Jób 7
1 Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
Nije li èovjek na vojsci na zemlji? a dani njegovi nijesu li kao dani nadnièarski?
2 A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
Kao što sluga uzdiše za sjenom i kao što nadnièar èeka da svrši,
3 Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
Tako su meni dati u našljedstvo mjeseci zaludni i noæi muène odreðene mi.
4 Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
Kad legnem, govorim: kad æu ustati? i kad æe proæi noæ? i sitim se prevræuæi se do svanuæa.
5 Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
Tijelo je moje obuèeno u crve i u grude zemljane, koža moja puca i rašèinja se.
6 Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
Dani moji brži biše od èunka, i proðoše bez nadanja.
7 Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
Opomeni se da je moj život vjetar, da oko moje neæe više vidjeti dobra,
8 Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
Niti æe me vidjeti oko koje me je viðalo; i tvoje oèi kad pogledaju na me, mene neæe biti.
Kao što se oblak razilazi i nestaje ga, tako ko siðe u grob, neæe izaæi, (Sheol h7585)
10 Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
Neæe se više vratiti kuæi svojoj, niti æe ga više poznati mjesto njegovo.
11 Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
Zato ja neæu braniti ustima svojim, govoriæu u tuzi duha svojega, naricati u jadu duše svoje.
12 Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
Eda li sam more ili kit, te si namjestio stražu oko mene?
13 Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
Kad reèem: potješiæe me odar moj, postelja æe mi moja oblakšati tužnjavu,
14 Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
Tada me strašiš snima i prepadaš me utvarama,
15 Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
Te duša moja voli biti udavljena, voli smrt nego kosti moje.
16 Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
Dodijalo mi je; neæu dovijeka živjeti; proði me se; jer su dani moji taština.
17 Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
Šta je èovjek da ga mnogo cijeniš i da mariš za nj?
18 Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
Da ga pohodiš svako jutro, i svaki èas kušaš ga?
19 Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
Kad æeš se odvratiti od mene i pustiti me da progutam pljuvanku svoju?
20 Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
Zgriješio sam; šta æu ti èiniti, o èuvaru ljudski? zašto si me metnuo sebi za biljegu, te sam sebi na tegobu?
21 És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
Zašto mi ne oprostiš grijeh moj i ne ukloniš moje bezakonje? jer æu sad leæi u prah, i kad me potražiš, mene neæe biti.
