< János 21 >

1 Ezek után ismét megjelentette magát Jézus a tanítványoknak a Tibériás-tengernél. Így jelent meg: 2 Együtt voltak Simon Péter és Tamás, akit Ikernek hívtak, Nátánáel, a galileai Kánából és Zebedeus fiai és másik kettő is az ő tanítványai közül. 3 Mondta nekik Simon Péter: „Elmegyek halászni.“Ők erre ezt mondták neki: „Elmegyünk mi is veled.“Elmentek, és azonnal hajóra szálltak, de azon az éjszakán nem fogtak semmit. 4 Mikor pedig immár reggel lett, megállt Jézus a parton, a tanítványok azonban nem ismerték meg, hogy Jézus van ott. 5 Jézus pedig ezt mondta: „Fiaim! Van-e valami ennivalótok?“Így feleltek neki: „Nincsen!“ 6 Ő pedig ezt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a hajónak jobb oldala felől, és találtok.“Oda vetették ki tehát, de kivonni már nem bírták a rengeteg hal miatt. 7 Az a tanítvány pedig, akit Jézus szeretett, így szólt Péternek: „Az Úr van ott!“Simon Péter pedig, amikor meghallotta, hogy ott van az Úr, magára vette az ingét (mert mezítelen volt), és bevetette magát a tengerbe. 8 A többi tanítvány pedig a hajón ment (mert nem messze voltak a parttól, hanem mintegy kétszáz könyöknyire), és kivonták a hálót a halakkal. 9 Amint azért a partra kiszálltak, látják, hogy parázs van ott, rajta hal és kenyér. 10 Jézus ezt mondta nekik: „Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok.“ 11 Simon Péter beszállt, és kivonta a hálót a partra, amely tele volt nagy halakkal, százötvenhárommal, és noha ennyi volt, nem szakadozott a háló. 12 Jézus erre azt mondta nekik: „Gyertek, ebédeljetek.“A tanítványok közül pedig senki sem merte tőle megkérdezni: „Ki vagy te?“Mivelhogy tudták, hogy az Úr ő. 13 Odament tehát Jézus, vette a kenyeret, és adta nekik; és hasonlóképpen a halat is. 14 Ekkor már harmadszor jelent meg Jézus a tanítványainak, miután feltámadt a halálból. 15 Mikor aztán megebédeltek, Jézus ezt mondta Simon Péternek: „Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem ezeknél?“Mondta neki: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!“Jézus azt mondta neki: „Legeltesd az én bárányaimat!“ 16 Másodszor is mondta neki: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?“Mondta neki: „Igen, Uram, te tudod, hogy én szeretlek téged.“Jézus ezt mondta neki: „Őrizd az én juhaimat!“ 17 Harmadszor is mondta neki: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?“Megszomorodott Péter, hogy harmadszor is mondta neki: „Szeretsz-e engem?“És mondta neki: „Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy én szeretlek téged.“Jézus azt mondta neki: „Legeltesd az én juhaimat! 18 Bizony, bizony mondom néked, amikor ifjabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál, mikor pedig megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.“ 19 Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. És ezt mondva, így szólt hozzá: „Kövess engem!“ 20 Péter pedig megfordulva, látja, hogy követi az a tanítvány, akit szeretett Jézus, aki a vacsora közben is az ő keblén nyugodott, és mondta: „Uram! Ki az, aki elárul téged?“ 21 Őt látva Péter, mondta Jézusnak: „Uram, ezzel pedig mi lesz?“ 22 Jézus ezt mondta neki: „Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mi közöd hozzá? Te kövess engem!“ 23 Elterjedt tehát e beszéd az atyafiak között, hogy az a tanítvány nem hal meg. Pedig Jézus nem azt mondta neki, hogy nem hal meg, hanem ezt: „Ha akarom, hogy megmaradjon, amíg eljövök, mi közöd hozzá?“ 24 Ez az a tanítvány, aki bizonyságot tesz ezekről, és aki megírta ezeket, és tudjuk, hogy az ő bizonyságtétele igaz. 25 De van sok egyéb is, amiket Jézus cselekedett, amelyeket, ha egyenként megírnák, úgy vélem, hogy maga a világ sem fogadhatná be a könyveket, amelyeket megírtak. Ámen.

< János 21 >