Job 4
1 Elifaz van Teman nam het woord, en sprak:
És felele a témáni Elifáz, és monda:
2 Zullen wij het woord tot u richten, tot u, zo verslagen? Maar wie zou zijn woorden kunnen bedwingen?
Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtőztetni magát a beszédben?
3 Zie, zelf hebt ge velen terecht gewezen, En slappe handen gesterkt;
Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerősítetted;
4 Uw woorden hebben struikelenden opgericht, Knikkende knieën hebt ge spierkracht verleend:
A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszkető térdeket megerősítetted;
5 Maar nu het ú overkomt, nu zijt ge verslagen, Nu het ú treft, verbijsterd!
Most, hogy rád jött a sor, zokon veszed; hogy téged ért a baj, elrettensz!
6 Was dan uw vroomheid niet uw hoop, Uw onberispelijke wandel niet uw vertrouwen?
Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed-é utaidnak becsületessége?
7 Denk eens na: wie kwam ooit onschuldig om, Of waar ter wereld werden rechtvaardigen verdelgd?
Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?
8 Ik heb altijd gezien: Die onheil ploegen En rampspoed zaaien, die oogsten ze ook!
A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.
9 Door Gods adem gaan ze te gronde, Door zijn ziedende gramschap komen ze om:
Az Istennek lehelletétől elvesznek, az ő haragjának szelétől elpusztulnak.
10 Het gebrul van den leeuw en het gehuil van den luipaard verstomt. De tanden der leeuwenwelpen worden stuk gebroken;
Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.
11 De leeuwin komt om bij gebrek aan prooi, De jongen van de leeuwinnen worden uiteen gejaagd!
Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nőstény oroszlán kölykei elszélednek.
12 Eens drong een woord in het diepste geheim tot mij door En mijn oor ving er het gefluister van op.
Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.
13 Het was in een nachtgezicht, uit dromen geboren, Wanneer een diepe slaap de mensen bevangt:
Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.
14 Schrik en siddering grepen mij aan, En al mijn beenderen rilden van angst;
Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.
15 Een ademtocht streek langs mijn gelaat, En deed mijn haren ten berge rijzen.
Valami szellem suhant el előttem, s testemnek szőre felborzolódék.
16 Daar stond er één voor mij, Wiens gelaat ik niet kon herkennen; Een gestalte zweefde voor mijn oog, En ik hoorde het fluisteren van een stem:
Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim előtt, mély csend, és ilyen szót hallék:
17 Is een mens ooit rechtvaardig voor God, Een mensenkind rein voor zijn Schepper?
Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az ő teremtője előtt tiszta-é az ember?
18 Zie, zelfs op zijn dienaars kan Hij niet bouwen, Zelfs in zijn engelen ontdekt Hij gebreken.
Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és az ő angyalaiban is talál hibát:
19 Hoeveel te meer in hen, die lemen hutten bewonen, Wier fundament in het stof is gelegd, En die als motten worden doodgetrapt,
Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!
20 Van ‘s morgens tot ‘s avonds te pletter gedrukt; Die zonder dat men er acht op slaat, Voor eeuwig vergaan;
Reggeltől estig gyötrődnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.
21 Die, als hun tentpin wordt uitgerukt, Gaan sterven, eer zij het weten!
Ha kiszakíttatik belőlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?
