Lukács 20
1 Történt az egyik napon, amikor a népet tanította a templomban, és az evangéliumot hirdette, odaléptek a főpapok és az írástudók a vénekkel együtt,
És lőn azok közül a napok közül egyen, mikor ő a népet tanítá a templomban, és és az evangyéliomot hirdeté, előállának a főpapok és az írástudók a vénekkel egybe,
2 és megkérdezték tőle: „Mondd meg nekünk, micsoda hatalommal cselekszed ezeket? Vagy ki az, aki neked ezt a hatalmat adta?“
És mondának néki, így szólván: Mondd meg nékünk, micsoda hatalommal cselekszed ezeket? vagy ki az, a ki néked ezt a hatalmat adta?
3 Ő pedig így válaszolt nekik: „Én is kérdezek egy dolgot tőletek; mondjátok meg nekem:
Felelvén pedig, monda nékik: Én is kérdek egy dolgot tőletek; mondjátok meg azért nékem:
4 János keresztsége a mennyből való vagy emberektől?“
A János keresztsége mennyből vala-é, vagy emberektől?
5 Azok pedig tanakodtak maguk között: Ha azt mondjuk, hogy a mennyből, azt fogja mondani: Akkor miért nem hittetek neki?
Azok pedig tanakodának magok közt, mondván: Ha ezt mondjuk: Mennyből; azt fogja mondani: Miért nem hittetek tehát néki?
6 Ha pedig azt mondjuk, hogy emberektől, akkor az egész nép megkövez minket, mert meg vannak győződve, hogy János próféta volt.
Ha pedig ezt mondjuk: Emberektől; az egész nép megkövez minket: mert meg van győződve, hogy János próféta volt.
7 Azt válaszolták tehát, hogy ők nem tudják, honnan való.
Felelének azért, hogy ők nem tudják, honnét vala.
8 Erre Jézus ezt mondta nekik: „Én sem mondom meg nektek, hogy milyen hatalommal cselekszem ezeket.“
És Jézus monda nékik: Én sem mondom meg néktek, micsoda hatalommal cselekszem ezeket.
9 Azután ezt a példázatot kezdte mondani a népnek: „Egy ember szőlőt plántált, és kiadta azt munkásoknak, és hosszú időre elutazott.
És kezdé a népnek e példázatot mondani: Egy ember plántála szőlőt, és kiadá azt munkásoknak, és hosszú időre elutazék.
10 Amikor eljött az ideje, elküldte szolgáját a munkásokhoz, hogy adjanak neki a szőlő gyümölcséből. A munkások pedig megverték azt, és üresen küldték el.
És annak idején elküldé szolgáját a munkásokhoz, hogy adjanak néki a szőlő gyümölcséből; a munkások pedig azt megvervén, üresen bocsáták el.
11 Akkor egy másik szolgát küldött, de azok azt is megverték és meggyalázták, és üresen küldték el.
És még másik szolgát is külde; de azok azt is megvervén és meggyalázván, üresen bocsáták el.
12 És még egy harmadikat is küldött, de azok azt is megsebesítették, és kidobták.
És még harmadikat is külde; de azok azt is megsebesítvén, kiveték.
13 Akkor így szólt a szőlőnek ura: Mit cselekedjem? Elküldöm szeretett fiamat, talán őt megbecsülik.
Monda azért a szőlőnek ura: Mit cselekedjem? Elküldöm az én szerelmes fiamat: talán azt, ha látják, megbecsülik.
14 Amikor meglátták a munkások, így tanakodtak egymás között: Ez az örökös. Jöjjetek, öljük meg, hogy mienk legyen az örökség!
De mikor azt látták a munkások, tanakodának egymás közt, mondván: Ez az örökös; jertek, öljük meg őt, hogy a miénk legyen az örökség!
15 És kidobták a szőlőből, és megölték. Mit cselekszik a szőlőnek ura azokkal?
És kivetvén őt a szőlőből, megölék. Mit cselekszik azért a szőlőnek ura azokkal?
16 Elmegy, elveszti ezeket a munkásokat, és a szőlőt másoknak adja.“Amikor ezt hallották, ezt mondták: „Szó sem lehet róla!“
Elmegy és elveszti azokat a munkásokat, és a szőlőt másoknak adja. És mikor ezt hallották, mondának: Távol legyen az!
17 Ő pedig rájuk tekintett és ezt mondta: „Akkor mi az, ami meg van írva: »Amely követ az építők megvetettek, az lett szegletkővé«?
Ő pedig reájok tekintvén, monda: Mi az tehát, a mi meg van írva: A mely követ az építők megvetettek, az lett a szegelet fejévé?
18 Na valaki erre a kőre esik, összezúzódik, akire pedig ez esik rá, szétmorzsolja azt.“
Valaki erre a kőre esik, szétzúzatik; a kire pedig ez esik reá, szétmorzsolja azt.
19 A főpapok és írástudók még abban az órában el akarták fogni, de féltek a néptől, mert megértették, hogy róluk mondta ezt a példázatot.
És igyekeznek vala a főpapok és az írástudók kezeiket ő reá vetni azon órában; de félének a néptől; mert megérték, hogy ő ellenök mondta e példázatot.
20 Ezután állandóan szemmel tartották őt, és kémeket küldtek utána, akik igaznak tetették magukat, hogy szaván foghassák, és átadják a hatóságnak és a helytartó hatalmának.
Annakokáért vigyázván ő reá, leselkedőket küldének ki, a kik igazaknak tetteték magokat, hogy őt megfogják beszédében; hogy átadják a felsőbbségnek és a helytartó hatalmának.
21 Megkérdezték tőle: „Mester, tudjuk, hogy helyesen beszélsz és tanítasz, és nem vagy személyválogató, hanem Isten útját igazán tanítod.
Kik megkérdezék őt, mondván: Mester, tudjuk, hogy te helyesen beszélsz és tanítasz, és személyt nem válogatsz, hanem az Istennek útját igazán tanítod:
22 Szabad-e nekünk a császárnak adót fizetnünk vagy nem?“
Szabad-é nékünk adót fizetnünk a császárnak, vagy nem?
23 Ő azonban észrevette álnokságukat, és ezt mondta nekik:
Ő pedig észrevévén álnokságukat, monda nékik: Mit kísértetek engem?
24 „Mutassatok nekem egy dénárt. Kinek a képe és felirata van rajta?“Ezt mondták: „A császáré.“
Mutassatok nékem egy pénzt; kinek a képe és felirata van rajta? És felelvén, mondának: A császáré.
25 Ő pedig ezt mondta nekik: „Adjátok meg a császárnak azt, ami a császáré, és Istennek, ami Istené.“
Ő pedig monda nékik: Adjátok meg azért a mi a császáré, a császárnak, és a mi az Istené, az Istennek.
26 Nem tudtak belekötni szavaiba a nép előtt, és csodálkozva feleletein, elhallgattak.
És nem tudták őt megfogni beszédében a nép előtt; és csodálkozván az ő feleletén, elhallgatának.
27 Hozzámentek a szadduceusok közül néhányan, akik tagadják, hogy van feltámadás, és megkérdezték őt:
Hozzá menvén pedig a sadduczeusok közül némelyek, a kik tagadják, hogy van feltámadás, megkérdék őt,
28 „Mester, Mózes megírta nekünk, hogy »ha valakinek meghal a testvére, akinek volt felesége, de gyermeke nem, akkor annak a testvére vegye el annak a feleségét, és támasszon utódot testvérének.«
Mondván: Mester, Mózes megírta nékünk, ha valakinek testvére meghal, kinek felesége volt, és magzatok nélkül hal meg, hogy annak testvére elvegye annak feleségét, és támasszon magot az ő testvérének.
29 Volt hét testvér, és az első megnősült, és gyermektelenül halt meg.
Hét testvér vala azért: és az első feleséget vévén, meghalt magzatok nélkül;
30 Ekkor a második vette el annak feleségét, és az is gyermektelenül halt meg.
A másik vevé el azért annak feleségét, és az is magzatok nélkül halt meg;
31 Akkor a harmadik vette el, és ugyanígy mind a hét, de nem hagytak gyermeket, és meghaltak.
Akkor a harmadik vette el azt; és hasonlóképen mind a heten is; és nem hagytak magot, és meghaltak.
32 Ezután meghalt az asszony is.
Mind ezek után pedig meghalt az asszony is.
33 A feltámadáskor vajon melyiküknek a felesége lesz? Mert mind a hétnek felesége volt.“
A feltámadáskor azért kinek a felesége lesz közülök? mert mind a hétnek felesége volt.
És felelvén, monda nékik Jézus: E világnak fiai házasodnak és férjhez adatnak: (aiōn g165)
35 De akiket méltónak ítélnek arra, hogy az eljövendő világnak és a halálból való feltámadásnak részesei legyenek, azok majd nem nősülnek, és férjhez sem mennek. (aiōn g165)
De a kik méltókká tétetnek, hogy ama világot elvegyék, és a halálból való feltámadást, sem nem házasodnak, sem férjhez nem adatnak: (aiōn g165)
36 Azok meg sem halhatnak, mert hasonlók lesznek az angyalokhoz, és Isten gyermekei lesznek, hiszen a feltámadás gyermekei.
Mert meg sem halhatnak többé: mert hasonlók az angyalokhoz; és az Isten fiai, mivelhogy a feltámadásnak fiai.
37 Azt pedig, hogy feltámadnak a halottak, már Mózes is kijelentette a csipkebokornál, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének nevezte.
Hogy pedig a halottak feltámadnak, Mózes is megjelentette a csipkebokornál, mikor az Urat Ábrahám Istenének és Izsák Istenének és Jákób Istenének mondja.
38 Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élők Istene. Mert az ő számára mindenki él.“
Az Isten pedig nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene: mert mindenek élnek ő néki.
39 Néhány írástudó ekkor így szólt: „Mester, jól mondtad.“
Felelvén pedig némelyek az írástudók közül, mondának: Mester, jól mondád!
40 És többé semmit sem mertek tőle megkérdezni.
És többé semmit sem mertek tőle kérdezni.
41 Akkor így szólt hozzájuk: „Hogyan mondhatják azt, hogy Krisztus Dávid Fia?
Monda pedig nékik: Mimódon mondják, hogy a Krisztus Dávidnak fia?
42 Hiszen maga Dávid mondja a Zsoltárok könyvében: »Így szólt az Úr az én Uramnak, ülj az én jobb kezem felől,
Holott maga Dávid mondja a zsoltárok könyvében: Monda az Úr az én Uramnak, ülj az én jobbkezem felől,
43 míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem.«
Míglen vetem a te ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul.
44 Dávid tehát »Urának« nevezi őt, hogyan lehet akkor Fia?“
Dávid azért Urának mondja őt, mimódon fia tehát néki?
45 Az egész nép hallatára ezt mondta tanítványainak:
És az egész nép hallására monda az ő tanítványainak:
46 „Óvakodjatok az írástudóktól, akik hosszú köntösökben szeretnek járni, és szeretik, ha piacokon köszöntik őket, szeretik az első helyeket a zsinagógában és a főhelyeket a lakomákon,
Oltalmazzátok meg magatokat az írástudóktól, kik hosszú köntösökben akarnak járni, és szeretik a piaczokon való köszöntéseket, és a gyülekezetekben az első űlést, és a lakomákon a főhelyeket;
47 akik az özvegyek házát felemésztik, és színből hosszan imádkoznak. Ezekre súlyosabb ítélet vár.“
Kik az özvegyeknek házát felemésztik, és színből hosszan imádkoznak; ezek súlyosabb ítélet alá esnek.
