< ユダの手紙 1 >

1 イエズス、キリストの僕にしてヤコボの兄弟なるユダ、父にて在す神に愛せられ、キリスト、イエズスの為に保たれ、且召され奉りたる人々に[書簡を贈る]。
Júdás, Jézus Krisztusnak szolgája, Jakabnak pedig atyafia, az elhívottaknak, akiket az Atya Isten szeretett és Jézus Krisztus megtartott:
2 願はくは慈悲と平安と慈愛と汝等に加はらん事を。
Irgalmasság, békesség és szeretet adassék nektek bőségesen.
3 至愛なる者よ、我は我等が共同の救霊に就きて汝等に書贈らんことを切に望み、一度聖人等によりて傳へられし信仰の為に力を盡して戰はんことを勧めんとて、汝等に書贈るを必要とせり。
Szeretteim, míg minden igyekezettel azon vagyok, hogy írjak nektek a közös üdvösség felől, kénytelen voltam intőleg írni, hogy tusakodjatok a hitért, amelyet a szentek egyszer s mindenkorra megkaptak.
4 其は或人々、即ち昔より罪に處せるる様預定せられたる不敬虔なる人々の潜入りて、我神の恩寵を放蕩に易へ、唯一の主宰者にして我主にて在せるイエズス、キリストを否み奉ればなり。
Mert belopóztak közétek bizonyos emberek, akik régóta elő vannak jegyezve erre az ítéletre: istentelenek, akik a mi Istenünk kegyelmét kicsapongásra használják, és az egyedüli Urat, az Istent és a mi Urunkat, Jézus Krisztust megtagadják.
5 本文 汝等素より何事をも知れりと雖も、爰に我汝等をして思出さしめんとする事あり。即ち主エジプトの地より民を救出し給ひて後、信ぜざりし人々を亡びし給ひ、
Emlékeztetni akarlak továbbá titeket, mint akik egyszer már megtanultátok, hogy az Úr, amikor népét Egyiptom földjéről kiszabadította, azokat, akik nem hittek elpusztította.
6 又己が位を保たず己が居處を棄てたりし天使等を、大いなる日の審判の為に、無窮の縲絏を以て暗黒の中に閉ぢ給ひ、 (aïdios g126)
És az angyalokat is, akik nem őrizték meg a maguk méltóságát, hanem elhagyták lakóhelyüket, örök bilincsekben és sötétségben tartja fogva a nagy nap ítéletére. (aïdios g126)
7 又ソドマ、ゴモラ及び其付近の市町は、同じく淫亂に耽り、異なる肉身を冒したるが故に、永遠の火の刑罰を受けて見せしめと為られしなり。 (aiōnios g166)
Amiképpen Sodoma és Gomora és a körülöttük lévő városok is, amelyek azokhoz hasonlóan paráználkodtak, és más utat jártak, példaként vannak előttünk, amikor elveszik az örök tűz büntetését. (aiōnios g166)
8 斯の如く彼夢想者等も亦肉身を汚し、権力を軽んじ、尊榮を罵る。
Hasonlóképpen ezek az álomba merülők is beszennyezik a testüket, a felsőbbséget megvetik és káromolják a mennyei hatalmasságokat.
9 大天使ミカエルは、惡魔と論じてモイゼの屍を争ひし時に、敢て罵るが如き宣告を為さずして、願はくは主汝に命じ給はん事を、と言へり。
Pedig még Mihály arkangyal sem mert káromló ítéletet mondani, amikor az ördöggel vitatkozva küzdött Mózes testéért, hanem ezt mondta: „Dorgáljon meg téged az Úr!“
10 然れども是等の人は総て知らざる事を罵り、無知の畜類の如く自然に知れる事を以て其身を汚すなり。
Ezek pedig mindent káromolnak, amit nem is ismernek. Amit pedig oktalan állatok módjára ösztönösen ismernek, az romlásukat okozza.
11 彼等は禍なる哉、其はカインの道に行き、又報酬の為にバラアムの迷に流れ、尚コオレの謀反の中に亡びたればなり。
Jaj nekik! Mert Kain útján indultak el, és pénzért Bálám tévelygésére adták fejüket, és Kóré lázadása szerint vesznek el.
12 彼等は憚らずして食し、己を飽足らしめて、汝等の愛餐に於て汚と成り、風に吹遣らるる水なき雲、實らずして再び枯れ、根の抜かれたる秋の末の樹、
Ezek szennyfoltok a ti szeretetvendégségeiteken. Tartózkodás nélkül veletek lakmároznak, magukat hizlalják, szelektől hányt-vetett esőtlen fellegek, elhervadt, gyümölcstelen, kétszer meghalt, tőből kiszaggatott fák,
13 己が醜行を泡立たする海の暴波、暗黒が彼等の為に限なく備はれる惑星なり。 (aiōn g165)
tengernek megvadult habjai, a maguk szennyét tajtékozók, tévelygő csillagok, akikre az örök sötétség homálya vár. (aiōn g165)
14 アダムより七代目なるヘノクは、是等の人をも斥して預言して言へらく、「看よ主は其千萬の聖徒を從へて來り給ひ、
Ezekről is prófétált Énók, aki Ádámtól számítva a hetedik volt, amikor így szólt: „Íme, eljött az Úr sok ezer szentjével,
15 萬民に對ひて審判を為し、凡ての不敬虔なる者を、其不敬虔に行ひし不敬虔の業と、不敬虔なる罪人が神に對ひ奉りて語りし凡ての暴言とを以て責め給ふべし」と。
hogy ítéletet tartson mindenek felett, és megbüntesse közöttük az istenteleneket istentelenségük minden cselekedetéért, amelyet istentelenül elkövettek, és minden káromló beszédért, amelyet az istentelen bűnösök mondtak ellene.“
16 彼等は私慾に從ひて歩み、不満を鳴らして呟く者、其口は大言を語り、利益の為に人に諂ふ者なり。
Ezek zúgolódók, panaszkodók, a maguk kívánságai szerint járók, szájuk kevélységet szól, haszonlesésből embereket dicsőítenek.
17 至愛なる者よ、汝等は我主イエズス、キリストの使徒等より預言せられし事を記憶せよ。
Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek meg azokról a beszédekről, amelyeket a mi Urunk Jézus Krisztus apostolai mondottak.
18 即ち彼等謂へらく、末の時には嘲る人々來り、己が望に從ひて不敬虔の業の中に歩まん、と。
Mert azt mondták nektek, hogy az utolsó időben csúfolódók támadnak, akik az ő istentelen kívánságaik szerint járnak.
19 彼等は自ら分裂して肉慾に從ひ、霊を有せざる者なり。
Ezek azok, akik szakadásokat okoznak, érzékiek, akikben nincsen Szentlélek.
20 至愛なる者よ、汝等が至聖なる信仰の上に己を建て、聖霊によりて祈り、
Ti pedig, szeretteim, épüljetek a ti szentséges hitetekben, imádkozzatok a Szentlélek által,
21 己を神の愛の中に守り、永遠の生命を得ん為に、我主イエズス、キリストの御慈悲を待て。 (aiōnios g166)
tartsátok meg magatokat Isten szeretetében, várva a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmasságát az örök életre. (aiōnios g166)
22 汝等彼等の中の或者、即ち眞偽を争へる人々を承服せしめ、
Könyörüljetek a kételkedőkön,
23 或者を火より取出して救ひ、或者を懼れつつ憫み、肉に汚されたる肌着をも厭ふべし。
mentsétek meg őket, kiragadva a tűzből. Másokon is könyörüljetek, de félelemmel, utálva még a ruhát is, amit testük beszennyezett.
24 結末 克く汝等を守りて躓かざらしむる事と、(我主イエズス、キリストの降臨の時に)其光榮の御前に汚なく喜ばしく立たしむる事を得給ふもの、
Annak pedig, aki titeket a bűntől megőrizhet, és az ő dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben nagy örömmel,
25 即ち我主イエズス、キリストによりて、我救主にて在す唯一の神に、萬世の以前に於ても、今に於ても、又萬世に至る迄も、光榮、威光、能力、権能歸す、アメン。 (aiōn g165)
az egyedül bölcs Istennek, a mi megtartónknak, dicsőség, fenség, erő és hatalom most és mindörökké. Ámen. (aiōn g165)

< ユダの手紙 1 >