Job 30

1 Mas ahora los más mozos de días que yo, se rien de mí, cuyos padres yo desdeñara de ponerlos con los perros de mi ganado,

Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.

2 Porque ¿para qué había yo menester la fuerza de sus manos, en los cuales pereció el tiempo?

Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!

3 Por causa de la pobreza y de la hambre solos: que huían a la soledad, al lugar tenebroso, asolado y desierto.

Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.

4 Que cogían malvas entre los árboles, y raíces de enebros para calentarse.

A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.

5 Eran echados de entre las gentes, y todos les daban grita como a ladrón.

Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.

6 Que habitaban en las barrancas de los arroyos, en las cavernas de la tierra, y en las piedras.

Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.

7 Que bramaban entre las matas, y se congregaban debajo de las espinas.

A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.

8 Hijos de viles, y hombres sin nombre: mas bajos que la misma tierra.

Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.

9 Y ahora yo soy su canción, y soy hecho a ellos refrán.

És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!

10 Abomínanme, aléjanse de mí; y aun de mi rostro no detuvieron su saliva.

Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.

11 Porque Dios desató mi cuerda, y me afligió; y quitaron el freno delante de mi rostro.

Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.

12 A la mano derecha se levantaron los muchachos; rempujaron mis pies, y pisaron sobre mí las sendas de su contrición.

Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.

13 Mi senda derribaron: aprovecháronse de mi quebrantamiento; contra los cuales no hubo ayudador.

Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.

14 Vinieron como por portillo ancho: revolviéronse por mi calamidad.

Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.

15 Turbaciones se convirtieron sobre mí: combatieron como un viento mi voluntad, y mi salud como nube que pasa.

Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.

16 Y ahora mi alma está derramada en mí: días de aflicción me han comprendido.

Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.

17 De noche taladra sobre mí mis huesos, y mis pulsos no reposan.

Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.

18 Con la grandeza de la fuerza del dolor mi vestidura es mudada; cíñeme como el collar de mi ropa.

A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.

19 Derribóme en el lodo, y soy semejante al polvo, y a la ceniza.

A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.

20 Clamo a ti, y no me oyes: me presento, y no me echas de ver.

Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!

21 Háste tornado cruel para mí: con la fortaleza de tu mano me amenazas.

Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.

22 Levantásteme, e hicísteme cabalgar sobre el viento, y derretiste en mí el ser.

Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.

23 Porque yo conozco que me tornas a la muerte, y a la casa determinada a todo viviente.

Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;

24 Mas él no extenderá la mano contra el sepulcro; ¿clamarán los sepultados cuando él los quebrantare?

De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?

25 ¿No lloré yo al afligido, y mi alma no se entristeció sobre el menesteroso?

Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?

26 Cuando esperaba el bien, entonces me vino el mal; y cuando esperaba la luz, vino la oscuridad.

Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.

27 Mis entrañas hierven, y no reposan: previniéronme días de aflicción.

Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.

28 Denegrido anduve, y no por el sol: levantéme en la congregación, y clamé.

Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.

29 Hermano fui de los dragones, y compañero de las hijas del avestruz.

Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.

30 Mi cuero está denegrido sobre mí, y mis huesos se secaron con sequedad.

Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.

31 Y mi arpa se tornó en luto, y mi órgano en voz de lamentantes.

Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.