Zsoltárok 63

1 Dávid zsoltára, mikor a Júda pusztájában volt. Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem a kiaszott, elepedt földön, a melynek nincs vize;

Psalmus David, cum esset in deserto Idumææ. Deus, Deus meus, ad te de luce vigilo. Sitivit in te anima mea; quam multipliciter tibi caro mea!

2 Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén a te hatalmadat és dicsőségedet.

In terra deserta, et invia, et inaquosa, sic in sancto apparui tibi, ut viderem virtutem tuam et gloriam tuam.

3 Hiszen a te kegyelmed jobb az életnél: az én ajakim hadd dicsérjenek téged.

Quoniam melior est misericordia tua super vitas, labia mea laudabunt te.

4 Áldanálak ezért életem fogytáig; a te nevedben emelném fel kezeimet.

Sic benedicam te in vita mea, et in nomine tuo levabo manus meas.

5 Mintha zsírral és kövérséggel telnék meg lelkem, mikor víg ajakkal dicsérhet téged az én szájam!

Sicut adipe et pinguedine repleatur anima mea, et labiis exsultationis laudabit os meum.

6 Ha reád gondolok ágyamban: őrváltásról őrváltásra rólad elmélkedem;

Si memor fui tui super stratum meum, in matutinis meditabor in te.

7 Mert segítségem voltál, és a te szárnyaidnak árnyékában örvendeztem.

Quia fuisti adjutor meus, et in velamento alarum tuarum exsultabo.

8 Ragaszkodik hozzád az én lelkem; a te jobbod megtámogat engem.

Adhæsit anima mea post te; me suscepit dextera tua.

9 Azok pedig, a kik veszedelemre keresik lelkemet, a föld mélységeibe jutnak.

Ipsi vero in vanum quæsierunt animam meam: introibunt in inferiora terræ;

10 Szablya martalékaiul esnek el, és a rókáknak lesznek eledelei.

tradentur in manus gladii: partes vulpium erunt.

11 A király pedig örvendezni fog Istenben; dicséri őt mindaz, a ki ő reá esküszik; mert bedugatik a hazugok szája.

Rex vero lætabitur in Deo; laudabuntur omnes qui jurant in eo: quia obstructum est os loquentium iniqua.