< アモス書 1 >

1 テコアの牧者の中なるアモスの言 是はユダの王ウジヤの世 イスラエルの王ヨアシの子ヤラベアムの世 地震の二年前に彼が見されたる者にてイスラエルの事を論るなり 其言に云く
Ámósz beszédei, ki a, baromtenyésztők közül való volt, Tekóából, a miket látott Izraél felől, Uzzíja Jehúda, királyának napjaiban és Járobeám Jóás fia, Izraél királyának napjaiban, két évvel a földrengés előtt.
2 ヱホバ、シオンより呼號りエルサレムより聲を出したまふ 牧者の牧塲は哀きカルメルの巓は枯る
Mondta: Az Örökkévaló Czión felől ordít és Jeruzsálemből hallatja hangját; gyászba borulnak a pásztorok tanyái és elszárad a Karmel csúcsa.
3 ヱホバかく言たまふ ダマスコは三の罪あり 四の罪あれば我かならず之を罰して赦さじ 即ち彼らは鐵の打禾車をもてギレアデを打り
Így szól az Örökkévaló: Damaszkusnak három bűntette miatt és négy miatt nem térítem el tőle: amiatt, hogy vasszánokkal csépelték Gileádot.
4 我ハザエルの家に火を遣りベネハダデの宮殿を焚ん
Majd bocsátok tüzet Chazáél házára, és fölemészti Ben-Hadád kastélyait.
5 我ダマスコの關を碎きアベンの谷の中よりその居民を絶のぞきベテエデンの中より王の杖を執る者を絶のぞかん スリアの民は擄へられてキルにゆかん ヱホバこれを言ふ
És eltöröm Damaszkus reteszét és kiírtok lakót Áven síkságából és pálczatartót Bét-Édenből, és számkivetésbe megy Arám népe Kírba, mondja az Örökkévaló.
6 ヱホバかく言たまふ ガザは三の罪あり 四の罪あれば我かならず之を罰して赦さじ 即ち彼らは俘囚をことごとく曳ゆきてこれをエドムに付せり
Így szól az Örökkévaló Azzának három bűntette miatt és négy miatt nem térítem el tőle: amiatt hogy számkivetésbe vittek teljes számkivetést, hogy kiszolgáltassák Edómnak.
7 我ガザの石垣の内に火を遣り一切の殿を焚ん
Majd bocsátok tüzet Azza falára, és megemészti kastélyait.
8 我アシドドの中よりその居民を絶のぞきアシケロンの中より王の杖を執る者を絶除かん 我また手を反してエクロンを撃ん ペリシテ人の遺れる者亡ぶべし 主ヱホバこれを言ふ
És kiírtok lakót Asdódból, és pálczatartót Askelónból; és kezemet fordítom Ekrón ellen, hogy kivesszen a filiszteusok maradéka, mondja az Úr, az Örökkévaló.
9 ヱホバかく言たまふ ツロは三の罪あり 四の罪あれば我かならず之を罰して赦さじ 即ち彼らは俘囚をことごとくエドムに付しまた兄弟の契約を忘れたり
Így szól az Örökkévaló: Czórnak három bűntette miatt és négy miatt nem térítem el tőle: amiatt hogy kiszolgáltattak számkivetteteket teljes számban Edómnak és nem emlékeztek meg a testvéri szövetségről.
10 我ツロの石垣の内に火を遣り一切の殿を焚ん
Majd bocsátok tüzet Czór falára, és megemészti kastélyait.
11 ヱホバかく言たまふ エドムは三の罪あり 四の罪あれば我かならず之を罰して赦さじ 即ち彼は劍をもてその兄弟を追ひ全く憐憫の情を斷ち恒に怒りて人を害し永くその憤恨をたくはへたり
Így szól az Örökkévaló: Edómnak három bűntette miatt és négy miatt nem térítem el tőle: amiatt hogy karddal üldözte testvérét és elfojtotta érzelmét, haragja szüntelen ragadozott és indulatát megőrizte örökre.
12 我テマンに火を遣りポヅラの一切の殿を焚ん
Majd bocsátok tüzet Témánra, és megemészti Boczra kastélyait.
13 ヱホバかく言たまふ アンモンの人々は三の罪あり 四の罪あれば我かならず之を罰して赦さじ 即ち彼らはその國境を廣めんとてギレアデの孕める婦を剖たり
Így szól az Örökkévaló: Ammón fiainak három bűntette, miatt és négy miatt nem térítem el tőle: amiatt hogy felhasították Gileádnak várandósait, azért hogy kitágítsák határukat.
14 我ラバの石垣の内に火を放ちその一切の殿を焚ん 是は戰鬪の日に吶喊の聲をもて爲され暴風の日に旋風をもて爲されん
Majd gyújtok tüzet Rabba falára, és fölemészti kastélyait, riadás közt, harcznak napján, vihar közt, szélvész napján.
15 彼らの王はその牧伯等と諸共に擄へられて往ん ヱホバこれを言ふ
És számkivetésbe megy a királyuk, ő és nagyjai egyetemben, mondja az Örökkévaló.

< アモス書 1 >