< サムエル記Ⅱ 2 >

1 此のちダビデ、ヱホバに問ていひけるは我ユダのひとつの邑にのぼるべきやヱホバかれにいひたまひけるはのぼれダビデいひけるは何處にのぼるべきやヱホバいひたまひけるはヘブロンにのぼるべしと
Volt pedig ezután, megkérdezte Dávid az Örökkévalót, mondván: Fölmenjek-e Jehúda városainak egyikébe? Szólt hozzá az Örökkévaló: Menj föl. És mondta Dávid: Hová menjek föl? Mondta: Chebrónba.
2 ダビデすなはち彼處にのぼれりその二人の妻ヱズレル人アヒノアムおよびカルメル人ナバルの妻なりしアビガルもともにのぼれり
Fölment oda Dávid, meg két felesége is: a Jizreélbeli Achínóam és Abigájil, a Karmellbeli Nábál felesége.
3 ダビデ其おのれとともにありし從者と其家族をことごとく將のぼりければ皆ヘブロンの諸巴にすめり
Embereit is, kik vele voltak, fölvezette Dávid kit-kit a házával; és laktak Chebrón városaiban.
4 時にユダの人々きたり彼處にてダビデに膏をそそぎてユダの家の王となせり 人々ダビデにつげてサウルを葬りしはヤベシギレアデの人なりといひければ
Ekkor jöttek Jehúda emberei és fölkenték ott Dávidot királynak Jehúda háza fölé. Tudtára adták Dávidnak, mondván: Jábés-Gileád emberei azok, kik eltemették Sáult.
5 ダビデ使者をヤベシギレアデの人におくりてこれにいひけるは汝らこの厚意を汝らの主サウルにあらはしてかれを葬りたればねがはくは汝らヱホバより福祉をえよ
Küldött tehát Dávid követeket Jábés-Gileád embereihez és szólt hozzájuk: Áldva legyetek az Örökkévalótól, hogy cselekedtétek ezt a szeretetet uratokkal, Sáullal, hogy eltemettétek őt.
6 ねがはくはヱホバ恩寵と眞實を汝等にしめしたまへ汝らこの事をなしたるにより我亦汝らに此恩惠をしめすなり
Most tehát cselekedjék veletek az Örökkévaló szeretetet és hűséget; meg én is cselekedni fogok veletek a jótett szerint, mivelhogy cselekedtétek ezt a dolgot.
7 されば汝ら手をつよくして勇ましくなれ汝らの主サウルは死たり又ユダの家我に膏をそそぎて我をかれらの王となしたればなりと
Most tehát erősödjenek kezeitek és legyetek derék emberek, mert meghalt uratok Sául, föl is kentek engem a Jehúda házabeliek királynak maguk fölé.
8 爰にサウルの軍の長ネルの子アブネル、サウルの子イシボセテを取りてこれをマナイムにみちびきわたり
Abnér, Nér fia pedig, Sáulnak a hadvezére vette volt Isbósetet, Sául fiát és átvitte Máchanájimba;
9 ギレアデとアシユリ人とヱズレルとエフライムとベニヤミンとイスラエルの衆の王となせり
s királlyá tette őt Gileád fölé, az Asúri és Jizreél fölé, Efraim fölé és Benjámin fölé, egész Izrael fölé.
10 サウルの子イシボセテはイスラエルの王となりし時四十歳にして二年のあひだ位にありしがユダの家はダビデにしたがへり
Negyven éves volt Isbóset, Sául fia, mikor király lett Izrael fölött és két évig uralkodott; csupán csak Jehúda háza tartott Dáviddal.
11 ダビデのヘブロンにありてユダの家の王たりし日數は七年と六ヶ月なりき
És volt a napok száma, melyekben Dávid király volt Chebrónban Jehúda háza fölött, hét esztendő és hat hónap.
12 ネルの子アブネル及びサウルの子なるイシボセテの臣僕等マハナイムを出てギベオンに至れり
És kivonult Abnér, Nér fia meg Isbósetnek, Sául fiának szolgái, Máchanájimhól Gibeón felé.
13 セルヤの子ヨアブとダビデの臣僕もいでゆけり彼らギベオンの池の傍にて出會一方は池の此畔に一方は池の彼畔に坐す
Jóáb, Czerúja fia is meg Dávid szolgái kivonultak és együttesen rájuk találtak Gibeón tava mellett; és maradtak ezek a tó mellett innen, amazok a tó mellett onnan,
14 アブネル、ヨアブにいひけるはいざ少者をして起て我らのまへに戯れしめんヨアブいひけるは起しめんと
És szólt Abnér Jóábhoz: Keljenek csak föl a legények és játszadozzanak előttünk; mondta, Jóáb: Keljenek föl!
15 サウルの子イシボセテに屬するベニヤミンの人其數十二人及びダビデの臣僕十二人起て前み
Fölkeltek és átkeltek szám szerint: tizenketten Benjámin és Isbóset, Sául fia részéről és tizenketten Dávid szolgái közül.
16 おのおの其敵手の首を執へて劍を其敵手の脅に刺し斯して彼等倶に斃れたり是故に其處はヘルカテハヅリム(利劍の地)と稱らる即ちギベオンにあり
Megragadták kiki a másikának fejét, míg kardja a másikának oldalát érte, úgy hogy elestek együttesen. És így nevezték azt a helyet: Kardok telke, mely Gibeónnál van.
17 此日戰甚だ烈しくしてアブネルとイスラエルの人々ダビデの臣僕のまへに敗る
És felette kemény volt a harc ama napon; és vereséget szenvedett Abnér meg Izrael emberei Dávid szolgái előtt.
18 其處にゼルヤの三人の子ヨアブ、アビシヤイ、アサヘル居たりしがアサヘルは疾足なること野にをる麆のごとくなりき
Volt ott Czerújának három fia: Jóáb, Abísáj és Aszáél; Aszáél könnyűlábú volt, mint valamelyik a szarvasok közül a mezőn.
19 アサヘル、アブネルの後を追ひけるが行に右左にまがらずアブネルの後をしたふ
És űzőbe vette Aszáél Abnért és nem tért el, hogy ment volna jobbra vagy balra Abnér mögül.
20 アブネル後を顧みていふ汝はアサヘルなるか彼しかりと答ふ
Ekkor hátrafordult Abnér és mondta: Te vagy az Aszáél? Mondta: Én vagyok.
21 アブネルかれにいひけるは汝の右か左に轉向て少者の一人を擒へて其戎服を取れと然どアサヘル、アブネルをおふことを罷て外に向ふを肯ぜず
És mondta neki Abnér: Térj el jobb kezed felé vagy bal kezed felé és fogj el magadnak egyet a legények közül és vedd magadnak fegyverzetét! De nem akart Aszáél távozni háta mögül.
22 アブネルふたたびアサヘルにいふ汝我を追ことをやめて外に向へ我なんぞ汝を地に撃ち仆すべけんや然せば我いかでかわが面を汝の兄ヨアブにむくべけんと
Még továbbra is szólt Abnér Aszáélhez: Távozzál hátam mögül, miért üsselek le a földre és hogy emelhetném föl arcomat Jóáb testvéredhez?
23 然どもかれ外にむかふことをいなむによりアブネル槍の後銛をもてかれの腹を刺しければ槍その背後にいでたりかれ其處にたふれて立時に死り斯しかばアサヘルの仆れて死るところに來る者は皆たちどまれり
De vonakodott távozni; ekkor ágyékba ütötte Abnér a dárda hátsó részével, úgy hogy kiment a dárda hátulról, és elesett ott és meghalt a helyén. Volt pedig, mindenki, ki arra a helyre jött, ahol elesett és meghalt Aszáél, az megállt.
24 されどヨアブとアビシヤイはアブネルの後を追きたりしがギベオンの野の道傍にギアの前にあるアンマの山にいたれる時日暮ぬ
És üldözték Jóáb és Abísaj Abnért; a nap lement, mikor Gibeat-Ammához értek, mely Gíach előtt van, Gibeón pusztája felé.
25 ベニヤミンの子孫アブネルにしたがひて集まり一隊となりてひとつの山の頂にたてり
És egybegyűltek Benjámin fiai Abnér után, egy csomóvá lettek és megálltak egy dombnak a tetején.
26 爰にアブネル、ヨアブをよびていひけるは刀劍豈永久にほろぼさんや汝其終りには怨恨を結ぶにいたるをしらざるや汝何時まで民に其兄弟を追ふことをやめてかへることを命ぜざるや
Odaszólt Abnér Jóábhoz és mondta: Hát örökké emésszen a kard, nem tudod-e, hogy keserűség lesz végül? Hát meddig nem mondod a népnek, hogy térjenek vissza testvéreik mögül?
27 ヨアブいひけるは神は活く若し汝が言出さざりしならば民はおのおの其兄弟を追はずして今晨のうちにさりゆきしならんと
Mondta Jóáb: Él az Isten, bizony ha nem szóltál volna, bizony már reggeltől fogva elvonult volna a nép, egyik a másika mögül.
28 かくてヨアブ喇叭を吹きければ民皆たちどまりて再イスラエルの後を追はずまたかさねて戰はざりき
És megfújta Jóáb a harsonát, erre megállt az egész nép, hogy ne üldözze többé Izraelt; és már tovább nem harcoltak.
29 アブネルと其從者終夜アラバを經ゆきてヨルダンを濟りビテロンを通りてマハナイムに至れり
Abnér pedig és emberei mentek a síkságon azon egész éjjel, átkeltek a Jordánon, mentek az egész Bitrónon át és érkeztek Máchanájimba.
30 ヨアブ、アブネルを追ことをやめて歸り民をことごとく集めたるにダビデの臣僕十九人とアサヘル缺てをらざりき
Jóáb is visszatért Abnér mögül és összegyűjtötte az egész népet; és hiányzott Dávid szolgái közül tizenkilenc ember meg Aszáél.
31 されどダビデの臣僕はベニヤミンとアブネルの從者三百六十人を撃ち殺せり
Dávid szolgái pedig megvertek Benjáminból és Abnér emberei közül: háromszázhatvan ember halt meg.
32 人々アサヘルを取りあげてベテレヘムにある其父の墓に葬るヨアブと其從者は終夜ゆきて黎明にヘブロンにいたれり
És elvitték Aszáélt és eltemették atyjának sírjában, mely Bét-Léchemben volt. Egész éjjel mentek Jóáb és emberei és megvirradt rájuk Chebrónban.

< サムエル記Ⅱ 2 >