Salamana Pamācības 7
1 Mans bērns, sargi manus vārdus un glabā pie sevis manu mācību.
Fiam, tartsd meg az én beszédeimet, és az én parancsolataimat rejtsd el magadnál.
2 Sargi manu pamācīšanu, tad tu dzīvosi, un manu mācību kā savu acu raugu.
Az én parancsolatimat tartsd meg, és élsz; és az én tanításomat mint a szemed fényét.
3 Sien to ap saviem pirkstiem, ieraksti to savas sirds galdiņā.
Kösd azokat ujjaidra, írd fel azokat szíved táblájára.
4 Saki uz gudrību: Tu esi mana māsa! un atzīšanu sauc par savu radinieci,
Mondd ezt a bölcseségnek: Én néném vagy te; és az eszességet ismerősödnek nevezd,
5 Ka tu sevi pasargi no svešas sievas, no svešinieces ar mīkstiem vārdiem.
Hogy megőrizzen téged a nem hozzád tartozó asszonytól, és az ő beszédivel hizelkedő idegentől.
6 Jo es skatījos pa sava nama logu, caur saviem skadriņiem,
Mert házam ablakán, a rács mögül néztem,
7 Un redzēju nejēgu vidū un ieraudzīju starp zēniem neprātīgu jaunekli.
És láték a bolondok között, eszembe vevék a fiak között egy bolond ifjat,
8 Tas gāja pa ielu ap nama stūri, staigāja pa viņas nama ceļu,
A ki az utczán jár, annak szeglete mellett, a házához menő úton lépeget,
9 Pavakarē, krēslā, nakts vidū un tumsā.
Alkonyatkor, nap estjén, és setét éjfélben.
10 Un redzi, viņu sastapa sieva, maukas apģērbā un viltu sirdī.
És ímé, egy asszony eleibe jő, paráznának öltözetében, álnok az ő elméjében.
11 Šī bija trakule un palaidne, viņas kājas nemetās mājā;
Mely csélcsap és vakmerő, a kinek házában nem maradhatnak meg az ő lábai.
12 Te viņa ārā, te uz ielām un glūn aiz visiem stūriem.
Néha az utczán, néha a tereken van, és minden szegletnél leselkedik.
13 Un tā viņu apkampa un skūpstīja kā bezkauņa un uz to sacīja:
És megragadá őt és megcsókolá őt, és szemtelenségre vetemedvén, monda néki:
14 „Pateicības upuri man bija jānes; šodien es savu solījumu esmu pildījusi.
Hálaáldozattal tartoztam, ma adtam meg fogadásimat.
15 Tādēļ esmu izgājusi tev pretī, tavu vaigu meklēt un tevi esmu atradusi.
Azért jövék ki elődbe, szorgalmatosan keresni a te orczádat, és reád találtam!
16 Ar apsegiem esmu klājusi savu gultu, ar strīpainiem Ēģiptes palagiem.
Paplanokkal megvetettem nyoszolyámat, égyiptomi szövésű szőnyegekkel.
17 Savu gultu esmu izkvēpinājusi ar mirrēm, alvejām un kanēli;
Beillatoztam ágyamat mirhával, áloessel és fahéjjal.
18 Nāc, lai izbaudām kārības līdz rītam, lai izpriecājamies mīlestībā;
No foglaljuk magunkat bőségesen mind virradtig a szeretetben; vígadjunk szerelmeskedésekkel.
19 Jo vīrs nav mājās, viņš aizgājis tālā ceļā,
Mert nincs otthon a férjem, elment messze útra.
20 Viņš naudas maku ņēmis līdz, tik uz svētkiem vēl pārnāks mājās.“
Egy erszény pénzt vőn kezéhez; holdtöltére jő haza.
21 Viņa to pierunāja ar savu vārdu drūzmu, ar savu mīksto mēli tā viņu aizrāva.
És elhiteté őt az ő mesterkedéseinek sokaságával, ajkainak hizelkedésével elragadá őt.
22 Uz reizi tas viņai gāja pakaļ, kā vērsis iet pie kaušanas un kā nelietis, saistīts uz sodu,
Utána megy; mint az ökör a vágóhídra, és mint a bolond, egyszer csak fenyítő békóba;
23 Kamēr bulta viņa aknas pāršķeļ; tā putns skrien sprostā un nezin, ka tas pret viņa dzīvību.
Mígnem átjárja a nyíl az ő máját. Miképen siet a madár a tőrre, és nem tudja, hogy az az ő élete ellen van.
24 Nu tad, bērni, klausiet mani, un ņemiet vērā manas mutes vārdus.
Annakokáért most, fiaim, hallgassatok engem, és figyelmezzetek az én számnak beszédeire.
25 Lai tava sirds nenomaldās uz viņas ceļiem un nenoklīsti uz viņas gaitām;
Ne hajoljon annak útaira a te elméd, és ne tévelyegj annak ösvényin.
26 Jo daudz ir to nokauto, ko tā gāzusi zemē, un liels pulks, ko viņa nogalinājusi.
Mert sok sebesültet elejtett, és sokan vannak, a kik attól megölettek.
