< ダニエル書 8 >

1 我ダニエル前に異象を得たりしが後またベルシヤザルの第三年にいたりて異象を得たり
Bélsacczár király királyságának harmadik évében látomás jelent meg nekem, Dániélnek, az után, mely kezdetben megjelent nekem.
2 我異象を見たり我これを見たる時に吾身はエラム州なるシユシヤンの城にあり我が異象を見たるはウライ河の邊においてなりき
Láttam a látomásban és volt, midőn láttam, én Súsán fővárosban voltam, a mely Élám tartományban van; s láttam a látomásban, s én az Úlaj folyónál voltam.
3 我目を擧て觀しに河の上に一匹の牡羊立をり之に二の角ありてその角共に長かりしが一の角はその他の角よりも長かりきその長き者は後に長たるなり
Fölemeltem szemeimet s láttam, s íme egy kos a folyó előtt áll és két szarva van neki, a két szarv pedig magas s az egyik magasabb a másodiknál, s a magasabb utóbb nőtt ki.
4 我觀しにその牡羊西北南にむかひて牴觸りけるが之に敵ることを得る獣一匹も無くまたその手より救ひいだすことを得る者絶てあらざりき是はその意にまかせて事をなしその勢威はなはだ盛なりき
Láttam a kost, a mint döf nyugatra és északra s délre és mind az állatok nem állnak meg előtte és nincs ki hatalmából megmentene; és akarata szerint cselekedett és nagyot mívelt.
5 我これを考へ見つつありけるにて一匹の牡山羊全地の上を飛わたりて西より來りしがその足は土を履ざりきこの牡山羊は目の間に著明しき一の角ありき
Én pedig oda figyeltem s íme egy kecskebak jön nyugat felől az egész föld szinén, s nem is érintette a földet; s a baknak tekintélyes szarva volt szemei között.
6 此者さきに我が河の上に立るを見たる彼の二の角ある牡羊に向ひ來り熾盛なる力をもて之の所に跑いたりけるが
És elérkezett a két szarvú koshoz, melyet láttam állni a folyó előtt s nekiszaladt erejének dühével.
7 我觀てあるに牡羊に近づくに至りて之にむかひて怒を發し牡羊を撃てその二の角を碎きたるに牡羊には之に敵る力なかりければこれを地に打倒して踏つけたり然るにその牡羊をこれが手より救ひ得る者あらざりき
És láttam őt, a mint odaért a kos mellé és keseredetten neki ment, leverte a kost s összetörte két szarvát s nem volt erő a kosban, hogy megálljon előtte; ekkor leteperte a földre, letaposta és nem volt, ki megmentené a kost hatalmából.
8 而してその牡山羊甚だ大きくなりけるがその盛なる時にあたりてかの大なる角折れその代に四の著明しき角生じて天の四方に對へり
A kecskebak pedig felette nagygyá lett s a mint elhatalmasodott, letörött a nagy szarv és négy tekintélyes nőtt föl helyébe az égnek négy szele felé.
9 またその角の一よりして一の小き角いできたり南にむかひ東にむかひ美地にむかひて甚だ大きくなり
S az egyikből közülük származott egy kicsi szarv, de szerfölött nagygyá lett, dél felé és kelet felé és a diszes ország felé.
10 天軍におよぶまでに高くなりその軍と星數箇を地に投くだしてこれを踏つけ
És nagygyá lett az ég seregéig és ledöntött a földre a seregből s a csillagokból némelyeket és letaposta azokat.
11 また自ら高ぶりてその軍の主に敵しその常供の物を取のぞきかつその聖所を毀てり
És egészen a sereg vezéréig emelkedett föl és attól elvétetett az állandó áldozat s ledöntetett szentéIyének helye,
12 一軍罪の故によりて常供の物とともに棄られたり彼者はまた眞理を地に擲ち事をなしてその意志を得たり
és egy sereg odaadatik az állandó áldozat miatt a bűnért – és ledöntötte, a földre az igazságot és a mit cselekedett, abban szerencsés volt.
13 かくて我聞に一箇の聖者語ひをりしが又一箇の聖者ありてその語ひをる聖者にむかひて言ふ常供の物と荒廢を來らする罪とにつきて異象にあらはれたるところの事聖所とその軍との棄られて踏つけらるる事は何時まで斯てあるべきかと
Hallottam egy szentet, a mint beszélt, és mondta egy szent ama bizonyosnak, a ki beszélt: Meddigre szól a látomás az állandó áldozatról és az iszonyatos bünről, mióta taposásra adott szentélyt is, sereget is?
14 彼すなはち我に言けるは二千三百の朝夕をかさぬるまで斯てあらん而して聖所は潔めらるべし
És szólt hozzám: Kétezer háromszáz estig reggelig s igazához jut a szentély.
15 我ダニエルこの異象を見てその意義を知んと求めをりける時人のごとく見ゆる者わが前に立り
És volt, midőn én, Dániél, láttam a látomást, kerestem az értelmet, s íme velem szemben állott valaki, ki férfiúnak látszott.
16 時に我聞にウライ河の兩岸の間より人の聲出て呼はりて言ふガブリエルよこの異象をその人に暁らしめよと
És hallottam emberi hangot az Úlaj partjai közt, felkiáltott és mondta: Gábriél, értelmezd ennek a látomást.
17 彼すなはち我の立る所にきたりしがその到れる時に我おそれて仆れ伏たるに彼われに言けるは人の子よ暁れ此異象は終の時にかかはる者なりと
S odajött mellém, a hol álltam s midőn jött, megijedtem és arczomra borultam; és szólt hozzám: Értsd meg, ember fia, mert végnek idejére szól a látomás.
18 彼の我に語ひける時我は氣を喪へる状にて地に俯伏をりしが彼我に手をつけて我を立せ言けるは
S midőn hozzám beszélt, mély álomban arczommal a földre borultam; megérintett engem és felállitott ott; a hol álltam.
19 視よ我忿怒の終に起らんところの事を汝に知せん此事は終末の期におよびてあらん
És mondta: Íme, tudatom veled azt, a mi lesz a haragvás utolján, mert végnek határidejére szól.
20 汝が見たるかの二の角ある牡羊はメデアとペルシヤの王なり
A kos, melyet láttál, a két szarvú: Média és Perzsia királyai.
21 またかの牡山羊はギリシヤの王その目の間の大なる角はその第一の王なり
A szőrös bak pedig Jáván királya; s a nagy szarv, mely szemei között van, az az első király.
22 またその角をれてその代に四の角生じたればその民よりして四の國おこらん然ど第一の者の權勢には及ばざるなり
S az, hogy letörött és négy támadt helyébe: négy királyság fog támadni a nemzetekből, de nem az ő erejéből.
23 彼らの國の末にいたり罪人の罪貫盈におよびて一人の王おこらんその顔は猛惡にして巧に詭譎を言ひ
Királyságuk végén pedig, a mint megtelik a bűnösök bűne, támadni fog egy király, kemény arczu és fondorlatokhoz értő;
24 その權勢は熾盛ならん但し自己の能力をもて之を致すに非ずその毀滅ことを爲は常ならず意志を得て事を爲し權能ある者等と聖民とを滅さん
és elhatalmasodik ereje, de nem önerejéből, és csodálatosan fog pusztítani és szerencsés lesz és cselekedni fog s el fog pusztitani hatalmasokat és a szentek népét.
25 彼は機巧をもて詭譎をその手に行ひ遂げ心にみづから高ぶり平和の時に衆多の人を打滅しまた君の君たる者に敵せん然ど終には人手によらずして滅されん
És esze által szerencsés lesz a kezével végzett cselfogásban és szivében fenhéjázik és gondtalanság közt sokakat elpusztít és a vezérek vezére ellen támad, de kéz nélkül fog megtörni.
26 前に告たる朝夕の異象は眞實なり汝その異象の事を秘しおけ是は衆多の日の後に有べき事なり
S az este és reggelnek látomása, a mely mondatott, az igaz. Te pedig zárd el a látomást, mert sok időre szól.
27 是において我ダニエル疲れはてて數日の間病わづらひて後興いでて王の事務をおこなへり我はこの異象の事を案ひて駭けり人もまたこれを暁ることを得ざりき
Én Dániél pedig oda lettem, beteg voltam napokon át; s fölkeltem, elvégeztem a király munkáját. Álmélkodtam a látomás miatt, de senki észre nem vette.

< ダニエル書 8 >