< エレミヤ書 46 >

1 茲にヱホバの言預言者ヱレミヤに臨みて諸國の事を論ふ
Amely igéje az Örökkévalónak lett Jirmejáhú prófétához a nemzetek felől.
2 先エジプトの事すなはちユフラテ河の邊なるカルケミシの近傍にをるところのエジプト王パロネコの軍勢の事を論ふ是はユダの王ヨシヤの子ヱホヤキムの四年にバビロンの王ネブカデネザルが撃やぶりし者なり其言にいはく
Egyiptomról, Fáraó Nekhó Egyiptom királyának hadserege felől, mely az Eufrátes folyam mellett Karkemísban volt, amelyet megvert Nebúkadnecczár, Bábel királya, Jehójákim, Jósijáhú fiának, Jehúda királyának negyedik évében.
3 汝ら大楯小干を備へて進み戰へ
Fegyverkezzetek pajzzsal és vérttel és lépjetek oda harcba.
4 馬を車に繋ぎ馬に乗り盔を被りて立て戈を磨き甲を着よ
Fogjátok be a lovakat és szálljatok a ménekre, álljatok fel sisakokban, csiszoljátok a lándzsákat, öltsétek fel a páncélokat.
5 われ見るに彼らは懼れて退きその勇士は打敗られ狼狽遁て後をかへりみず是何故ぞや畏懼かれらのまはりにありとヱホバいひたまふ
Miért láttam őket megrettegve, hátrahúzódva, hőseik is összezúzatnak, futással futottak és meg nem fordultak, félelem köröskörül, úgymond az Örökkévaló.
6 快足なる者も逃えず強者も遁れえず皆北の方にてユフラテ河の旁に蹶き仆れん
Ne futhasson el a gyorslábú és ne meneküljön a hős; észak felé, az Eufrátes folyam mellett megbotlottak, elestek.
7 かのナイルのごとくに湧あがり河のごとくに其水さかまく者は誰ぞや
Ki az, ki felszáll, mint a Nílus, mint a folyamok hullámzanak vizei;
8 エジプトはナイルの如くに湧あがりその水は河の如くに逆まくなり而していふ我上りて地を蔽ひ邑とその中に住る者とを滅さん
Egyiptom felszáll, mint a Nílus és mint a folyamok hullámzanak vizei; azt mondta: felszállok, elborítom a földet, megsemmisítek várost, meg a benne lakókat.
9 汝等馬に乗り車を驅馳らせよ勇士よ盾を執るエテオピア人プテ人および弓を張り挽くルデ人よ進みいづべし
Jöjjetek fel lovak és tomboljatok szekerek, és vonuljanak ki a hősök, Kús és Pút, kik fogják a pajzst és a Lúdbeliek, kik fogják, feszítik az íjat.
10 此は主なる萬軍のヱホバの復仇の日即ちその敵に仇を復し給ふ日なり劍は食ひて飽きその血に醉はん主なる萬軍のヱホバ北の地にてユフラテ河の旁に宰ることをなし給へばなり
És azon nap az Úré, az Örökkévalóé, a seregek uráé, a bosszúnak napja, hogy bosszút álljon ellenein; emészt a kard és jóllakik és megittasodik vérüktől, mert áldozása van az Úrnak, az Örökkévalónak, a seregek urának az észak földjén, az Eufrátes folyamnál.
11 處女よエジプトの女よギレアデに上りて乳香を取れ汝多くの藥を用ふるも益なし汝は愈ざるべし
Menj fel Gileádba és hozz balzsamot, Egyiptom szűz leánya; hiába sokasítottál gyógyító szereket, hegedés nincs számodra.
12 汝の恥辱は國々にきこえん汝の號泣は地に滿てり勇士は勇士にうち觸てともに仆る
Hallották a nemzetek szégyenedet és kiáltásoddal megtelt a föld, mert hős hősbe botlott, egyaránt estek el mindketten.
13 バビロンの王ネブカデネザルが來りてエジプトの地を撃んとする事につきてヱホバの預言者ヱレミヤに告たまひし言
Az ige, melyet szólt az Örökkévaló Jirmejáhú prófétához, hogy jönni fog Nebúkadnecczár, Bábel királya, hogy megverje Egyiptom országát.
14 汝らエジプトに宣べミグドルに示し又ノフ、タパネスに示しいふべし汝ら堅く立ちて自ら備よ 劍なんぢの四周を食ひたればなり
Jelentsétek Egyiptomban és hallassátok Migdólban, hallassátok Nófban és Tachpanchészben; mondjátok: állj ki és készülődjél, mert kard emésztett körülötted.
15 汝の力ある者いかにして拂ひ除かれしやその立ざるはヱホバこれを仆したまふに由るなり
Miért teríttetett le hatalmasad? Nem állt meg, mert letaszította az Örökkévaló.
16 彼多の者を蹶かせたまふ人其友の上に仆れかさなり而していふ起よ我ら滅すところの劍を避けてわが國にかへり故土にいたらんと
Megsokasította az elbotlót, esett is egyik a másikára, mondták: rajta, térjünk vissza népünkhöz és szülőföldünkhöz az elnyomó kard miatt.
17 人彼處に叫びてエジプトの王パロは滅されたり彼は機會を失へりといふ
Azt kiáltották ott: Fáraó, Egyiptom királya, csupa lárma, elmulasztotta az időt.
18 萬軍のヱホバと名りたまふところの王いひたまふ我は活く彼は山々の中のタボルのごとく海の旁のカルメルのごとくに來らん
Ahogy élek, úgymond a király, Örökkévaló, a seregek ura az ő neve, bizony mint a Tábór a hegyek közt, és mint a Karmel a tengerben, úgy jön.
19 エジプトに住る女よ汝移轉の器皿を備へよそはノフは荒蕪となり燒れて住む人なきにいたるべければなり
Elköltözésre való holmit készíts magadnak, Egyiptom leányának lakója, mert Nóf pusztulássá lesz, felgyújttatik, nem lesz lakója.
20 エジプトは至美しき牝の犢のごとし蜚虻きたり北の方より來る
Szépséges üsző Egyiptom, mészárlás északról jön, jön.
21 また其中の傭人は肥たる犢のごとし彼ら轉向てともに逃げ立ことをせず是その滅さるる日いたり其罰せらるる時來りたればなり
Zsoldosai is ő benne olyanok, mint a hízlalt borjúk, bizony ők is megfordultak, elfutottak egyaránt, nem álltak meg; mert balsorsuk napja jött rájuk, büntetésük ideje.
22 彼は蛇の如く聲をいだす彼ら軍勢を率ゐて來り樵夫の如く斧をもて之にのぞめり
Hangja olyan, mint a csúszó kígyóé, mert haddal mennek oda és fejszékkel jönnek rá, mint a favágók;
23 ヱホバいひ給ふ彼らは探りえざるに由りて彼の林を砍仆せり彼等は蝗蟲よりも多して數へがたし
kivágják erdejét, úgymond az Örökkévaló, mert ki nem kutatható, mert többen vannak, mint a sáska és nincs számuk.
24 エジプトの女は辱められ北の民の手に付されん
Szégyent vallott Egyiptom leánya, észak népének kezébe adatott.
25 萬軍のヱホバ、イスラエルの神いひ給ふ視よわれノフのアモンとパロとエジプトとその諸神とその王等すなはちパロとかれを賴むものとを罰せん
Szól az Örökkévaló, a seregek ura, Izrael Istene: íme én megbüntetem a Nóból való Ámónt és Fáraót és Egyiptomot, isteneit és királyait, Fáraót és a benne bízókat,
26 われ彼らを其生命を索むる者の手とバビロンの王ネブカデネザルの手とその臣僕の手に付すべしその後この地は昔のごとく人の住むところとならんとヱホバいひたまふ
És adom őket azok kezébe; kik életükre törnek, Nebúkadnecczárnak, Bábel királyának kezébe és szolgáinak kezébe; de azután lakva lesz, mint ősidőkben, úgymond az Örökkévaló.
27 我僕ヤコブよ怖るる勿れイスラエルよ驚く勿れ視よわれ汝を遠方より救ひきたり汝の子孫をその擄移されたる地より救ひとるべしヤコブは歸りて平安と寧靜をえん彼を畏れしむる者なかるべし
Te pedig, ne félj, szolgám Jákob, és ne rettegj Izrael, mert íme én megsegítelek távolból és magzatodat fogságuk országából; visszatér Jákob, nyugodt lesz és gondtalan és nem ijeszti senki.
28 ヱホバいひたまふ我僕ヤコブよ汝怖るる勿れ我汝と偕にあればなり我汝を逐やりし國々を悉く滅すべけれど汝をば悉くは滅さじわれ道をもて汝を懲し汝を全くは罪なき者とせざるべし
Te ne félj szolgám Jákob, úgymond az Örökkévaló, mert veled vagyok, mert végpusztítást teszek mindazon nemzetek közt, ahová eltaszítottalak, ámde veled nem teszek végpusztítást, megfenyítelek igazság szerint, de büntetlenül nem hagylak.

< エレミヤ書 46 >