< エレミヤ書 46 >
1 もろもろの国の事について預言者エレミヤに臨んだ主の言葉。
Amely igéje az Örökkévalónak lett Jirmejáhú prófétához a nemzetek felől.
2 エジプトの事、すなわちユフラテ川のほとりにあるカルケミシの近くにいるエジプトの王パロ・ネコの軍勢の事について。これはユダの王ヨシヤの子エホヤキムの四年に、バビロンの王ネブカデレザルが撃ち破ったものである。その言葉は次のとおりである、
Egyiptomról, Fáraó Nekhó Egyiptom királyának hadserege felől, mely az Eufrátes folyam mellett Karkemísban volt, amelyet megvert Nebúkadnecczár, Bábel királya, Jehójákim, Jósijáhú fiának, Jehúda királyának negyedik évében.
Fegyverkezzetek pajzzsal és vérttel és lépjetek oda harcba.
4 騎兵よ、馬を戦車につなぎ、馬に乗れ。かぶとをかぶって立て。ほこをみがき、よろいを着よ。
Fogjátok be a lovakat és szálljatok a ménekre, álljatok fel sisakokban, csiszoljátok a lándzsákat, öltsétek fel a páncélokat.
5 わたしは見たが、何ゆえか彼らは恐れて退き、その勇士たちは打ち敗られ、あわてて逃げて、うしろをふり向くこともしない、恐れが彼らの周囲にあると主は言われる。
Miért láttam őket megrettegve, hátrahúzódva, hőseik is összezúzatnak, futással futottak és meg nem fordultak, félelem köröskörül, úgymond az Örökkévaló.
6 足早き者も逃げることができず、勇士ものがれることができない。北の方、ユフラテ川のほとりで彼らはつまずき倒れた。
Ne futhasson el a gyorslábú és ne meneküljön a hős; észak felé, az Eufrátes folyam mellett megbotlottak, elestek.
7 あのナイル川のようにわきあがり、川々のように、その水のさかまく者はだれか。
Ki az, ki felszáll, mint a Nílus, mint a folyamok hullámzanak vizei;
8 エジプトはナイル川のようにわきあがり、その水は川々のようにさかまく。そしてこれは言う、わたしは上って、地をおおい、町々とそのうちに住む者を滅ぼそう。
Egyiptom felszáll, mint a Nílus és mint a folyamok hullámzanak vizei; azt mondta: felszállok, elborítom a földet, megsemmisítek várost, meg a benne lakókat.
9 馬よ、進め、車よ、激しく走れ。勇士よ、盾を取るエチオピヤびとと、プテびとよ、弓を巧みに引くルデびとよ、進み出よ。
Jöjjetek fel lovak és tomboljatok szekerek, és vonuljanak ki a hősök, Kús és Pút, kik fogják a pajzst és a Lúdbeliek, kik fogják, feszítik az íjat.
10 その日は万軍の神、主の日であって、主があだを報いられる日、その敵にあだをかえされる日だ。つるぎは食べて飽き、彼らの血に酔う。万軍の神、主が、北の地で、ユフラテ川のほとりで、ほふることをなされるからだ。
És azon nap az Úré, az Örökkévalóé, a seregek uráé, a bosszúnak napja, hogy bosszút álljon ellenein; emészt a kard és jóllakik és megittasodik vérüktől, mert áldozása van az Úrnak, az Örökkévalónak, a seregek urának az észak földjén, az Eufrátes folyamnál.
11 おとめなるエジプトの娘よ、ギレアデに上って乳香を取れ。あなたは多くの薬を用いても、むだだ。あなたは、いやされることはない。
Menj fel Gileádba és hozz balzsamot, Egyiptom szűz leánya; hiába sokasítottál gyógyító szereket, hegedés nincs számodra.
12 あなたの恥は国々に聞えている、あなたの叫びは地に満ちている。勇士が勇士につまずいて、共に倒れたからである」。
Hallották a nemzetek szégyenedet és kiáltásoddal megtelt a föld, mert hős hősbe botlott, egyaránt estek el mindketten.
13 バビロンの王ネブカデレザルが来て、エジプトの地を撃とうとする事について、主が預言者エレミヤにお告げになった言葉、
Az ige, melyet szólt az Örökkévaló Jirmejáhú prófétához, hogy jönni fog Nebúkadnecczár, Bábel királya, hogy megverje Egyiptom országát.
14 「エジプトで宣べ、ミグドルで告げ示し、またメンピスとタパネスに告げ示して言え、『堅く立って、備えせよ、つるぎがあなたの周囲を、滅ぼし尽すからだ』。
Jelentsétek Egyiptomban és hallassátok Migdólban, hallassátok Nófban és Tachpanchészben; mondjátok: állj ki és készülődjél, mert kard emésztett körülötted.
15 なぜ、アピスはのがれたのか。あなたの雄牛は、なぜ立たなかったのか。それは主がこれを倒されたからだ。
Miért teríttetett le hatalmasad? Nem állt meg, mert letaszította az Örökkévaló.
16 あなたに属する多くの兵は、つまずいて倒れた。そして互に言った、『立てよ、われわれは、しえたげる者のつるぎを避けて、われわれの民に帰り、故郷の地へ行こう』と。
Megsokasította az elbotlót, esett is egyik a másikára, mondták: rajta, térjünk vissza népünkhöz és szülőföldünkhöz az elnyomó kard miatt.
17 エジプトの王パロの名を、『好機を逸する騒がしい者』と呼べ。
Azt kiáltották ott: Fáraó, Egyiptom királya, csupa lárma, elmulasztotta az időt.
18 万軍の主という名の王は言われる、わたしは生きている、彼は山々のうちのタボルのように、海のほとりのカルメルのように来り臨む。
Ahogy élek, úgymond a király, Örökkévaló, a seregek ura az ő neve, bizony mint a Tábór a hegyek közt, és mint a Karmel a tengerben, úgy jön.
19 エジプトに住む民よ、捕われのために荷物を備えよ。メンピスは荒れ地となり、廃虚となって住む人もなくなる。
Elköltözésre való holmit készíts magadnak, Egyiptom leányának lakója, mert Nóf pusztulássá lesz, felgyújttatik, nem lesz lakója.
20 エジプトは美しい雌の子牛だ、しかし北から、牛ばえが来て、それにとまった。
Szépséges üsző Egyiptom, mészárlás északról jön, jön.
21 そのうちにいる雇兵でさえ、肥えた子牛のようだ。彼らはふり返って共に逃げ、立つことをしなかった。彼らの災難の日、その罰せられる時が来たからだ。
Zsoldosai is ő benne olyanok, mint a hízlalt borjúk, bizony ők is megfordultak, elfutottak egyaránt, nem álltak meg; mert balsorsuk napja jött rájuk, büntetésük ideje.
22 彼は逃げ去るへびのような音をたてる。その敵が軍勢を率いて彼に臨み、きこりのように、おのをもって来るからだ。
Hangja olyan, mint a csúszó kígyóé, mert haddal mennek oda és fejszékkel jönnek rá, mint a favágók;
23 彼らは彼の林がいかに入り込みがたくとも、それを切り倒す。彼らはいなごよりも多く、数えがたいからであると、主は言われる。
kivágják erdejét, úgymond az Örökkévaló, mert ki nem kutatható, mert többen vannak, mint a sáska és nincs számuk.
24 エジプトの娘ははずかしめを受け、北からくる民の手に渡される」。
Szégyent vallott Egyiptom leánya, észak népének kezébe adatott.
25 万軍の主、イスラエルの神は言われた、「見よ、わたしはテーベのアモンと、パロと、エジプトとその神々とその王たち、すなわちパロと彼を頼む者とを罰する。
Szól az Örökkévaló, a seregek ura, Izrael Istene: íme én megbüntetem a Nóból való Ámónt és Fáraót és Egyiptomot, isteneit és királyait, Fáraót és a benne bízókat,
26 わたしは彼らを、その命を求める者の手と、バビロンの王ネブカデレザルの手と、その家来たちの手に渡す。その後、エジプトは昔のように人の住む所となると、主は言われる。
És adom őket azok kezébe; kik életükre törnek, Nebúkadnecczárnak, Bábel királyának kezébe és szolgáinak kezébe; de azután lakva lesz, mint ősidőkben, úgymond az Örökkévaló.
27 わたしのしもべヤコブよ、恐れることはない、イスラエルよ、驚くことはない。見よ、わたしがあなたを遠くから救い、あなたの子孫をその捕え移された地から救うからだ。ヤコブは帰ってきて、おだやかに、安らかになり、彼を恐れさせる者はない。
Te pedig, ne félj, szolgám Jákob, és ne rettegj Izrael, mert íme én megsegítelek távolból és magzatodat fogságuk országából; visszatér Jákob, nyugodt lesz és gondtalan és nem ijeszti senki.
28 主は言われる、わたしのしもべヤコブよ、恐れることはない、わたしが共にいるからだ。わたしはあなたを追いやった国々をことごとく滅ぼし尽す。しかしあなたを滅ぼし尽すことはしない。わたしは正しい道に従って、あなたを懲らしめる、決して罰しないではおかない」。
Te ne félj szolgám Jákob, úgymond az Örökkévaló, mert veled vagyok, mert végpusztítást teszek mindazon nemzetek közt, ahová eltaszítottalak, ámde veled nem teszek végpusztítást, megfenyítelek igazság szerint, de büntetlenül nem hagylak.