melegedett;
Ako me nijesu blagosiljala bedra njegova što se runom ovaca mojih utoplio,
21 ha fölemeltem kezemet az árvára, midőn a kapuban láttam segítségemet:
Ako sam izmahnuo rukom na sirotu, kad vidjeh na vratima pomoæ svoju,
22 vállam essék ki a lapoczkájából és törjék el karom a szárából;
Neka mi ispadne rame iz pleæa, i ruka moja neka se otkine od zgloba.
23 mert rettenet nekem az Istentől való balsors, s fensége miatt nem tehetném!
Jer sam se bojao pogibli od Boga, kojega velièanstvu ne bih odolio.
24 Ha aranyat tettem bizalmammá és a színaranyat mondtam bizodalmamnak;
Ako sam polagao na zlato nadanje svoje, ili èistome zlatu govorio: uzdanico moja!
25 ha örültem, hogy nagy a vagyonom s hogy sokat ért el kezem;
Ako sam se veselio što mi je imanje veliko i što mnogo steèe ruka moja,
26 ha láttam a napvilágot, hogy ragyog, s a holdat, a mint dicsőn halad,
Ako sam gledao na sunce, kad sjaje, i na mjesec, kad ponosito hodi,
27 és szívem elcsábult titokban és kezem csókra nyúlt a szájamhoz:
I srce se moje potajno prevarilo i ruku moju poljubila usta moja,
28 az is bíró elé való bűn, mert megtagadtam volna Istent felülről!
I to bi bilo bezakonje za sudije, jer bih se odrekao Boga ozgo;
29 Ha örültem gyűlölőm elesésén s felbuzdultam, midőn baj érte –
Ako sam se radovao nesreæi nenavidnika svojega, i ako sam zaigrao kad ga je zlo zadesilo,
30 hisz nem engedtem ínyemet, hogy vétkezzen, hogy átokkal kérjem lelkét -;
Jer ne dadoh jeziku svojemu da griješi tražeæi dušu njegovu s proklinjanjem;
31 ha nem mondták sátram emberei: bár volna, ki húsából nem lakott jól
Ako ne govorahu domašnji moji: ko bi nam dao mesa njegova? ne možemo se ni najesti;
32 az utczán nem hált meg jövevény, az út felé tártam ki ajtaimat -;
Stranac nije noæivao na polju; vrata svoja otvorao sam putniku;
33 ha emberek módjára takargattam bűntetteimet, keblemre rejtve bűnömet,
Ako sam kao što èine ljudi tajio prijestupe svoje i krio svoje bezakonje u svojim njedrima,
34 mert rettegtem a nagy tömegtől s megijesztett a családok gúnyja, úgy hogy csendben voltam, nem mentem ki a kapun!
Ako sam i mogao plašiti veliko mnoštvo, ipak od najmanjega u domu bijaše me strah; zato muèah i ne odlažah od vrata.
35 Vajha volna, ki rám hallgatna – íme jegyem, feleljen nekem a Mindenható – és a vádlevél, melyet írt a pörös felem:
O da bih imao koga da me sasluša! Gle, želja je moja da mi svemoguæi odgovori i suparnik moj da mi napiše knjigu.
36 bizony, vállamon hordanám azt, felfűzném koszorúnak magamra,
Nosio bih je na ramenu svom, vezao bih je sebi kao vijenac,
37 lépéseim számát bevallanám neki, akár egy fejedelem közeledném hozzá!
Broj koraka svojih kazao bih mu, kao knez pristupio bih k njemu.
38 Ha ellenem kiáltott földem s egyaránt sírtak barázdái;
Ako je na me vikala moja zemlja, i brazde njezine plakale,
39 ha erejét emésztettem pénz nélkül és gazdájával kileheltettem lelkét:
Ako sam jeo roda njezina bez novaca i dosaðivao duši gospodara njezinijeh,
40 búza helyett sarjadjon bogáncs, és árpa helyett gazfű! Vége Jób beszédeinek.
Mjesto pšenice neka mi raða trnje, i mjesto jeèma kukolj. Svršiše se rijeèi Jovove.
