Thessalonicenses I 2
1 Nam et ipsi scitis, fratres, introitum nostrum ad vos, quia non inanis fuit:
Magatok is tudjátok, atyámfiai, hogy nem hiába jártunk nálatok.
2 sed ante passi multa, et contumeliis affecti (sicut scitis) in Philippis, fiduciam habuimus in Deo nostro loqui ad vos Evangelium Dei in multa solicitudine.
Noha előbb szenvedésben és bántalmazásban volt részünk Filippiben – amint azt ti is tudjátok –, Istentől bátorságot kaptunk, hogy közöttetek is hirdessük Isten evangéliumát sok tusakodás közben.
3 Exhortatio enim nostra non de errore, neque de immunditia, neque in dolo,
Mert a mi igehirdetésünk nem megtévesztésből, sem tisztátalan szándékból, sem álnokságból ered,
4 sed sicut probati sumus a Deo ut crederetur nobis Evangelium: ita loquimur non quasi hominibus placentes, sed Deo, qui probat corda nostra.
hanem Isten méltatott minket arra, hogy ránk bízza az evangéliumot. Ezért nem úgy hirdetjük azt, hogy embereknek, hanem hogy Istennek tetszését keressük, aki megvizsgálja szívünket.
5 Neque enim aliquando fuimus in sermone adulationis, sicut scitis: neque in occasione avaritiae: Deus testis est:
Hiszen tudjátok, soha nem lépünk fel sem hízelgő beszéddel, sem leplezett kapzsisággal. Isten erre a tanú!
6 nec quaerentes ab hominibus gloriam, neque a vobis, neque ab aliis.
Emberektől való dicsőítést sem kerestünk, sem tőletek, sem másoktól.
7 Cum possemus vobis oneri esse ut Christi Apostoli: sed facti sumus parvuli in medio vestrum, tamquam si nutrix foveat filios suos.
Bár mint Krisztus apostolai érvényesíthettük volna tekintélyünket, mégis olyan szívélyesek voltunk köztetek, mint az anya, aki gyermekét dajkálja.
8 Ita desiderantes vos, cupide volebamus tradere vobis non solum Evangelium Dei, sed etiam animas nostras: quoniam charissimi nobis facti estis.
Így megkedvelve titeket, készek voltunk közölni veletek nemcsak Isten evangéliumát, hanem a magunk lelkét is, annyira megszerettünk titeket.
9 Memores enim estis fratres laboris nostri, et fatigationis: nocte ac die operantes, ne quem vestrum gravaremus, praedicavimus in vobis Evangelium Dei.
Emlékezhettek, atyámfiai, fáradozásunkra és vesződségünkre, mert éjjel-nappal munkálkodva hirdettük nektek Isten evangéliumát, hogy senkit meg ne terheljünk közületek.
10 Vos testes estis, et Deus, quam sancte, et iuste, et sine querela, vobis, qui credidistis, affuimus:
Tanúk vagytok rá és az Isten, hogy milyen szentül, igazán és feddhetetlenül éltünk közöttetek, akik hisztek.
11 sicut scitis, qualiter unumquemque vestrum (sicut pater filios suos)
Azt is tudjátok, hogy mint az atya gyermekeit, úgy intettünk és buzdítottunk egyenként mindnyájatokat,
12 deprecantes vos, et consolantes, testificati sumus, ut ambularetis digne Deo, qui vocavit vos in suum regnum, et gloriam.
és kérve kértünk, hogy Istenhez méltóan viseljétek magatokat, aki az ő országába és dicsőségébe hív titeket.
13 Ideo et nos gratias agimus Deo sine intermissione: quoniam cum accepissetis a nobis verbum auditus Dei, accepistis illud, non ut verbum hominum, sed (sicut est vere) verbum Dei, qui operatur in vobis, qui credidistis.
Ezért mi is szüntelenül hálát adunk Istennek, hogy ti befogadva Istennek általunk hirdetett beszédét, nem úgy fogadtátok, mint emberek beszédét, hanem mint Isten beszédét (hiszen valóban az!), amely munkálkodik is bennetek, akik hisztek.
14 vos enim imitatores facti estis fratres Ecclesiarum Dei, quae sunt in Iudaea in Christo Iesu: quia eadem passi estis et vos a contribulibus vestris, sicut et ipsi a Iudaeis:
Mert ti, atyámfiai, követői lettetek az Isten gyülekezeteinek, amelyek Júdeában vannak a Krisztus Jézusban, mivel ti ugyanúgy szenvedtetek saját honfitársaitoktól, mint azok a zsidóktól,
15 qui et Dominum occiderunt Iesum, et Prophetas, et nos persecuti sunt, et Deo non placent, et omnibus hominibus adversantur,
akik megölték az Úr Jézust és saját prófétáikat is, és minket is üldöznek, és Istennek sem tetszenek, és minden ember ellenségei,
16 prohibentes nos Gentibus loqui ut salvae fiant, ut impleant peccata sua semper: pervenit enim ira Dei super illos usque in finem.
akik megtiltják nekünk, hogy a pogányoknak prédikáljunk, hogy üdvözüljenek. Így teszik teljessé mindenkor bűneiket, de végül utolérte őket Isten haragja.
17 Nos autem fratres desolati a vobis ad tempus horae, aspectu, non corde, abundantius festinavimus faciem vestram videre cum multo desiderio:
Mi pedig, testvéreim, miután elszakadtunk tőletek egy kevés időre – arcra, de nem szívre nézve –, annál buzgóbb vágyódással igyekeztünk arra, hogy szemtől szembe láthassunk titeket.
18 quoniam voluimus venire ad vos: ego quidem Paulus, et semel, et iterum, sed impedivit nos satanas.
El is akartunk menni hozzátok, különösen én, Pál, egyszer is, kétszer is, de megakadályozott minket a sátán.
19 Quae est enim nostra spes, aut gaudium, aut corona gloriae? Nonne vos ante Dominum nostrum Iesum Christum estis in adventu eius?
Mert kicsoda a mi reménységünk, örömünk és dicsekvésünk koronája, ha nem ti is, a mi Urunk Jézus Krisztus előtt az ő eljövetelekor?
20 vos enim estis gloria nostra et gaudium.
Bizony ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.
