Jób 9
1 Felelt Jób és mondta:
Et respondens Iob, ait:
2 Valóban tudom, hogy így van; miképpen is igazulhat Istennel szemben a halandó?
Vere scio quod ita sit, et quod non iustificetur homo compositus Deo.
3 Ha kíván pörölni vele, nem felel neki egyre sem ezer közül.
Si voluerit contendere cum eo, non poterit ei respondere unum pro mille.
4 Szívre bölcs, erőre hatalmas! Ki keményítette meg magát ellene és sértetlen maradt?
Sapiens corde est, et fortis robore: quis restitit ei, et pacem habuit?
5 A ki hegyeket mozdít el, s nem is tudják, a melyeket felforgatott haragjában;
Qui transtulit montes, et nescierunt hi quos subvertit in furore suo.
6 a ki megreszketteti a földet a helyéről, hogy oszlopai megrendülnek;
Qui commovet terram de loco suo, et columnæ eius concutiuntur.
7 a ki szól a napnak s nem ragyog fel, s a csillagokra pecsétet tesz;
Qui præcipit Soli, et non oritur: et stellas claudit quasi sub signaculo:
8 kiterjeszti az eget egymagában s lépdel a tenger magaslatain;
Qui extendit cælos solus, et graditur super fluctus maris.
9 teremti a gönczölszekerét, az óriont s a fiastyúkot meg a Délnek kamaráit;
Qui facit Arcturum, et Oriona, et Hyadas, et interiora austri.
10 a ki nagyokat tesz kikutathatatlanúl, csodásokat, úgy hogy számuk sincsen:
Qui facit magna, et incomprehensibilia, et mirabilia, quorum non est numerus.
11 lám, elvonul mellettem s nem látom, elhalad s nem veszem észre;
Si venerit ad me, non videbo eum: si abierit, non intelligam.
12 ha kit elragad, ki utasítaná vissza, ki szólna hozzá mit mívelsz?
Si repente interroget, quis respondebit ei? vel quis dicere potest: Cur ita facis?
13 Isten nem fordítja el haragját, alatta legörnyedtek Ráháb segítői;
Deus, cuius iræ nemo resistere potest, et sub quo curvantur qui portant orbem.
14 hát még hogy felelnék én neki, választanám szavaimat vele szemben!
Quantus ergo sum ego, ut respondeam ei, et loquar verbis meis cum eo?
15 A ki, ha igazam volna, nem felelnék, az én bírámhoz könyörögnék.
Qui etiam si habuero quippiam iustum, non respondebo, sed meum iudicem deprecabor.
16 Ha szólítanám s felelne nekem, nem hinném, hogy figyel szavamra.
Et cum invocantem exaudierit me, non credo quod audierit vocem meam.
17 A ki viharban rám rohan, hogy sebeimet sokasítsa ok nélkül.
In turbine enim conteret me, et multiplicabit vulnera mea etiam sine causa.
18 Nem enged lélegzetet vennem, hanem jóllakat keserűségekkel.
Non concedit requiescere spiritum meum, et implet me amaritudinibus.
19 Ha erőn fordul meg: íme a hatalmas, és ha ítéleten: ki idéz meg engem?
Si fortitudo quæritur, robustissimus est: si æquitas iudicii, nemo audet pro me testimonium dicere.
20 Ha igazam volna, szájam ítélne el engem; gáncstalan vagyok, fonákká tesz engem.
Si iustificare me voluero, os meum condemnabit me: si innocentem ostendero, pravum me comprobabit.
21 Gáncstalan vagyok, nem ismerem lelkemet, megvetem életemet!
Etiam si simplex fuero, hoc ipsum ignorabit anima mea, et tædebit me vitæ meæ.
22 Egyre megy; azért azt mondom: Gáncstalant és gonoszt semmisít ő meg.
Unum est quod locutus sum, et innocentem et impium ipse consumit.
23 Ha hirtelen öl az ostor, az ártatlanok elcsüggedésén gúnyolódik.
Si flagellat, occidat semel, et non de pœnis innocentum rideat.
24 Az ország gonoszok kezébe adatott; bíráinak arczát eltakarja, ha ő nem, ugyan kicsoda?
Terra data est in manus impii, vultum iudicum eius operit: quod si non ille est, quis ergo est?
25 Napjaim pedig gyorsabbak voltak a futárnál, eliramodtak, nem láttak jót.
Dies mei velociores fuerunt cursore: fugerunt, et non viderunt bonum.
26 Tovavonultak akár gyékényhajók, mint sas lecsap az étkére.
Pertransierunt quasi naves poma portantes, sicut aquila volans ad escam.
27 Ha azt mondtam, hadd felejtem el panaszomat, hagyom abba bánatos arczomat s hadd derülök fel:
Cum dixero: Nequaquam ita loquar: commuto faciem meam, et dolore torqueor.
28 megfélemedtem mind a fájdalmaimtól, tudtam, hogy nem fogsz engem ártatlannak mondani.
Verebar omnia opera mea, sciens quod non parceres delinquenti.
29 Nekem bűnösnek kell lennem – minek fáradozzam hát hiába?
Si autem et sic impius sum, quare frustra laboravi?
30 Ha megmosakodnám hóvízben s lúggal tisztítanám kezeimet:
Si lotus fuero quasi aquis nivis, et fulserit velut mundissimæ manus meæ:
31 akkor a verembe mártanál engem, hogy megutálnának ruháim.
Tamen sordibus intinges me, et abominabuntur me vestimenta mea.
32 Mert nem ember ő mint én, bogy felelhetnék neki, hogy együtt mehetnénk be ítéletre.
Neque enim viro qui similis mei est, respondebo: nec qui mecum in iudicio ex æquo possit audiri.
33 Nem létezik, ki közöttünk dönt, ki rá tenné kezét mindkettőnkre.
Non est qui utrumque valeat arguere, et ponere manum suam in ambobus.
34 Távolítsa el rólam vesszejét, s rettentése ne ijesszen engem:
Auferat a me virgam suam, et pavor eius non me terreat.
35 majd beszélnék s nem félnék tőle, mert nem olyan vagyok én magamban.
Loquar, et non timebo eum: neque enim possum metuens respondere.
