Zsoltárok 102

1 A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé. Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád!

2 Ne rejtsd el a te orczádat tőlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!

3 Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök.

4 Letaroltatott és megszáradt, mint a fű az én szívem; még kenyerem megevéséről is elfelejtkezem.

5 Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt.

6 Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon.

7 Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetőn.

8 Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám.

9 Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem,

10 A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem.

11 Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fű, megszáradtam.

12 De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségről nemzetségre áll.

13 Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő.

14 Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik.

15 És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsőségedet;

16 Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az ő dicsőségében.

17 Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta.

18 Irattassék meg ez a következő nemzedéknek, és a teremtendő nép dicsérni fogja az Urat.

19 Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról; a mennyekből a földre nézett le az Úr.

20 Hogy meghallja a fogolynak nyögését, és hogy feloldozza a halálnak fiait.

21 Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az ő dicséretét Jeruzsálemben.

22 Mikor egybegyűlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.

23 Megsanyargatta az én erőmet ez útban, megrövidítette napjaimat.

24 Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig tartanak.

25 Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája.

26 Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak.

27 De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak.

28 A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és az ő magvok erősen megáll előtted.