Jób 14

1 az ember asszony szülöttje, rövid életű és jól lakva háborgással.

Èovjek roðen od žene kratka je vijeka i pun nemira.

2 Mint virág hajtott ki és elfonnyadt, eliramodott mint az árnyék s meg nem áll.

Kao cvijet nièe, i otsijeca se, i bježi kao sjen, i ne ostaje.

3 Erre is fölnyitottad szemedet s engem viszel törvényre magaddal!

I na takoga otvoraš oko svoje, i mene vodiš na sud sa sobom!

4 Származhat-e tiszta tisztátalanból? Egy sem!

Ko æe èisto izvaditi iz neèista? Niko.

5 Ha kiszabvák napjai, nálad van hónapjainak száma, törvényét megalkottad, melyen túl nem léphet:

Izmjereni su dani njegovi, broj mjeseca njegovijeh u tebe je; postavio si mu meðu, preko koje ne može prijeæi.

6 tekints el tőle, hogy szünete legyen, mígnem lerója, mint béres, a napját.

Odvrati se od njega da poèine dokle ne navrši kao nadnièar dan svoj.

7 Mert van a fának reménye: ha kivágják, ismét megújul és csemetéje nem szűnik meg.

Jer za drvo ima nadanja, ako se posijeèe, da æe se još omladiti i da neæe biti bez izdanaka;

8 Ha megvénül a földben gyökere és a porban elhal törzsöke:

Ako i ostari u zemlji korijen njegov i u prahu izumre panj njegov,

9 víznek illatától felvirul és gallyat hajt mint ültetvény.

Èim osjeti vodu, opet napupi i pusti grane kao prisad.

10 De férfi elgyengülvén, meghal, kimúlván az ember, hol van?

A èovjek umire iznemogao; i kad izdahne èovjek, gdje je?

11 Kiapadtak a vizek a tengerből, és a folyó elszárad, elszikkad:

Kao kad voda oteèe iz jezera i rijeka opadne i usahne,

12 az ember is lefekszik s föl nem kél; az ég enyésztéig nem ébrednek ők és nem serkennek föl álmukból.

Tako èovjek kad legne, ne ustaje više; dokle je nebesa neæe se probuditi niti æe se prenuti oda sna svojega.

13 Vajha az alvilágba tennél el engem, elrejtenél, míg lecsillapodik haragod, tűznél nekem törvényt s megemlékeznél rólam. (Sheol h7585)

O da me hoæeš u grobu sakriti i skloniti me dokle ne utoli gnjev tvoj, i da mi daš rok kad æeš me se opomenuti! (Sheol h7585)

14 Ha elhal férfi, föléled-e? Szolgálati időm minden napjaiban várakoznám, míg nem megjön felváltásom.

Kad umre èovjek, hoæe li oživjeti? Sve dane vremena koje mi je odreðeno èekaæu dokle mi doðe promjena.

15 Szólítanál és én felelnék neked, kezeid műve után vágyakoznál.

Zazvaæeš, i ja æu ti se odazvati; djelo ruku svojih poželjeæeš.

16 Mert most lépteimet számlálod, nem is várod be vétkemet!

A sada brojiš korake moje, i ništa ne ostavljaš za grijeh moj.

17 Zacskóba van pecsételve bűntettem, s betapasztottad bűnömet.

Zapeèaæeni su u tobocu moji prijestupi, i zavezuješ bezakonja moja.

18 Azonban düledező hegy szétomlik, szikla is kimozdul helyéből;

Zaista, kao što gora padne i raspadne se, i kao što se stijena odvali s mjesta svojega,

19 köveket szétmorzsol a víz, elsodorja áradása a földnek porát: így veszítetted el a halandónak reményét.

I kao što voda spira kamenje i povodanj odnosi prah zemaljski, tako nadanje èovjeèije obraæaš u ništa.

20 Lebirod örökre, és eltűnt, eltorzítván arczát, elűzted őt.

Nadvlaðuješ ga jednako, te odlazi, mijenjaš mu lice i otpuštaš ga.

21 Tiszteletre jutnak fiai – nem tud róluk, csekélyekké válnak, nem veszi őket észre;

Ako sinovi njegovi budu u èasti, on ne zna; ako li u sramoti, on se ne brine.

22 csak fájdalmat érez teste ő rajta, és lelke gyászol ő benne.

Samo tijelo njegovo dok je živ boluje, i duša njegova u njemu tuži.