Zsoltárok 77

1 Az éneklőmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár. Szavamat Istenhez emelem és kiáltok; szavamat Istenhez emelem, hogy figyelmezzen reám.

Glas moj ide k Bogu, i ja prizivljem njega; glas moj ide k Bogu, i on æe me uslišiti.

2 Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni.

U dan tuge svoje tražih Gospoda; noæu je ruka moja podignuta, i ne spušta se; duša moja neæe da se utješi.

3 Istenről emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. (Szela)

Pominjem Boga, i uzdišem; razmišljam, i trne duh moj.

4 Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok.

Držim oèi svoje da su budne; klonuo sam, i ne mogu govoriti.

5 Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveiről.

Prebrajam stare dane i godine od vijekova.

6 Megemlékezem éjjel az én énekeimről; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem:

Opominjem se pjesama svojih noæu; razgovaram se sa srcem svojim, i ispitujem duh svoj:

7 Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró?

“Zar æe se dovijeka gnjeviti na nas Gospod, i neæe više ljubiti?

8 Avagy végképen elfogyott-é az ő kegyelme? vagy megszűnik-é igérete nemzedékről nemzedékre?

Zar je zasvagda prestala milost njegova, i rijeè se prekinula od koljena na koljeno?

9 Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az ő irgalmát? (Szela)

Zar je zaboravio milostiv biti i u gnjevu zatvorio milosrðe svoje?”

10 És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott.

I rekoh: žalosna je za mene ova promjena desnice višnjega.

11 Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáidról;

Pamtim djela Gospodnja; pamtim preðašnje èudo tvoje.

12 És elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom.

Mislio sam o svijem djelima tvojim, razmišljao o radnji tvojoj;

13 Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten?

Bože! put je tvoj svet; koji je Bog tako velik kao Bog naš?

14 Te vagy az Isten, a ki csodát mívelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat.

Ti si Bog, koji si èinio èudesa, pokazivao silu svoju meðu narodima;

15 Megváltottad népedet karoddal a Jákób és a József fiait. (Szela)

Mišicom si odbranio narod svoj, sinove Jakovljeve i Josifove.

16 Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának.

Vidješe te vode, Bože, vidješe te vode, i ustreptaše, i bezdane se zadrmaše.

17 A felhők vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyílaid széllyel futkostanak.

Iz oblaka lijaše voda, oblaci davahu glas, i strijele tvoje leæahu.

18 Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld.

Grmljahu gromovi tvoji po nebu; munje tvoje sijevahu po vasiljenoj, zemlja se tresijaše i njihaše.

19 Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg.

Po moru bijaše put tvoj, i staze tvoje po velikoj vodi, i trag tvoj ne poznavaše se.

20 Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével.

Vodio si narod svoj kao ovce rukom Mojsijevom i Aronovom.