Psalm 88
1 Ein Gesang, ein Lied, von den Korachiten, auf den Siegesspender, eine Zugabe, bei Bußübungen, ein Lehrgedicht, von Heman, dem Ezrachiten. Du meines Heiles Gott, o Herr! Ich rufe Tag und Nacht zu Dir.
Ének. A Kóráh fiainak zsoltára. Az éneklőmesternek a Mahalath-lehannóthra. Az Ezrahita Hémán tanítása. Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok, éjjelente előtted vagyok:
2 Es komme mein Gebet vor Dich! Und neige meinem Fleh'n Dein Ohr!
Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra!
Mert betelt a lelkem nyomorúságokkal, és életem a Seolig jutott. (Sheol h7585)
4 Zu denen, die zur Grube fahren, zählt man mich; ich gleiche einem Manne ohne Kraft.
Hasonlatossá lettem a sírba szállókhoz; olyan vagyok, mint az erejevesztett ember.
5 Wie Tote bin ich, bloß von allem, wie die Verblichenen, die im Grabe liegen, und deren Du nicht mehr gedenkst, und die Dir fernestehen.
A holtak közt van az én helyem, mint a megölteknek, a kik koporsóban feküsznek, a kikről többé nem emlékezel, mert elszakasztattak a te kezedtől.
6 Du stößt mich in die tiefste Grube, in Finsternis, in große Tiefen.
Mély sírba vetettél be engem, sötétségbe, örvények közé.
7 Dein Grimm liegt schwer auf mir; und Deine Fluten führst Du her. (Sela)
A te haragod reám nehezedett, és minden haboddal nyomtál engem. (Szela)
8 Und Du entfremdest mir die Freunde; zum Ekel machst Du mich für sie. Ich liege eingekerkert und darf nimmer ausgehn.
Elszakasztottad ismerőseimet tőlem, útálattá tettél előttök engem; berekesztettem és ki nem jöhetek.
9 Matt ist mein Auge mir vom Leiden. Ich rufe täglich, Herr, Dich an und breite meine Hände nach Dir aus:
Szemem megsenyvedett a nyomorúság miatt; kiáltalak téged Uram minden napon, hozzád terjengetem kezeimet.
10 "Wirst Du an Taten Wunder tun? Und stehen Schatten auf, Dir Dank zu sagen? (Sela)
Avagy a holtakkal teszel-é csodát? Felkelnek-é vajjon az árnyak, hogy dicsérjenek téged? (Szela)
11 Rühmt man im Grabe Deine Liebe und Deine Treue in der Unterwelt?
Beszélik-é a koporsóban a te kegyelmedet, hűségedet a pusztulás helyén?
12 Wird in der Finsternis Dein unvergleichlich Wesen kundgetan und Deine Liebe in dem Lande der Vergessenheit?"
Megtudhatják-é a sötétségben a te csodáidat, és igazságodat a feledékenység földén?
13 So schreie ich, o Herr, zu Dir; vor Dich dringt in der Frühe mein Gebet.
De én hozzád rimánkodom, Uram, és jó reggel elédbe jut az én imádságom:
14 Warum verschmähst Du meine Seele, Herr, verbirgst vor mir Dein Angesicht?
Miért vetsz el hát Uram engem, és rejted el orczádat én tőlem?
15 So elend bin ich, von der Jugendzeit an sterbend, und wortlos Deine Schrecken tragend.
Nyomorult és holteleven vagyok ifjúságomtól kezdve; viselem a te rettentéseidet, roskadozom.
16 Mich überfallen Deine Zornesgluten, und Deine Schrecknisse vernichten mich,
Általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid elemésztettek engem.
17 umfluten täglich mich wie Wasser, umschließen mich zumal.
Körülvettek engem, mint a vizek egész napon; együttesen körülöveztek engem.
18 Du nimmst mir meine Freunde und Gefährten weg, und meine Liebsten sind entschwunden.
Elszakasztottál tőlem barátot és rokont; ismerőseim a – setétség.
