Zsoltárok 39

1 Az éneklőmesternek Jeduthunnak, Dávid zsoltára. Mondám: nosza vigyázok útaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; megzabolázom szájamat, a míg előttem van a hitetlen.

В конец, Идифуму, песнь Давиду. Рех: сохраню пути моя, еже не согрешати ми языком моим: положих устом моим хранило, внегда востати грешному предо мною.

2 Elnémultam, vesztegléssel hallgattam a jóról, de fájdalmam felzaklatódott.

Онемех и смирихся, и умолчах от благ, и болезнь моя обновися.

3 Fölhevült bennem az én szívem, gondolatomban tűz gerjede fel, így szólék azért az én nyelvemmel:

Согреяся сердце мое во мне, и в поучении моем разгорится огнь: глаголах языком моим:

4 Jelentsd meg Uram az én végemet és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok.

скажи ми, Господи, кончину мою и число дний моих, кое есть, да разумею, что лишаюся аз.

5 Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te előtted, mint a semmi. Bizony merő hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is! (Szela)

Се, пяди положил еси дни моя, и состав мой яко ничтоже пред Тобою: обаче всяческая суета всяк человек живый.

6 Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyűjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!

Убо образом ходит человек, обаче всуе мятется: сокровищствует, и не весть, кому соберет я.

7 Most azért, mit reméljek, oh Uram?! Te benned van bizodalmam.

И ныне кто терпение мое? Не Господь ли? И состав мой от Тебе есть.

8 Ments ki engem minden álnokságomból; ne tégy engem bolondok csúfjává!

От всех беззаконий моих избави мя: поношение безумному дал мя еси.

9 Megnémultam, nem nyitom fel szájamat, mert te cselekedted.

Онемех и не отверзох уст моих, яко Ты сотворил еси.

10 Vedd le rólam a te ostorodat; kezed fenyítéke miatt elenyészem én.

Отстави от мене раны Твоя: от крепости бо руки Твоея аз изчезох.

11 Mikor a bűn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted, mint moly, az ő szépségét. Bizony merő hiábavalóság minden ember. (Szela)

Во обличениих о беззаконии наказал еси человека, и истаял еси яко паучину душу его: обаче всуе всяк человек.

12 Halld meg Uram az én könyörgésemet, figyelmezzél kiáltásomra, könyhullatásomra ne vesztegelj; mert én jövevény vagyok te nálad, zsellér, mint minden én ősöm.

Услыши молитву мою, Господи, и моление мое внуши, слез моих не премолчи: яко преселник аз есмь у Тебе и пришлец, якоже вси отцы мои.

13 Ne nézz reám, hadd enyhüljek meg, mielőtt elmegyek és nem leszek többé!

Ослаби ми, да почию, прежде даже не отиду, и ктому не буду.