Jób 3

1 Ezután felnyitotta Jób a száját és megátkozta napját.

Potom otvori usta svoja Jov i stade kleti dan svoj.

2 Megszólalt Jób és mondta:

I progovoriv Jov reèe:

3 Vesszen el a nap, melyen születtem, s az éj, mely mondta: fiúgyermek fogantatott.

Ne bilo dana u koji se rodih, i noæi u kojoj rekoše: rodi se djetiæ!

4 Az a nap legyen sötétség, ne tartsa számon Isten fölülről s ne tündököljön reája napfény.

Bio taj dan tama, ne gledao ga Bog ozgo, i ne osvjetljavala ga svjetlost!

5 Váltsák magukhoz sötétség és vakhomály, lakozzék rajta felhőzet, ijesszék nappalnak elborulásai.

Mrak ga zaprznio i sjen smrtni, oblak ga obastirao, bio strašan kao najgori dani!

6 Az az éj – vigye el homályosság, ne örvendjen az év napjai között, a hónapok számába ne jusson.

Noæ onu osvojila tama, ne radovala se meðu danima godišnjim, ne brojila se u mjesece!

7 Íme, az az éj legyen meddő, ne jusson belé ujjongás.

Gle, noæ ona bila pusta, pjevanja ne bilo u njoj!

8 Szidalmazzák a napnak átkozói, kik készek felriasztani a leviatánt.

Kleli je koji kunu dane, koji su gotovi probuditi krokodila!

9 Sötétedjenek el szürkületének csillagai, reménykedjenek világosságra, de ne legyen, s ne lássa a hajnal szempilláit.

Potamnjele zvijezde u sumraèje njezino, èekala vidjelo i ne doèekala ga, i ne vidjela zori trepavica;

10 Mert nem zárta el méhemnek ajtait, hogy elrejtette volna a szenvedést szemeim elől.

Što mi nije zatvorila vrata od utrobe i nije sakrila muku od mojih oèiju.

11 Miért nem haltam el az anyaméhtől fogva, hogy a méhből kijövet kimúltam volna?

Zašto ne umrijeh u utrobi? ne izdahnuh izlazeæi iz utrobe?

12 Miért jöttek elémbe térdek, s miért emlők, hogy szopjak?

Zašto me prihvatiše koljena? zašto sise, da sem?

13 Mert most fekünném és pihennék, aludnám, akkor nyugtom volna;

Jer bih sada ležao i poèivao; spavao bih, i bio bih miran,

14 királyokkal s országtanácsosokkal együtt, a kik romokat építettek maguknak,

S carevima i savjetnicima zemaljskim, koji zidaše sebi pustoline,

15 vagy nagyokkal, kiknek aranyuk van, kik ezüsttel töltötték meg házaikat.

Ili s knezovima, koji imaše zlata, i kuæe svoje puniše srebra.

16 Vagy úgy, mint az elföldelt idétlen, nem volnék, mint kisdedek, kik világosságot nem láttak!

Ili zašto ne bih kao nedonošèe sakriveno, kao dijete koje ne ugleda vidjela?

17 Ott felhagynak a gonoszok a háborgással, s ott nyugosznak a fáradt erejűek.

Ondje bezbožnici prestaju dosaðivati, i ondje poèivaju iznemogli,

18 Egyaránt gond nélkül vannak a rabok, nem hallják a robottisztnek hangját.

I sužnji se odmaraju i ne èuju glasa nastojnikova.

19 Kicsiny és nagy ott van, s a szolga szabad az urától.

Mali i veliki ondje je, i rob slobodan od svoga gospodara.

20 Miért ad a szenvedőnek világosságot s életet az elkeseredett lelkűeknek?

Zašto se daje vidjelo nevoljniku i život onima koji su tužna srca,

21 Kik várják a halált, de nincs, jobban ásnak utána, mint kincsek után;

Koji èekaju smrt a nje nema, i traže je veæma nego zakopano blago,

22 kik örülnek ujjongásig, örvendenek, midőn a irt találják.

Koji igraju od radosti i vesele se kad naðu grob?

23 A férfinak, kinek útja el van rejtve, a kit az Isten körülkerített?

Èovjeku, kojemu je put sakriven i kojega je Bog zatvorio otsvuda?

24 Mert kenyerem előtt jön sóhajtásom, és ömlenek, mint a víz, jajdulásaim.

Jer prije jela mojega dolazi uzdah moj, i kao voda razljeva se jauk moj.

25 Mert mitől rettegve rettegtem, az utolért, és a mitől féltem, az reám jött.

Jer èega se bojah doðe na mene, i èega se strašah zadesi me.

26 Nem volt boldogságom, s nem volt pihenésem és nem volt nyugtom, s jött a háborgás.

Ne poèivah niti imah mira niti se odmarah, i opet doðe strahota.