< 1 Péter 5 >

1 A köztetek lévő presbitereket kérem én, a presbitertárs, és Krisztus szenvedésének tanúja, és eljövendő dicsőségének részese: 2 legeltessétek az Istennek közöttetek lévő nyáját, gondot viselve rá nem kényszerítésből, hanem örömmel, ne rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal. 3 Ne is úgy, mint akik uralkodnak a gyülekezeteken, hanem mint akik példaképei a nyájnak. 4 És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koronáját. 5 Ugyanúgy ti ifjabbak, engedelmeskedjetek az idősebbeknek, mindnyájan pedig egymásnak engedelmeskedve legyetek alázatosak, mert Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad. 6 Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. 7 Minden gondotokat őrá vessétek, mert neki gondja van rátok. 8 Józanok legyetek, vigyázzatok, mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el. 9 Álljatok ellene, erősek lévén a hitben, tudva, hogy a világon lévő atyafiaitokon ugyanazok a szenvedések telnek be. 10 A minden kegyelem Istene pedig, aki az ő örök dicsőségére hívott el titeket a Krisztus Jézusban, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, erősekké, szilárdakká és állhatatosakká tenni. (aiōnios g166) 11 Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen. (aiōn g165) 12 Szilvánusz által, aki mint gondolom hű atyátokfia, röviden írtam, intve és bizonyságot téve, hogy az az Isten igazi kegyelme, amelyben álltok. 13 Köszönt titeket a veletek együtt kiválasztott babiloni gyülekezet és Márk, az én fiam. 14 Köszöntsétek egymást a szeretet csókjával. Békesség mindnyájatoknak, akik a Krisztusban vagytok.

< 1 Péter 5 >