< エズラ記 5 >

1 爰に預言者ハガイおよびイドの子ゼカリヤの二人の預言者ユダとヱルサレムに居るユダヤ人に向ひてイスラエルの神の名をもて預言する所ありければ
És prófétált Chaggáj próféta és Zekharja Iddó fia, a próféták a zsidók számára, kik Jehúdában és Jeruzsálemben voltak, Izraél Istenének nevében, mely fölöttük volt.
2 シヤルテルの子ゼルバベルおよびヨザダクの子ヱシユア起あがりてヱルサレムなる神の室を建ることを始む 神の預言者等これと共に在て之を助く
Ekkor fölkeltek Zerubbábel, Seáltiél fia és Jésúa, Jóczádák fia és kezdették felépíteni Isten házát, amely Jeruzsálemben van s velük Istennek prófétái, támogatva őket.
3 その時に河外の總督タテナイといふ者セタルボズナイおよびその同僚とともにその所に來り誰が汝らに此室を建て此石垣を築きあぐることを命ぜしやと斯言ひ
Abban az időben jött hozzájuk Tatnáj a Folyamontúlnak helytartója és Setár-Bózenaj meg társaik és így szóltak hozzájuk: Ki adott nektek parancsot, hogy ezt a házat épitsétek és ezt a falazatot befejezzétek?
4 また此建物を建る人々の名は何といふやと斯これに問り
Ekkor következőképen szóltunk hozzájuk: Melyek azon férfiak nevei, akik ezt az épületet épitik?
5 然るにユダヤ人の長老等の上にはその神の目そそぎゐたれば彼等これを止むること能はずして遂にその事をダリヨスに奏してその返答の來るを待り
De Istenük szeme volt a zsidók vénein, s nem gátolták meg őket, míg a jelentés Dárjáveshez nem megy; s ekkor majd válaszul levelet küldenek eziránt.
6 河外ふの總督タテナイおよびセタルボズナイとその同僚なる河外ふのアパルサカイ人がダリヨス王に上まつりし書の稿は左のごとし
Másolata a levélnek, melyet küldött Tatnáj, a Folyamontúlnak helytartója és Setár-Bózenaj és társai az afarszekaiak, a Folyamontúliak Darjáves királyhoz.
7 即ち其上まつりし書の中に書しるしたる所は是のごとし 云く願くはダリヨス王に大なる平安あれ
Jelentést küldtek hozzá s ekkép volt irva benne: Darjáves királynak minden béke!
8 王知たまへ我儕ユダヤ州に往てかの大神の室に至り視しに巨石をもて之を建て材木を組て壁を作り居り其工事おほいに捗どりてその手を下すところ成ざる無し
Tudtára legyen a királynak, hogy elmentünk Jehúda tartományba a nagy Isten házába és az épittetik súlyos kőből és fa helyeztetik a falakba; s ez a munka buzgón végeztetik és sikerül kezükben.
9 是に於て我儕その長老等に問てこれに斯いへり 誰が汝らに此室を建てこの石垣を築きあぐることを命ぜしやと
Ekkor megkérdeztük azokat a véneket, következőképen szóltunk hozzájuk: Ki adott nektek parancsot, hogy ezt a házat épitsétek és ezt a falazatot befejezzétek?
10 我儕またその首長たる人々の名を書しるして汝に奏聞せんがためにその名を問り
És neveiket is kérdeztük tőlük, hogy tudassuk veled, hogy fölírjuk az élükön álló férfiak nevét.
11 時に彼等かく我らに答へて言り 我儕は天地の神の僕にして年久しき昔に建おかれし殿を再び建るなり 是は素イスラエルの大なる王某の建築きたる者なしりが
És következőképen adtak nekünk választ, mondván: Mi szolgái vagyunk az ég és föld Istenének és épitjük a házat, amely épitve volt ennek előtte sok éven át, és Izraélnek egy nagy királya épitette és befejezte.
12 我らの父等天の神の震怒を惹起せしに縁てつひに之をカルデヤ人バビロンの王ネブカデネザルの手に付したまひければ彼この殿を毀ち民をバビロンに擄へゆけり
Hanem minthogy őseink megharagították az égnek Istenét, átadta őket Nebúkadnecczárnak, Bábel királyának, a kaldeusnak kezébe és ezt a házat lerombolta, a népet pedig számkivetette Bábelbe.
13 然るにバビロンの王クロスの元年にクロス王神のこの室を建べしとの詔言を下したまへり
Azonban Kóresnek, Bábel királyának első évében, Kóres király parancsot adott, hogy Istennek ezt a házát felépitsék.
14 然のみならず ヱルサレムの殿よりネブカデネザルが取いだしてバビロンの殿に携へいれし神の室の金銀の器皿もクロス王これをバビロンの殿より取いだし其立たる總督セシバザルと名くる者に之を付し
S az Isten házának arany- és ezüstedényeit is, amelyeket Nebúkadnecczár a Jeruzsálemben levő templomból kivitt s elvitte azokat Bábel templomába, azokat kivette Kóres király Bábel templomából s átadattak annak, kinek Sésbacczár a neve, akit helytartóvá tett;
15 而して彼に言けらく是等の器皿を取り往て之をヱルサレムの殿に携へいれ神の室をその本の處に建よと
s mondta neki: ezeket az edényeket vedd, menj s vigyed le őket a Jeruzsálemben levő templomba és Isten háza épittessék fel a helyén.
16 是において其セシバザル來りてヱルサレムなる神の室の石礎を置たりき 其時よりして今に至るまで之を建つつありしが猶いまだ竣らざるなりと
Ekkor ez a Sesbacczár jött, megvetette a Jeruzsálemben levő Isten házának alapjait s akkortól kezdve mostanig építtetik, de be nem fejeződött.
17 然ば今王もし善となされなば請ふ御膝下バビロンにある所の王の寳蔵を査べたまひて神のこの室を建べしとの詔言のクロス王より出しや否を稽へ而して王此事につきて御旨を我らに諭したまえ
Most tehát, ha a király előtt jónak tetszik, kutassák a király kincsesházában, mely ott van Bábelben, vajon való-e, hogy Kóres királytól parancs adatott, hogy főlépitsék a Jeruzsálemben levő ezt az Isten házát és a király akaratát eziránt küldje hozzánk.

< エズラ記 5 >