Psalm 144

1 Von David. - Gepriesen sei der Herr, mein Hort, der meine Hände streiten lehrt und meine Finger kämpfen,

Dávidtól. Áldva legyen az Örökkévaló én sziklám, ki kezeimet háborúra tanítja, újjaimat harczra.

2 der meine Wehr ist, meine Burg und meine Feste, mein Befreier, der mein Schild und meine Zuversicht, er, der mir Völker unterwirft! -

Kegyelmem és váram, mentsváram és megszabadítóm nekem, pajzsom, s ő benne kerestem menedéket, a ki népeket leigáz én alám.

3 Was ist der Mensch, daß Du Dich um ihn kümmerst, Herr, und was das Menschenkind, daß Du es also achtest

Örökkévaló, mi az ember, hogy őt megismerted, a halandó fia, hogy őt számba vetted?

4 Der Mensch gleicht einem Hauch, die Tage sein dem Schatten dessen, was vorüberfliegt.

Az ember a lehelethez hasonlít, napjai mint a muló árnyék.

5 Hernieder neige, Herr, den Himmel! Steig herab! Und rühre an die Berge, daß sie rauchen!

Örökkévaló, hajtsd meg egedet és szállj le, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek;

6 Wirf Blitze! Streue sie! Schieß Deine Pfeile ab und schrecke sie!

hajíts villámot és szórd szét őket, küldd nyilaidat és zavard meg őket.

7 Von oben reiche Deine Hand! Befreie, errette mich aus großen Fluten, aus der Gewalt der Fremden!

Nyújtsd ki kezedet a magasból, ragadj ki és ments meg nagy vizektől, az idegenek kezéböl;

8 Sie reden falsch mit ihrem Munde, und schwören Meineid mit der Rechten. -

kiknek szája hamisat beszélt és jobbjuk hazugság jobbja,

9 Ich singe Dir dann, Gott, ein neues Lied und spiele Dir auf Harfen mit zehn Saiten:

Isten, új éneket hadd énekelek neked, tíz huru lanton hadd zengek nehed.

10 "Der Königen verleiht den Sieg, der David, seinen Knecht, dem bösen Schwert entreißt,

Ki segedelmet adott királyoknak, ki kiragadta szolgáját, Dávidot gonosz kardtól:

11 der rettet und befreit mich aus der Hand der Fremden, die falsch mit ihrem Munde reden, mit ihrer Rechten Meineid schwören." -

ragadj ki és ments meg engem az idegenek kezéből, kiknek szája hamisat beszélt, és jobbjuk hazugság jobbja;

12 Dann sind wie Pfeiler an den Türmen unsere Söhne in ihrer Jugendkraft, und unsere Töchter gleichen Säulen, dem Bildschmuck an Palästen.

A midőn fiaink akár csemeték, nagyra nevelve ifjúkorukban, leányaink akár sarokpillérek, kivágva templomnak mintájára;

13 Dann werden unsere Scheunen übervoll, für jede Frucht ein Speicher; zu Tausenden dann unsere Schafe, auf unsren Fluren zu Zehntausenden.

csürjeink telvék, nyújtva eleséget eleségre, juhaink ezrivel szaporodnak, tizezrivel térségeinken;

14 Und unsere Rinder trächtig; da gibt's Einfall nicht noch Ausfall, kein Jammer mehr auf unsren Gassen.

ökreink megterhelve – sem rés, sem kivonulás, sem sikoltás piaczainkon:

15 Dem Volke Heil, dem's also geht! Dem Volke Heil, des Gott der Herr!

boldog a nép, melynek így vagyon dolga, boldog a nép, melynek az Örökkévaló az ő Istene!