Lukács 18
1 Monda pedig nékik példázatot is arról, hogy mindig imádkozni kell, és meg nem restülni;
Wǝ u ularƣa, boxaxmay, ⱨǝrdaim dua ⱪilip turux kerǝkliki toƣrisida bir tǝmsil kǝltürüp mundaⱪ dedi:
2 Mondván: Volt egy bíró egy városban, a ki Istent nem félt és embert nem becsült.
— «Mǝlum xǝⱨǝrdǝ bir sotqi bar ikǝn. U Hudadinmu ⱪorⱪmaydikǝn, adǝmlǝrgimu pǝrwa ⱪilmaydikǝn.
3 Volt pedig abban a városban egy özvegyasszony, és elméne ahhoz, mondván: Állj bosszút értem az én ellenségemen.
Xu xǝⱨǝrdǝ bir tul ayal bar ikǝn wǝ u daim sotqining aldiƣa kelip: «Əyibkardin ⱨǝⱪⱪimni elip bǝrgin» dǝp tǝlǝp ⱪilidikǝn.
4 Az pedig nem akará egy ideig; de azután monda ő magában: Jól lehet Istent nem félek és embert nem becsülök;
U heli waⱪitⱪiqǝ uni rǝt ⱪiptu; biraⱪ keyin kɵnglidǝ: Hudadinmu ⱪorⱪmaymǝn, adǝmlǝrgimu pǝrwa ⱪilmaymǝn,
5 Mindazáltal mivelhogy nékem terhemre van ez az özvegyasszony, megszabadítom őt, hogy szüntelen reám járván, ne gyötörjön engem.
lekin bu tul hotun meni awarǝ ⱪilip ketiwatidu, uning manga qaplixiwelip meni ⱨalimdin kǝtküzüwǝtmǝsliki üqün ⱨǝrⱨalda uning dǝwayini sorap ⱪoyay!» — dǝp oylaptu».
6 Monda pedig az Úr: Halljátok, mit mond e hamis bíró!
Rǝb: Ⱪaranglar, adalǝtsiz bu sotqining nemǝ degǝnlirigǝ!
7 Hát az Isten nem áll-é bosszút az ő választottaiért, kik ő hozzá kiáltanak éjjel és nappal, ha hosszútűrő is irántuk?
U xundaⱪ ⱪilƣan yǝrdǝ, Huda Ɵzigǝ keqǝ-kündüz nida ⱪiliwatⱪan talliƣan bǝndilirigǝ ⱪandaⱪ ⱪilar? Gǝrqǝ Huda Ɵz bǝndilirigǝ ⱨǝmdǝrd bolux bilǝn birgǝ [rǝzillikkǝ] uzunƣiqǝ sǝwr-taⱪǝt ⱪilsimu, ahirida bǝndilirining dǝrdigǝ yǝtmǝsmu?
8 Mondom néktek, hogy bosszút áll értök hamar. Mindazáltal az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-é hitet e földön?
Mǝn silǝrgǝ eytayki: U ularning dǝrdigǝ yetip naⱨayiti tezla ⱨǝⱪⱪini elip beridu! Lekin Insan’oƣli kǝlgǝndǝ yǝr yüzidǝ iman-ixǝnq tapalamdu? — dedi.
9 Némelyeknek pedig, kik elbizakodtak magukban, hogy ők igazak, és a többieket semmibe sem vették, ezt a példázatot is mondá:
U ɵzlirini ⱨǝⱪⱪaniy dǝp ⱪarap, baxⱪilarni kɵzigǝ ilmaydiƣan bǝzilǝrgǝ ⱪaritip, mundaⱪ bir tǝmsilni eytti:
10 Két ember méne fel a templomba imádkozni; az egyik farizeus, és a másik vámszedő.
— Ikki adǝm dua ⱪilƣili ibadǝthaniƣa beriptu. Biri Pǝrisiy, yǝnǝ biri bajgir ikǝn.
11 A farizeus megállván, ily módon imádkozék magában: Isten! hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek, ragadozók, hamisak, paráznák, vagy mint ím e vámszedő is.
Pǝrisiy ɵrǝ turup ɵz-ɵzigǝ mundaⱪ dua ⱪiliptu: — «Əy Huda, mening baxⱪa adǝmlǝrdǝk bulangqi, adalǝtsiz, zinahor wǝ ⱨǝtta bu bajgirdǝk bolmiƣinim üqün sanga xükür!
12 Bőjtölök kétszer egy héten; dézsmát adok mindenből, a mit szerzek.
Ⱨǝr ⱨǝptidǝ ikki ⱪetim roza tutimǝn wǝ tapⱪanlirimning ondin bir ülüxini sǝdiⱪǝ ⱪilimǝn».
13 A vámszedő pedig távol állván, még szemeit sem akarja vala az égre emelni, hanem veri vala mellét, mondván: Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek!
Biraⱪ ⱨeliⱪi bajgir yiraⱪta turup bexini kɵtürüp asmanƣa ⱪaraxⱪimu petinalmay mǝydisigǝ urup turup: «Əy Huda, mǝn muxu gunaⱨkarƣa rǝⱨim ⱪilƣaysǝn!» — dǝptu.
14 Mondom néktek, ez megigazulva méne alá az ő házához, inkább hogynem amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és a ki megalázza magát, felmagasztaltatik.
Mǝn silǝrgǝ xuni eytayki, bu ikkiylǝndin [Pǝrisiy] ǝmǝs, bǝlki [bajgir] kǝqürümgǝ erixip ɵyigǝ ⱪaytiptu. Qünki ⱨǝrkim ɵzini üstün tutsa tɵwǝn ⱪilinar, lekin kimki ɵzini tɵwǝn tutsa üstün kɵtürülǝr.
15 Vivének pedig hozzá kis gyermekeket is, hogy illesse azokat; mikor pedig a tanítványok ezt látták, megdorgálák azokat.
Əmdi ⱪolini tǝgküzsun dǝp, kixilǝr kiqik balilirinimu uning aldiƣa elip kelǝtti. Lekin buni kɵrgǝn muhlislar ularni ǝyiblidi.
16 De Jézus magához híván őket, monda: Engedjétek, hogy a kis gyermekek én hozzám jőjjenek, és ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Istennek országa.
Əmma Əysa balilarni yeniƣa qaⱪirip: Kiqik balilarni aldimƣa kǝlgili ⱪoyunglar, ularni tosuxmanglar. Qünki Hudaning padixaⱨliⱪi dǝl muxundaⱪlardin tǝrkib tapⱪandur.
17 Bizony mondom néktek: A ki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképen nem megy be abba.
Mǝn silǝrgǝ bǝrⱨǝⱪ xuni eytip ⱪoyayki: Kimki Hudaning padixaⱨliⱪini sǝbiy balidǝk ⱪobul ⱪilmisa, uningƣa ⱨǝrgiz kirǝlmǝydu, — dedi.
18 És megkérdé őt egy főember, mondván: Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örökéletet elnyerhessem? (aiōnios g166)
Mǝlum bir ⱨɵkümdar Əysadin: I yahxi ustaz, mǝnggülük ⱨayatⱪa waris bolmaⱪ üqün nemǝ ixni ⱪilixim kerǝk, — dǝp soridi. (aiōnios g166)
19 Monda pedig néki Jézus: Miért mondasz engem jónak? Nincs senki jó, csak egy, az Isten.
Lekin Əysa: Meni nemǝ üqün yahxi dǝysǝn? Yahxi bolƣuqi pǝⱪǝt birla, yǝni Hudadur.
20 A parancsolatokat tudod: Ne paráználkodjál; ne ölj; ne lopj; hamis tanubizonyságot ne tégy; tiszteld atyádat és anyádat.
Əmrlǝrni bilisǝn: — «Zina ⱪilma, ⱪatilliⱪ ⱪilma, oƣriliⱪ ⱪilma, yalƣan guwaⱨliⱪ bǝrmǝ, atangni wǝ anangni ⱨɵrmǝt ⱪil» — dedi.
21 Az pedig monda: Mindezeket ifjúságomtól fogva megtartottam.
— Bularning ⱨǝmmisigǝ kiqikimdin tartip ǝmǝl ⱪilip keliwatimǝn, — dedi u.
22 Jézus ezeket hallván, monda néki: Még egy fogyatkozás van benned: Add el mindenedet, a mid van, és oszd el a szegényeknek, és kincsed lesz mennyországban; és jer, kövess engem.
Əysa buni anglap uningƣa: — Sǝndǝ yǝnǝ bir ix kǝm. Pütkül mal-mülkingni setip, pulini yoⱪsullarƣa ülǝxtürüp bǝrgin wǝ xundaⱪ ⱪilsang, ǝrxtǝ hǝzinǝng bolidu; andin kelip manga ǝgǝxkin! — dedi.
23 Az pedig ezeket hallván, igen megszomorodék; mert igen gazdag vala.
Əmma u bu gǝpni anglap tolimu ⱪayƣuƣa qɵmüp kǝtti; qünki u naⱨayiti bay idi.
24 És mikor látta Jézus, hogy az igen megszomorodék, monda: Mily nehezen mennek be az Isten országába, a kiknek gazdagságuk van!
Tolimu ⱪayƣuƣa qɵmüp kǝtkǝnlikini kɵrgǝn Əysa: — Mal-dunyasi kɵplǝrning Hudaning padixaⱨliⱪiƣa kirixi nemidegǝn tǝs-ⱨǝ!
25 Mert könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni.
Tɵgining yingnining kɵzidin ɵtüxi bay adǝmning Hudaning padixaⱨliⱪiƣa kirixidin asandur! — dedi.
26 A kik pedig ezt hallották, mondának: Ki idvezülhet tehát?
Buni angliƣanlar: — Undaⱪ bolsa, kim nijatⱪa erixǝlisun? — deyixti.
27 Ő pedig monda: A mi embereknél lehetetlen, lehetséges az Istennél.
Əmma u jawabǝn: — Insanlarƣa mumkin bolmiƣan ixlar Hudaƣa mumkindur — dedi.
28 És monda Péter: Ímé mi mindent elhagytunk, és követtünk téged!
Əmdi Petrus: — Mana, biz bar-yoⱪimizni taxlap sanga ǝgǝxtuⱪ!? — dedi.
29 Ő pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy senki sincs, a ki elhagyta házát, vagy szüleit, vagy testvéreit, vagy feleségét, vagy gyermekeit az Isten országáért,
U ularƣa: — Mǝn silǝrgǝ bǝrⱨǝⱪ xuni eytayki, Hudaning padixaⱨliⱪi üqün ɵy-waⱪ ya ata-anisi ya ⱪerindaxliri ya ayali ya baliliridin waz kǝqkǝnlǝrning ⱨǝrbiri
31 És maga mellé vévén a tizenkettőt, monda nékik: Ímé felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik minden az embernek Fián, a mit a próféták megírtak.
Andin u on ikkǝylǝnni ɵz yeniƣa elip ularƣa mundaⱪ dedi: — Mana, biz ⱨazir Yerusalemƣa qiⱪiwatimiz wǝ pǝyƣǝmbǝrlǝrning Insan’oƣli toƣrisida pütkǝnlirining ⱨǝmmisi [xu yǝrdǝ] ǝmǝlgǝ axurulidu.
32 Mert a pogányok kezébe adatik, és megcsúfoltatik, és meggyaláztatik, és megköpdöstetik;
Qünki u yat ǝllǝrning ⱪoliƣa tapxurulidu wǝ ular uni mǝshirǝ ⱪilip, harlaydu, uning üstigǝ tüküridu;
33 És megostorozván, megölik őt; és harmadnapon feltámad.
ular uni ⱪamqiliƣandin keyin ɵltürüwetidu; wǝ u üqinqi küni ⱪayta tirilidu, — dedi.
34 Ők pedig ezekből semmit nem értének; és a beszéd ő előlük el vala rejtve, és nem fogták fel a mondottakat.
Biraⱪ ular bu sɵzlǝrdin ⱨeqnemini qüxǝnmidi. Bu sɵzning mǝnisi ulardin yoxurulƣan bolup, uning nemǝ eytⱪinini bilǝlmǝy ⱪaldi.
35 Lőn pedig, mikor Jerikhóhoz közeledett, egy vak ül vala az út mellett koldulván.
Wǝ xundaⱪ ix boldiki, u Yeriho xǝⱨirigǝ yeⱪinlaxⱪanda, bir kor kixi yolning boyida olturup tilǝmqilik ⱪiliwatatti.
36 És mikor hallotta a mellette elmenő sokaságot, tudakozódék, mi dolog az?
U kɵpqilikning ɵtüp ketiwatⱪanliⱪini anglap: — Nemǝ ix bolƣandu? — dǝp soridi.
37 Megmondák pedig néki, hogy a Názáretbeli Jézus megy el arra.
Hǝⱪ uningƣa: — Nasarǝtlik Əysa bu yǝrdin ɵtüp ketiwatidu, — dǝp hǝwǝr bǝrdi.
38 És kiálta, mondván: Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!
— I Dawutning oƣli Əysa, manga rǝⱨim ⱪilƣaysǝn! — dǝp warⱪirap kǝtti u.
39 A kik pedig elől mentek, dorgálák őt, hogy hallgasson; de ő annál inkább kiálta: Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!
Wǝ Əysaning aldida mengiwatⱪanlar uni: — Xük oltur! dǝp ǝyiblǝxti. Biraⱪ u: — I Dawutning oƣli, manga rǝⱨim ⱪilƣaysǝn! — dǝp tehimu ⱪattiⱪ warⱪiridi.
40 És Jézus megállván, parancsolá, hogy vigyék azt hozzá; és mikor közel ért, megkérdé őt,
Əysa ⱪǝdimini tohtitip, uni aldiƣa baxlap kelixni buyrudi. Ⱪariƣu uningƣa yeⱪin kǝlgǝndǝ u uningdin:
41 Mondván: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled? Az pedig monda: Uram, hogy az én szemem világa megjőjjön.
— Sǝn meni nemǝ ⱪilip bǝr, dǝysǝn? — dǝp soridi. — I Rǝbbim, ⱪayta kɵridiƣan bolsam’idi! — dedi u.
42 És Jézus monda néki: Láss, a te hited téged megtartott.
Əysa uningƣa: — Kɵridiƣan bolƣin! Etiⱪading seni saⱪaytti, — dedi.
43 És azonnal megjöve annak szeme világa, és követé őt, dicsőítvén az Istent az egész sokaság pedig ezt látván, dicsőséget ada az Istennek.
Wǝ uning kɵzi xuan eqildi; u Əysaƣa ǝgixip, yol boyi Hudani uluƣlap mangdi. Wǝ barliⱪ halayiⱪmu buni kɵrüp Hudaƣa mǝdⱨiyǝ oⱪudi.
