Psaltaren 95

1 Kommen, låtom oss höja glädjerop till HERREN, jubel till vår frälsnings klippa.

Jőjjetek el, örvendezzünk az Úrnak; vígadozzunk a mi szabadításunk kősziklájának!

2 Låtom oss träda fram för hans ansikte med tacksägelse och höja jubel till honom med lovsånger.

Menjünk elébe hálaadással; vígadozzunk néki zengedezésekkel.

3 Ty HERREN är en stor Gud, en stor konung över alla gudar.

Mert nagy Isten az Úr, és nagy király minden istenen felül.

4 Han har jordens djup i sin hand, och bergens höjder äro hans;

A kinek kezében vannak a földnek mélységei, és a hegyeknek magasságai is az övéi.

5 hans är havet, ty han har gjort det, och hans händer hava danat det torra.

A kié a tenger, és ő alkotta is azt, és a szárazföldet is az ő kezei formálták.

6 Kommen, låtom oss tillbedja och nedfalla, låtom oss knäböja för HERREN, vår skapare.

Jőjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le; essünk térdre az Úr előtt, a mi alkotónk előtt!

7 Ty han är vår Gud, och vi äro det folk som han har till sin hjord, vi äro får som stå under hans vård.

Mert ő a mi Istenünk, mi pedig az ő legelőjének népei és az ő kezének juhai vagyunk; vajha ma hallanátok az ő szavát.

8 O att I villen i dag höra hans röst! Förhärden icke edra hjärtan såsom i Meriba, såsom på Massas dag i öknen,

Ne keményítsétek meg a ti szíveteket, mint Meribáhnál, mint Maszszáh napján a pusztában:

9 där edra fäder frestade mig, där de prövade mig, fastän de hade sett mina verk.

A hol megkisértettek engem a ti atyáitok; próbára tettek engem, jóllehet látták az én cselekedetemet.

10 I fyrtio år var det släktet mig till leda, och jag sade: "De äro ett folk som far vilse med sitt hjärta, och de vilja icke veta av mina vägar."

Negyven esztendeig bosszankodtam e nemzetségen, és mondám: Tévelygő szívű nép ők, és nem tudják ők az én útamat!

11 Så svor jag då i min vrede: "De skola icke komma in i min vila."

A kiknek megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmam helyére.