Zsoltárok 104

1 Áldjad én lelkem az Urat! Uram én Istenem, nagy vagy te igen, ékességet és fenséget öltöztél magadra!

Blagoslavljaj, duša moja Gospoda. Gospod, Bog moj, velik si silno, lepoto in veličastvo si oblekel.

2 A ki körülvette magát világossággal, mint egy öltözettel, és kiterjesztette az egeket, mint egy kárpitot;

Odevaš se z lučjo kakor z obleko; nebesa razpenjaš kakor zagrinjalo;

3 A ki vizeken építi fel az ő palotáját, a felhőket rendeli az ő szekerévé, jár a szeleknek szárnyain;

Kateri stavi v vode gornje hrame svoje; kateri nareja oblake za voz svoj, kateri hodéva po vetrov perotih,

4 A ki a szeleket teszi követeivé, a lángoló tüzet szolgáivá.

Kateri dela vetrove za poslance svoje, za služabnike svoje ogenj plameneči,

5 Ő fundálta a földet az ő oszlopain, nem mozdul az meg soha örökké.

Ustanovil je zemljo na podstave njene, da se ne gane na vedno večne čase.

6 Vízáradattal, mint egy ruhával borítottad be azt, a hegyek felett is vizek állottak vala.

Z breznom si jo bil odél kakor z odejo, ko so vode stale čez gore.

7 Egy kiáltásodtól eloszlának, és mennydörgésednek szavától szétriadának.

Na karanje tvoje so pobegnile, pred groma tvojega glasom bežale so urno.

8 Hegyek emelkedének fel és völgyek szállának alá arra a helyre, a melyet fundáltál nékik.

Dvignile so se gore, pogreznile se doline na mesto, katero si jim bil ustanovil.

9 Határt vetettél, a melyet át nem hágnak, nem térnek vissza a földnek elborítására.

Mejo si postavil, da ne idejo čez, da se ne povrnejo, pokrit zemljo;

10 A ki elbocsátja a forrásokat a völgyekbe, hogy folydogáljanak a hegyek között;

Kateri izpuščaš studence po dolinah, da hodijo med gorami.

11 Megitassák a mezőnek minden állatát; a vadszamarak is megoltsák szomjúságukat.

Napajajo naj vse poljske živali; žejo svojo gasé divji osli.

12 Mellettök lakoznak az égnek madarai, az ágak közül hangicsálnak.

Poleg njih prebivajo tice nebeške, glasijo se iz med listja.

13 A ki megöntözi a hegyeket az ő palotájából; a te munkáidnak gyümölcséből megelégíttetik a föld.

Kateri móči goré iz gornjih hramov svojih, da se sè sadom dél tvojih zemlja pase.

14 A ki füvet sarjaszt a barmoknak és növényeket az embereknek hasznára, hogy eledelt vegyenek a földből,

Daješ, da seno raste živini, in zelišče človeku za rabo, da jemlje hrano iz zemlje;

15 És bort, a mely megvidámítja a halandónak szívét, fényesebbé teszi az orczát az olajnál; és kenyeret, a mely megerősíti a halandónak szívét.

Kateri z vinom razveseljuje srce človeku; z oljem svetlo dela čelo, in z jedjo podpira srce človeku.

16 Megelégíttetnek az Úrnak fái, a Libánonnak czédrusai, a melyeket plántált;

Siti se drevje Gospodovo; cedre na Libanonu, katere je vsadil;

17 A melyeken madarak fészkelnek: az eszterág, a melynek a cziprusok a háza.

(Kjer gnezdijo tički), jelke prebivališče štorklji,

18 A magas hegyek a vadkecskéknek, a sziklák hörcsögöknek menedéke.

Gore previsoke divjim kozlom, skale prebivališče gorskim mišim.

19 Teremtett holdat ünnepeknek mutatására; a napot, a mely lenyugovását tudja.

Postavil je mesec za čase gotove, solnce, ki pozna záhod svoj.

20 Szerzett setétséget, hogy éjszaka legyen, a melyben szétjárjanak a mezőnek összes vadai;

Temé narejaš, da je noč, ko prilezejo vse gozdne živali.

21 Az oroszlánkölykök, a melyek ordítanak a prédáért, sürgetvén Istentől eledelöket.

Mladi levi rjoveč po plenu, in iskajoč od Boga mogočnega hrane svoje.

22 Ha felkél a nap, elrejtőznek és hajlékaikban heverésznek;

O solnčnem vzhodu se poskrijejo in ležé v brlogih svojih.

23 Az ember munkájára megy ki, és az ő dolgára mind estvéig.

Človek gre na delo svoje, in na polje svoje do večera.

24 Mily számtalanok a te műveid, Uram! Mindazokat bölcsen alkottad meg, és betelt a föld a te gazdagságoddal.

Kako veličastna so dela tvoja, o Gospod; kako modro si jih naredil vsa; kako polna je zemlja posesti tvoje!

25 Ez a nagy és széles tenger! Itt vannak benne a megszámlálhatatlan csúszók; apró állatok nagyokkal együtt.

V morji samem velikem in prostornem: tu so lazeče živali, in brez števila živali z velikimi male.

26 Amott gályák járnak s czethal, a melyet azért formáltál, hogy játszadozzék benne.

Tod hodijo ladije; som, katerega si ustvaril, igrá se v njem.

27 Mindazok te reád néznek, hogy megadjad eledelüket alkalmas időben.

Vse tó čaka tebe, da jim daš živeža o svojem času.

28 Adsz nékik és ők takarnak; megnyitod kezedet, és megtelnek a te jóvoltoddal.

Ko jim daješ ti, pobirajo; ko jim odpreš roko svojo sitijo se z dobroto.

29 Elfordítod orczádat, megháborodnak; elveszed a lelköket, kimulnak és porrá lesznek újra.

Ko jim skriješ obličje svoje, zbegajo se; ko jim vzameš sapo, ginejo in povračajo se v svoj prah.

30 Kibocsátod a te lelkedet, megújulnak, és újjá teszed a földnek színét.

Ko izpuščaš sapo svojo, oživljajo se, obličje obnavljaš zemlji.

31 Legyen az Úrnak dicsőség örökké; örvendezzen az Úr az ő teremtményeiben;

Čast bodi Gospodu vekomaj; raduj se, Gospod, v delih svojih!

32 A ki, ha rátekint e földre, megrendül az; megilleti a hegyeket, és füstölögnek azok.

Ko pogleda na zemljo, trese se ona; ko se dotakne gorâ, kadé se.

33 Éneklek az Úrnak egész életemben; zengedezek az én Istenemnek, a míg vagyok!

Pel bodem Gospodu v življenji svojem; prepeval Bogu svojemu, dokler bodem.

34 Legyen kedves néki az én rebegésem; örvendezem én az Úrban;

Prijetno bode o njem premišljevanje moje, radoval se bodem jaz v Gospodu.

35 Veszszenek el a bűnösök a földről, és a hitetlenek ne legyenek többé! Áldjad én lelkem az Urat; dicsérjétek az Urat!

Izginejo naj grešniki sè zemlje, in krivičnih več ne bódi; blagoslavljaj, duša moja, Gospoda. Aleluja!