< Zsoltárok 69 >

1 A karmesternek. Liliomok szerint. Dávidtól. Segíts engem Isten, mert lélekig hatoltak a vizek.
In finem, pro iis, qui commutabuntur, David. Salvum me fac Deus: quoniam intraverunt aquæ usque ad animam meam.
2 Belesülyedtem a mélység iszapjába, s nincs megállhatás; bejutottam vizek mélyeibe és áradat sodort el engem.
Infixus sum in limo profundi: et non est substantia. Veni in altitudinem maris: et tempestas demersit me.
3 Elfáradtam kiáltásomban, kihevült a torkom, elepedtek szemeim, várván Istenemre.
Laboravi clamans, raucæ factæ sunt fauces meæ: defecerunt oculi mei, dum spero in Deum meum.
4 Többen vannak fejem haj szálainál, kik ok nélkül gyülölöim, számosak a megsemmisítőim, kik hazugul ellenségeim; a mit el nem raboltam, azt kell megtérítenem.
Multiplicati sunt super capillos capitis mei, qui oderunt me gratis. Confortati sunt qui persecuti sunt me inimici mei iniuste: quæ non rapui, tunc exolvebam.
5 Isten, te ismered oktalanságomat, és bűneim előtted nincsenek eltitkolva.
Deus tu scis insipientiam meam: et delicta mea a te non sunt abscondita.
6 Ne szégyenűljenek meg általam a téged remélők, Uram, Örökkévaló, seregek ura; ne piruljanak el általam a téged keresők, Izraél Istene.
Non erubescant in me qui expectant te Domine, Domine virtutum. Non confundantur super me qui quærunt te, Deus Israel.
7 Mert éretted viseltem gyalázatot, boritotta szégyen arczomat;
Quoniam propter te sustinui opprobrium: operuit confusio faciem meam.
8 elidegenítve lettem testvéreimnek, isméretlenné anyám fiainak.
Extraneus factus sum fratribus meis, et peregrinus filiis matris meæ.
9 Mert a házadért való buzgólkodás megemésztett engem, és gyalázóid gyalázásai én reám estek.
Quoniam zelus domus tuæ comedit me: et opprobria exprobrantium tibi, ceciderunt super me.
10 Bőjtben sírtam lelkemből, gyalázássá lett nekem;
Et operui in ieiunio animam meam: et factum est in opprobrium mihi.
11 öltözetemmé zsákot tettem: lettem nekik példabeszéddé.
Et posui vestimentum meum cilicium: et factus sum illis in parabolam.
12 Szólnak rólam a kapuban ülők és a borivóknak danái.
Adversum me loquebantur qui sedebant in porta: et in me psallebant qui bibebant vinum.
13 De én – hozzád van az imádságom, Örökkévaló, a kegy idején; Isten, nagy szeretetedben hallgass meg engem üdvöd igazságával.
Ego vero orationem meam ad te Domine: tempus beneplaciti Deus. In multitudine misericordiæ tuæ exaudi me, in veritate salutis tuæ:
14 Ments ki engem a sárból, s ne engedj elsülyednem; hadd menekülök meg gyűlölőimtől s vizek mélyeiből.
Eripe me de luto, ut non infigar: libera me ab iis, qui oderunt me, et de profundis aquarum.
15 Ne sodorjon el a viz áradata s ne nyeljen el a mélység, s ne zárja rám száját a verem.
Non me demergat tempestas aquæ, neque absorbeat me profundum: neque urgeat super me puteus os suum.
16 Hallgass meg, Örökkévaló, mert jó a szereteted, nagy irgalmad szerint fordulj hozzám.
Exaudi me Domine, quoniam benigna est misericordia tua: secundum multitudinem miserationum tuarum respice in me.
17 S ne rejtsd el arczodat szolgádtól; mert megszorultam, gyorsan hallgass meg.
Et ne avertas faciem tuam a puero tuo: quoniam tribulor, velociter exaudi me.
18 Közeledj lelkemhez, váltsd meg azt, ellenségeim okából válts ki engem.
Intende animæ meæ, et libera eam: propter inimicos meos eripe me.
19 Te ismered gyalázatomat, szégyenemet és pirulásomat; előtted vannak mind a szorongatóim.
Tu scis improperium meum, et confusionem meam, et reverentiam meam.
20 Gyalázat törte meg szívemet és sínylődtem; reméltem megszánást, de nincs, vigasztalókat, de nem találtam.
In conspectu tuo sunt omnes qui tribulant me, improperium expectavit cor meum et miseriam. Et sustinui qui simul contristaretur, et non fuit: et qui consolaretur, et non inveni.
21 Étkemül adtak mérget és szomjamra itattak velem eczetet.
Et dederunt in escam meam fel: et in siti mea potaverunt me aceto.
22 Legyen asztaluk előttük tőrré és a bátorságosaknak csapdává.
Fiat mensa eorum coram ipsis in laqueum, et in retributiones, et in scandalum.
23 Sötétűljenek el szemeik, hogy ne lássanak, és derekukat mindig tántorogtasd meg.
Obscurentur oculi eorum ne videant: et dorsum eorum semper incurva.
24 Öntsd ki rájuk haragvásodat, és föllobbant haragod érje utól őket.
Effunde super eos iram tuam: et furor iræ tuæ comprehendat eos.
25 Legyen tanyájuk elpusztult, sátraikban ne legyen lakó.
Fiat habitatio eorum deserta: et in tabernaculis eorum non sit qui inhabitet.
26 Mert a kiket te megvertél, üldözték, és megöltjeid fájdalmáról beszélnek.
Quoniam quem tu percussisti, persecuti sunt: et super dolorem vulnerum meorum addiderunt.
27 Tégy bűnt a bűnükre s ne jussanak be igazságodba.
Appone iniquitatem super iniquitatem eorum: et non intrent in iustitiam tuam.
28 Törültessenek ki az élők könyvéből és igazakkal együtt be ne irassanak.
Deleantur de Libro viventium: et cum iustis non scribantur.
29 Én pedig szegény és szenvedő vagyok; segítséged, oh Isten, ótalmazzon engem.
Ego sum pauper et dolens: salus tua Deus suscepit me.
30 Hadd dicsérem Isten nevét énekkel és nagynak mondom őt hálaszóval,
Laudabo nomen Dei cum cantico: et magnificabo eum in laude:
31 az jobban tetszik az Örökkévalónak ökörnél, szarvas-patás tuloknál.
Et placebit Deo super vitulum novellum: cornua producentem et ungulas.
32 Látták az alázatosak, örülnek; Istent keresők ti, éledjen föl szívetek!
Videant pauperes et lætentur: quærite Deum, et vivet anima vestra:
33 Mert hallgat a szűkölködőkre az Örökkévaló, s az ő foglyait nem vetette meg.
Quoniam exaudivit pauperes Dominus: et vinctos suos non despexit.
34 Dicsérjék őt ég és föld, tengerek s mind a mi mozog bennök:
Laudent illum cæli et terra, mare, et omnia reptilia in eis.
35 mert Isten megsegíti Cziónt s fölépíti Jehúda városait, hogy lakjanak ott. és birtokba vegyél;
Quoniam Deus salvam faciet Sion: et ædificabuntur civitates Iuda. Et inhabitabunt ibi, et hereditate acquirent eam.
36 és szolgáinak magzata örökli azt, a kik nevét szeretik, lakoznak benne.
Et semen servorum eius possidebit eam, et qui diligunt nomen eius, habitabunt in ea.

< Zsoltárok 69 >