Salmenes 77

1 Til sangmesteren, for Jedutun; av Asaf; en salme. Min røst er til Gud, og jeg vil rope; min røst er til Gud, og han vil vende øret til mig.

Az éneklőmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár. Szavamat Istenhez emelem és kiáltok; szavamat Istenhez emelem, hogy figyelmezzen reám.

2 På min nøds dag søker jeg Herren; min hånd er utrakt om natten og blir ikke trett, min sjel vil ikke la sig trøste.

Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni.

3 Jeg vil komme Gud i hu og sukke; jeg vil gruble, og min ånd vansmekter. (Sela)

Istenről emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. (Szela)

4 Du holder mine øine oppe i nattevaktene; jeg er urolig og taler ikke.

Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok.

5 Jeg tenker på fordums dager, på de lengst fremfarne år.

Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveiről.

6 Jeg vil komme i hu mitt strengespill om natten, i mitt hjerte vil jeg gruble, og min ånd ransaker.

Megemlékezem éjjel az én énekeimről; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem:

7 Vil da Herren forkaste i all evighet, og vil han ikke mere bli ved å vise nåde?

Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró?

8 Er det for all tid ute med hans miskunnhet? er hans løfte blitt til intet slekt efter slekt?

Avagy végképen elfogyott-é az ő kegyelme? vagy megszűnik-é igérete nemzedékről nemzedékre?

9 Har Gud glemt å være nådig? Har han i vrede tillukket sin barmhjertighet? (Sela)

Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az ő irgalmát? (Szela)

10 Jeg sier: Dette er min plage, det er år fra den Høiestes høire hånd.

És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott.

11 Jeg vil forkynne Herrens gjerninger; for jeg vil komme dine under i hu fra fordums tid.

Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáidról;

12 Og jeg vil eftertenke alt ditt verk, og på dine store gjerninger vil jeg grunde.

És elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom.

13 Gud! Din vei er i hellighet; hvem er en gud stor som Gud?

Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten?

14 Du er den Gud som gjør under; du har kunngjort din styrke blandt folkene.

Te vagy az Isten, a ki csodát mívelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat.

15 Du har forløst ditt folk med velde, Jakobs og Josefs barn. (Sela)

Megváltottad népedet karoddal a Jákób és a József fiait. (Szela)

16 Vannene så dig, Gud, vannene så dig, de bevet, ja avgrunnene skalv.

Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának.

17 Skyene utøste vann, himlene lot sin røst høre, ja dine piler fløi hit og dit.

A felhők vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyílaid széllyel futkostanak.

18 Din tordens røst lød i stormhvirvelen, lyn lyste op jorderike, jorden bevet og skalv.

Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld.

19 Gjennem havet gikk din vei, og dine stier gjennem store vann, og dine fotspor blev ikke kjent.

Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg.

20 Du førte ditt folk som en hjord ved Moses' og Arons hånd.

Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével.