Zsoltárok 42

1 Az éneklőmesternek; Kóráh fiainak tanítása. Mint a szarvas kivánkozik a folyóvizekre, úgy kivánkozik az én lelkem hozzád, oh Isten!

For the leader. A maskil of the Korahites. Like the hart which longs for brooks of water, I long for you, God.

2 Szomjuhozik lelkem Istenhez, az élő Istenhez; mikor mehetek el és jelenhetek meg Isten előtt?

I thirst for God, for my living God. When shall I enter in, and see the face of God?

3 Könyhullatásom volt kenyerem éjjel és nappal, mikor mindennap azt mondták nékem: „Hol van a te Istened?”

My tears have been my food by day and by night; for they say to me all the day long, ‘Where is your God?’

4 Mikor ezekről emlékezem, megkeseredem lelkemben; mert nagy csoportban vonultam ezelőtt és ujjongó örömmel és hálaadással vezettem őket, az ünneplő sokaságot, az Isten házáig.

My heart floods with sorrow, as I call to mind: how I used to pass on with the throng, at their head, to the house of God, with glad shouts and giving of thanks, in the throng who kept festival.

5 Miért csüggedsz el lelkem és nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki az ő orczájának szabadításáért.

Why am I downcast? Why this moaning within me? Hope in God; for yet will I praise him, my help, my God.

6 Istenem! elcsügged bennem az én lelkem; azért emlékezem reád a Jordán és Hermon földjéről, a Miczár hegyéről.

I am sunk in my misery; I will therefore call you to mind from the land of Jordan and Hermon, the mountain Mizar.

7 Örvény örvényt hív elő zuhatagjaid hangjára; minden vízáradásod és hullámod összecsap fölöttem!

Flood is calling to flood at the noise of your cataracts; all your waves and your breakers have passed over me.

8 Nappal kiküldte kegyelmét az Úr, éjjel éneke volt velem, imádság az én életem Istenéhez.

In the day I cry to the Lord to summon his kindness; and the song that I sing in the night is a prayer to the living God.

9 Hadd mondjam Istennek, az én kőszálamnak: Miért felejtkeztél el rólam? Miért kell gyászban járnom ellenség háborgatása miatt?

I say to God my rock, ‘Why have you forgotten me? Why must I walk so sadly, so hard pressed by the foe?’

10 Mintha zúzódás volna csontjaimban, mikor gyaláznak engem az én szorongatóim, naponként ezt mondván nékem: Hol van a te Istened?

It pierces me to the heart to hear the enemy’s taunts, as all the day long they say to me, ‘Where is your God?’

11 Miért csüggedsz el lelkem, és miért nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki, az én szabadítómnak és Istenemnek.

Why am I downcast? Why this moaning within me? Hope in God; for yet will I praise him, my help, my God.