Jób 9

1 Felele pedig Jób, és monda:

A Jov odgovori i reèe:

2 Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz a halandó ember Istennél?

Zaista, znam da je tako; jer kako bi mogao èovjek biti prav pred Bogom?

3 Ha perelni akarna ő vele, ezer közül egy sem felelhetne meg néki.

Ako bi se htio preti s njim, ne bi mu mogao odgovoriti od tisuæe na jednu.

4 Bölcs szívű és hatalmas erejű: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon?

Mudar je srcem i jak snagom; ko se je opro njemu i bio sreæan?

5 A ki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja őket haragjában.

On premješta gore, da niko i ne opazi; prevraæa ih u gnjevu svom;

6 A ki kirengeti helyéből a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek.

On kreæe zemlju s mjesta njezina da joj se stupovi drmaju;

7 A ki szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat.

On kad zaprijeti suncu, ne izlazi; on zapeèaæava zvijezde;

8 A ki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos.

On razapinje nebo sam, i gazi po valima morskim;

9 A ki teremtette a gönczölszekeret, a kaszás csillagot és a fiastyúkot és a délnek titkos tárait.

On je naèinio zvijezde kola i štape i vlašiæe i druge jugu u dnu;

10 A ki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, és csudákat megszámlálhatatlanul.

On èini stvari velike i neispitljive i divne, kojima nema broja.

11 Ímé, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy előttem, de nem veszem észre.

Gle, ide mimo mene, a ja ne vidim; proðe, a ja ga ne opazim.

12 Ímé, ha elragad valamit, ki akadályozza meg; ki mondhatja néki: Mit cselekszel?

Gle, kad uhvati, ko æe ga nagnati da vrati? ko æe mu kazati: šta radiš?

13 Ha az Isten el nem fordítja az ő haragját, alatta meghajolnak Ráháb czinkosai is.

Bog ne usteže gnjeva svojega, padaju poda nj oholi pomoænici.

14 Hogyan felelhetnék hát én meg ő néki, és lelhetnék vele szemben szavakat?

A kako bih mu ja odgovarao i birao rijeèi protiv njega?

15 A ki, ha szinte igazam volna, sem felelhetnék néki; kegyelemért könyörögnék ítélő birámhoz.

Da sam i prav, neæu mu se odgovoriti, valja da se molim sudiji svojemu.

16 Ha segítségül hívnám és felelne is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé;

Da ga zovem i da mi se odzove, još ne mogu vjerovati da je èuo glas moj.

17 A ki forgószélben rohan meg engem, és ok nélkül megsokasítja sebeimet.

Jer me je vihorom satro i zadao mi mnogo rana ni za što.

18 Nem hagyna még lélekzetet se vennem, hanem keserűséggel lakatna jól.

Ne da mi da odahnem, nego me siti grèinama.

19 Ha erőre kerülne a dolog? Ímé, ő igen erős; és ha ítéletre? Ki tűzne ki én nékem napot?

Ako je na silu, gle, on je najsilniji; ako na sud, ko æe mi svjedoèiti?

20 Ha igaznak mondanám magamat, a szájam kárhoztatna engem; ha ártatlannak: bűnössé tenne engemet.

Da se pravdam, moja æe me usta osuditi; da sam dobar, pokazaæe da sam nevaljao.

21 Ártatlan vagyok, nem törődöm lelkemmel, útálom az életemet.

Ako sam dobar, neæu znati za to; omrzao mi je život moj.

22 Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít ő ártatlant és gonoszt!

Svejedno je; zato rekoh: i dobroga i bezbožnoga on potire.

23 Ha ostorával hirtelen megöl, neveti a bűntelenek megpróbáltatását.

Kad bi još ubio biè najedanput! ali se smije iskušavanju pravijeh.

24 A föld a gonosz kezébe adatik, a ki az ő biráinak arczát elfedezi. Nem így van? Kicsoda hát ő?

Zemlja se daje u ruke bezbožniku; lice sudija njezinijeh zaklanja; ako ne on, da ko?

25 Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutának, nem láttak semmi jót.

Ali dani moji biše brži od glasnika; pobjegoše, ne vidješe dobra.

26 Ellebbentek, mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára csap a keselyű.

Proðoše kao brze laðe, kao orao kad leti na hranu.

27 Ha azt mondom: Nosza elfelejtem panaszomat, felhagyok haragoskodásommal és vidám leszek:

Ako reèem: zaboraviæu tužnjavu svoju, ostaviæu gnjev svoj i okrijepiæu se;

28 Megborzadok az én mindenféle fájdalmamtól; tudom, hogy nem találsz bűntelennek engem.

Strah me je od svijeh muka mojih, znam da me neæeš opravdati.

29 Rossz ember vagyok én! Minek fáraszszam hát magamat hiába?

Biæu kriv; zašto bih se muèio uzalud?

30 Ha hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom is meg kezeimet:

Da se izmijem vodom šnježanicom, i da oèistim sapunom ruke svoje,

31 Akkor is a posványba mártanál engem és az én ruháim is útálnának engem.

Tada æeš me zamoèiti u jamu da se gade na me moje haljine.

32 Mert nem ember ő, mint én, hogy néki megfelelhetnék, és együtt pörbe állanánk.

Jer nije èovjek kao ja da mu odgovaram, da idem s njim na sud;

33 Nincs is közöttünk igazlátó, a ki kezét közbe vethesse kettőnk között!

Niti ima meðu nama kmeta da bi stavio ruku svoju meðu nas dvojicu.

34 Venné csak el rólam az ő veszszejét, és az ő rettentésével ne rettegtetne engem:

Neka odmakne od mene prut svoj, i strah njegov neka me ne straši;

35 Akkor szólanék és nem félnék tőle: mert nem így vagyok én magammal!

Tada æu govoriti, i neæu ga se bojati; jer ovako ne znam za sebe.