Zsoltárok 102

1 A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé. Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád!

Kurjan rukous, kun hän on näännyksissä ja vuodattaa valituksensa Herran eteen. Herra, kuule minun rukoukseni, ja minun huutoni tulkoon sinun eteesi.

2 Ne rejtsd el a te orczádat tőlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!

Älä peitä minulta kasvojasi, kun minulla on ahdistus, kallista korvasi minun puoleeni. Kun minä huudan, riennä ja vastaa minulle.

3 Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök.

Sillä minun päiväni ovat haihtuneet kuin savu, ja minun luitani polttaa niinkuin ahjossa.

4 Letaroltatott és megszáradt, mint a fű az én szívem; még kenyerem megevéséről is elfelejtkezem.

Sydämeni on paahtunut ja kuivunut kuin ruoho, sillä minä unhotan syödä leipääni.

5 Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt.

Äänekkäästä vaikerruksestani minun luuni tarttuvat minun nahkaani.

6 Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon.

Minä olen kuin pelikaani erämaassa, olen kuin huuhkaja raunioissa.

7 Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetőn.

Minä olen uneton, olen kuin yksinäinen lintu katolla.

8 Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám.

Kaiken päivää viholliseni minua häpäisevät; ne, jotka riehuvat minua vastaan, kiroavat minun nimeni kautta.

9 Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem,

Sillä minä syön tuhkaa kuin leipää ja sekoitan juomani kyyneleillä

10 A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem.

sinun vihasi ja kiivastuksesi tähden, sillä sinä olet nostanut minut ylös ja viskannut pois.

11 Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fű, megszáradtam.

Minun päiväni ovat kuin pitenevä varjo, ja minä kuivun kuin ruoho.

12 De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségről nemzetségre áll.

Mutta sinä, Herra, hallitset iankaikkisesti, sinun muistosi pysyy polvesta polveen.

13 Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő.

Nouse ja armahda Siionia, sillä aika on tehdä sille laupeus ja määrähetki on tullut.

14 Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik.

Sillä sen kivet ovat sinun palvelijoillesi rakkaat, ja sen soraläjiä heidän on sääli.

15 És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsőségedet;

Silloin pakanat pelkäävät Herran nimeä ja kaikki maan kuninkaat sinun kunniaasi,

16 Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az ő dicsőségében.

kun Herra rakentaa Siionin ja ilmestyy kunniassansa,

17 Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta.

kun hän kääntyy niiden rukouksen puoleen, jotka ovat kaikkensa menettäneet, eikä enää heidän rukoustansa hylkää.

18 Irattassék meg ez a következő nemzedéknek, és a teremtendő nép dicsérni fogja az Urat.

Tämä kirjoitettakoon tulevalle polvelle, ja kansa, joka vastedes luodaan, on kiittävä Herraa,

19 Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról; a mennyekből a földre nézett le az Úr.

että hän katseli pyhästä korkeudestaan, että Herra katsoi taivaasta maahan,

20 Hogy meghallja a fogolynak nyögését, és hogy feloldozza a halálnak fiait.

kuullaksensa vankien huokaukset, vapauttaaksensa kuoleman lapset,

21 Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az ő dicséretét Jeruzsálemben.

jotta Siionissa julistettaisiin Herran nimeä ja hänen ylistystänsä Jerusalemissa,

22 Mikor egybegyűlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.

kun kaikki kansat kokoontuvat yhteen, ja valtakunnat, palvelemaan Herraa.

23 Megsanyargatta az én erőmet ez útban, megrövidítette napjaimat.

Hän on lannistanut matkalla minun voimani, on lyhentänyt minun päiväni.

24 Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig tartanak.

Minä sanon: Jumalani, älä tempaa minua pois kesken ikääni; sinun vuotesi kestävät suvusta sukuun.

25 Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája.

Muinoin sinä perustit maan, ja taivaat ovat sinun käsialasi.

26 Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak.

Ne katoavat, mutta sinä pysyt, ne vanhenevat kaikki kuin vaate; sinä muutat ne, niinkuin vaatteet muutetaan, ja ne muuttuvat.

27 De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak.

Mutta sinä pysyt samana, eivätkä sinun vuotesi lopu.

28 A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és az ő magvok erősen megáll előtted.

Sinun palvelijaisi lapset saavat asua turvassa, ja heidän jälkeläisensä pysyvät sinun edessäsi.