Énekek Éneke 7

1 Oh mely szépek a te lépéseid a sarukban, oh fejedelem leánya! A te csípőd hajlásai olyanok, mint a kösöntyűk, mesteri kezeknek míve.

Kako su lijepe noge tvoje u obuæi, kæeri kneževska; sastavci su bedara tvojih kao grivne, djelo ruku umjetnièkih.

2 A te köldököd, mint a kerekded csésze, nem szűkölködik nedvesség nélkül; a te hasad mint a gabonaasztag, liliomokkal körül kerítve.

Pupak ti je kao èaša okrugla, koja nije nikad bez piæa; trbuh ti je kao stog pšenice ograðen ljiljanima;

3 A te két emlőd, mintkét őzike, a vadkecskének kettős fiai.

Dvije dojke tvoje kao dva blizanca srnèeta;

4 A te nyakad, mint az elefánttetemből csinált torony; a te szemeid, mint a Hesbonbeli halastók, a sok népű kapunál; a te orrod hasonló a Libánus tornyához, mely néz Damaskus felé.

Vrat ti je kao kula od slonove kosti; oèi su ti kao jezera u Esevonu na vratima Vatravimskim; nos ti je kao kula Livanska koja gleda prema Damasku;

5 A te fejed hasonló rajtad a Kármelhez, és a te fejeden hajadnak fonatékja a biborhoz, a király is megköttetnék fürteid által!

Glava je tvoja na tebi kao Karmil, i kosa na glavi tvojoj kao carska porfira u bore nabrana.

6 Mely igen szép vagy és mely kedves, oh szerelem, a gyönyörűségek közt!

Kako si lijepa i kako si ljupka, o ljubavi u milinama!

7 Ez a te termeted hasonló a pálmafához, és a te emlőid a szőlőgerézdekhez.

Uzrast ti je kao palma, i dojke kao grozdovi.

8 Azt mondám: felhágok a pálmafára, megfogom annak ágait: és lesznek a te emlőid, mint a szőlőnek gerézdei, és a te orrodnak illatja, mint az almának.

Rekoh: popeæu se na palmu, dohvatiæu grane njezine; i biæe dojke tvoje kao grozdovi na vinovoj lozi, i miris nosa tvojega kao jabuke;

9 És a te ínyed, mint a legjobb bor, melyet szerelmesem kedvére szürcsöl, mely szóra nyitja az alvók ajkait.

I grlo tvoje kao dobro vino, koje ide pravo dragomu mojemu i èini da govore usne onijeh koji spavaju.

10 Én az én szerelmesemé vagyok, és engem kiván ő!

Ja sam dragoga svojega, i njega je želja za mnom.

11 No, én szerelmesem, menjünk ki a mezőre, háljunk a falukban.

Hodi, dragi moj, da idemo u polje, da noæujemo u selima.

12 Felkelvén menjünk a szőlőkbe, lássuk meg, ha fakad-é a szőlő, ha kinyílott-é virágja, ha virágzanak-é a gránátalmafák: ott közlöm az én szerelmimet veled.

Raniæemo u vinograde da vidimo cvate li vinova loza, zameæe li se grožðe, cvatu li šipci; ondje æu ti dati ljubav svoju.

13 A mandragórák illatoznak, és a mi ajtónk előtt vannak minden drágalátos gyümölcsök, ók és újak, melyeket ohén szerelmesem, néked megtartottam!

Mandragore puštaju miris, i na vratima je našim svakojako krasno voæe, novo i staro, koje za te dohranih, dragi moj.