< 歴代誌Ⅱ 24 >

1 ヨアシは七歳の時位に即きヱルサレムにて四十年の間世を治めたりその母はベエルシバより出たる者にして名をヂビアといふ
Hét éves volt Jóás, midőn király lett s negyven évig uralkodott Jeruzsálemben; anyjának neve pedig Czibja Beér-Sébából.
2 ヨアシは祭司ヱホヤダの世にある日の間は恒にヱホバの善と觀たまふことを行へり
És tette Jóás azt, ami helyes az Örökkévaló szemeiben, Jehójádá pap minden napjaiban.
3 ヱホヤダ彼のために二人の妻を娶れり男子女子生る
És vett neki Jehójádá két feleséget; s nemzett fiakat s leányokat.
4 此後ヨアシ、ヱホバの室を修繕んと志し
És történt azután, az volt Jóás szívében, hogy megújítja az Örökkévaló házát.
5 祭司とレビ人を集めて之に言けるは汝ら出てユダの邑々に往き汝らの神ヱホバの室を歳々修繕ふべき金子をイスラエルの人衆より聚むべし其事を亟にせよと然るにレビ人これを亟にせざりき
És összegyűjtötte a papokat s a levitákat, s mondta nekik: Induljatok ki Jehúda városaiba s gyűjtsetek egész Izraelből pénzt kijavítani Istentek házát évről évre, s ti siessetek a dologgal! De a leviták nem siettek.
6 王ヱホヤダ長を召てこれに言けるは汝なんぞレビ人に求めてヱホバの僕モーセおよびイスラエルの會衆の古昔證詞の幕屋のために集めたるが如き税をユダとヱルサレムより取きたらせざるやと
Ekkor hívta a király Jehójádát, a főpapot s mondta neki: Miért nem ügyeltél a levitákra, hogy hozzák Jehúdából és Jeruzsálemből a Mózes, az Örökkévaló szolgája, és Izrael gyülekezete által kivetett adót a bizonyság sátra számára?
7 かの惡き婦アタリヤの子等神の家を壞りかつヱホバの家の諸の奉納物をバアルに供へたり
Mert a gonosz Ataljáhú – az ő fiai rést törtek az Istennek házán s az Örökkévaló házának minden szentségét is elhasználták a Báalok számára.
8 是において王の命にしたがひて一箇の匱を作りヱホバの室の門の外にこれを置き
És meghagyta a király s készítettek egy ládát, s elhelyezték azt az Örökkévaló házának kapuján kívülről.
9 ユダとヱルサレムに宣布て汝ら神の僕モーセが荒野にてイスラエルに課したる如き税をヱホバに携へきたれと言けるに
És hírt adtak Jehúdában és Jeruzsálemben, hogy hozzák az Örökkévalónak a Mózes, Isten szolgája által Izraelre a pusztában kivetett adót.
10 一切の牧伯等および一切の民みな喜びて携へきたりその匱に投いれて遂に納めをはれり
És örültek mind a nagyok s az egész nép, s hoztak s bedobták a ládába, egész a megtelésig.
11 レビ人その匱に金の多くあるを見てこれを王の廳に携へゆく時は王の書記と祭司の長の下役きたりてその匱を傾むけ復これを取て本の處に持ゆけり日々に斯のごとくして金を聚むること夥多し
És volt, midőn a ládát odavitték a levitáktól kezelt királyi hivatalba, s midőn látták, hogy sok a pénz, akkor eljött a király írója s a főpap tisztje és kiürítették a ládát s vitték azt s visszahelyezték helyére; így cselekedtek nap-nap után s gyűjtöttek pénzt bőven.
12 而して王とヱホヤダこれをヱホバの家の工事を爲す者に付し石工および木匠を雇ひてヱホバの室を修繕はせまた鐵工および銅工を雇ひてヱホバの室を修復せしめけるが
És odaadták azt a király meg Jehójádá az Örökkévaló háza szolgálata munkavezetőinek s ezek béreltek kővágókat és ácsokat, hogy kijavítsák az Örökkévaló házát, meg vas- és rézműveseket, hogy kijavítsák az Örökkévaló házát.
13 工人動作てその工事を成をへ神の室を本の状に復してこれを堅固にす
És dolgoztak a munkavezetők és sikerült a munka befejezése általuk; s felállították az Isten házát méretei szerint s megerősítették azt.
14 その旣に成るにおよびて餘れる金を王とヱホヤダの前に持いたりければ其をもてヱホバの室のために器皿を作れり即ち奉事の器献祭の器および匙ならびに金銀の器を作れりヱホヤダが世に在る日の間はヱホバの室にて燔祭をささぐること絶ざりき
És midőn elvégezték, bevitték a király s Jehójádá elé a többi pénzt, s készített abból edényeket az Örökkévaló háza számára, szolgálati s áldozati edényeket és csészéket és arany meg ezüst edényeket; és bemutattak égőáldozatokat az Örökkévaló házában állandóan Jehójádá minden napjaiban.
15 ヱホヤダは年邁み日滿て死りその死る時は百三十歳なりき
És megöregedett Jehójádá s megtelt napokkal s meghalt; százharminc éves volt, midőn meghalt.
16 人衆ダビデの邑にて王等の中間にこれを葬むる其は彼イスラエルの中において神とその殿とにむかひて善事をおこなひたればなり
És eltemették őt Dávid városában a királyok mellé, mert jót cselekedett Izraellel s az Isten s annak háza iránt.
17 ヱホヤダの死たる後ユダの牧伯等きたりて王を拝す是において王これに聽したがふ
És Jehójádá halála után jöttek Jehúda nagyjai a leborultak a király előtt; akkor hallgatott a király rájuk.
18 彼らその先祖の神ヱホバの室を棄てアシラ像および偶像に事へたればその愆のために震怒ユダとヱルサレムに臨めり
És elhagyták az Örökkévalónak, őseik Istenének házát, s szolgálták az asérákat s a bálványokat; és harag volt Jehúda és Jeruzsálem fölött eme vétkezésük miatt.
19 ヱホバかれらを己にひきかへさんとて預言者等を遣はし之にむかひて證をたてさせたまひしかども聽ことをせざりき
És ő küldött hozzájuk prófétákat, hogy visszatérítsék az Örökkévalóhoz; intették is őket, de azok nem figyeltek.
20 是において神の霊祭司ヱホヤダの子ゼカリヤに臨みければ彼民の前に高く起あがりて之に言けるは神かく宣ふ汝らヱホバの誡命を犯して災禍を招くは何ぞや汝らヱホバを棄たればヱホバも汝らを棄たまふと
És az Isten szelleme szállta meg Zekharját, Jehójádá papnak fiát s odaállt a nép elé s mondta nekik: Így szól az Isten: miért szegitek meg az Örökkévaló parancsolatait, hogy ne boldoguljatok? Mivel elhagyjátok az Örökkévalót, elhagy ő is titeket.
21 然るに人衆かれを害せんと謀り王の命によりて石をもてこれをヱホバの室の庭にて撃殺せり
És összeesküdtek ellene s meghajigálták kővel a király parancsára, az Örökkévaló házának udvarában.
22 斯ヨアシ王はゼカリヤの父ヱホヤダが己にほどこせし恩を念ずしてその子を殺せり彼死る時にヱホバこれを顧みこれを問討したまへと言り
És meg nem emlékezett Jóás király a szeretetről, amelyet tett vele annak atyja Jehójádá, s megölte a fiát: s halálakor mondta: Lássa az Örökkévaló és kérje számon!
23 かくてその年の終るにおよびてスリアの軍勢かれにむかひて攻のぼりユダとヱルサレムにいたりて民の牧伯等をことごとく民の中より滅ぼし絶ちその掠取物を凡てダマスコの王に遣れり
És volt az év fordultakor felvonult ellene Arám serege s behatoltak Jehúdába és Jeruzsálembe, s elpusztították mind a nép nagyjait a nép közül, minden zsákmányukat pedig elküldték Darmészek királyának.
24 この時スリアの軍勢は小勢にて來りけるにヱホバ大軍をこれが手に付したまへり是はその先祖の神ヱホバを棄たるが故なり斯かれらヨアシを罰せり
Bár kevés emberrel jött Arám hadserege, de az Örökkévaló kezükbe adott igen nagy hadsereget, mert elhagyták az Örökkévalót, őseik Istenét; Jóáson pedig büntetést végeztek.
25 スリア人ヨアシに大傷をおはせて遺去けるがヨアシの臣僕等祭司ヱホヤダの子等の血のために黨をむすびて之に叛き之をその床の上に弑して死しめたり人衆これをダビデの邑に葬れり但し王の墓には葬らざりき
És midőn elmentek tőle, bizony nagy betegségekben hagyták őt – összeesküdtek ellene a szolgái, Jehójádá pap fiainak kiontott vére miatt, s megölték őt ágyában s meghalt; s eltemették őt Dávid városában, de nem temették őt el a királyok sírjaiban.
26 黨をむすびて之に叛きし者はアンモンの婦シメアテの子ザバデおよびモアブの婦シムリテの子ヨザバデなりき
És ezek azok, akik összeesküdtek ellene Zábád, Simeátnak az ammóni nőnek fia, és Jehózábád, a móábi nőnek Simritnek fia.
27 ヨアシの子等の事ヨアシの告られし預言および神の室を修繕し事などは列王の書の註釋に記さるヨアシの子アマジヤこれに代りて王となれり
És fiai, meg a róla való sok prófétai beszéd s az Isten házának megalapítása, íme meg vannak írva a királyok fejtegető könyvében. És királlyá lett helyette fia, Amacjáhú.

< 歴代誌Ⅱ 24 >