Job 6
1 Job antwoordde, en sprak:
Jób pedig felele, és monda:
2 Ach, mocht mijn wrevel worden gewogen, Maar tegelijk met mijn leed op de weegschaal gelegd:
Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!
3 Want omdat het zwaarder is dan het zand aan de zee, Daarom gingen ook mijn woorden de perken te buiten.
Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.
4 Ja, de pijlen van den Almachtige blijven in mij steken, Mijn geest zuigt er het gif van op; De verschrikkingen Gods Stellen zich tegen mij in slagorde op!
Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.
5 Balkt soms de woudezel bij het gras Of loeit het rund bij zijn kribbe?
Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett?
6 Kan het laffe zonder zout worden gegeten, Of is er smaak aan het wit van een ei?
Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?
7 Neen, ik weiger, het aan te raken, Ze zijn voor mij een walgelijke spijs!
Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!
8 Ach, dat mijn bede werd verhoord, En dat God mijn wens mocht vervullen;
Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;
9 Dat het God behaagde, mij te verpletteren, Zijn hand zich bewoog, om mij weg te maaien.
És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!
10 Dat zou een troost voor mij zijn, En ik danste ondanks mijn leed: "Hij spaart mij niet, Omdat ik den Heilige mijn wens niet verzweeg!".
Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.
11 Want wat is mijn kracht, dat ik nu nog zou wachten, Wat mijn uitzicht, dat ik langer zou leven?
Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?!
12 Is mijn kracht soms als die van een steen, Is mijn vlees soms van brons?
Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem aczélból van-é?
13 Ben ik niet geheel van redding verstoken, Is iedere hulp mij niet ontzegd?
Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?!
14 Maar wie zijn vriend barmhartigheid weigert, Verzaakt de vrees voor den Almachtige!
A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.
15 Toch zijn mijn broeders als een beek onbetrouwbaar, Als een stortbeek, die wegstroomt:
Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.
16 Die bedekt zijn met ijs, Of bedolven onder sneeuw;
A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben olvadt hó hömpölyög;
17 Zodra de hitte komt, drogen zij uit, Zodra het warm wordt, zijn ze verdwenen.
Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak.
18 Ze buigen af van de weg, die ze gaan, En verliezen zich in de woestijn;
Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba utánok és elvesznek.
19 De karavanen van Tema zien er naar uit, De convooien van Sjeba hebben er hun hoop op gevestigd:
Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.
20 Maar ze worden in hun verwachting beschaamd, Staan bij hun aankomst te schande.
Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.
21 Zo zijt gij voor mij nu geworden: Gij aanschouwt mijn ellende, en beangst deinst gij terug!
Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.
22 Heb ik gevraagd: Geeft mij iets ten geschenke, Of staat mij van uw vermogen iets af;
Hát mondtam-é: adjatok nékem valamit, és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?
23 Of redt mij uit de hand van den vijand, Bevrijdt mij uit de greep der tyrannen?
Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem?
24 Neen, onderricht mij, en dan zal ik zwijgen; Laat mij inzien, waarin ik heb gedwaald!
Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.
25 Hoe zoet zijn woorden, die oprecht zijn gemeend, Maar hoe grievend de berisping van u!
Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?
26 Meent gij, mijn woorden te moeten berispen: Woorden van een wanhopige, die in de wind zijn gesproken?
Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!
27 Wilt gij het lot over een onschuldige werpen, En de staf breken over uw vriend?
Még az árvának is néki esnétek, és sírt ásnátok a ti barátotoknak is?!
28 Welnu dan, wilt mij aanhoren: Ik lieg u toch niet in het gezicht.
Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?
29 Bezint u, en laat er geen onrecht geschieden; Bezint u, mijn onschuld zal blijken!
Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.
30 Is er soms onrecht op mijn tong, Of kan mijn gehemelte de rampen niet proeven;
Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?
