Jób 7
1 Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
Måste icke menniskan alltid vara i strid på jordene; och hennes dagar äro såsom en dagakarls?
2 A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
Såsom en dräng åstundar skuggan, och en dagakarl, att hans arbete må vara ute;
3 Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
Så hafver jag väl arbetat hela månaden fåfängt, och bedröfvada nätter äro mig många vordna.
4 Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
När jag lägger mig, säger jag: När månn jag skola uppstå? Och sedan räknar jag, när afton skall varda; ty jag var hvarjom manne en styggelse intill mörkret.
5 Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
Mitt kött är fullt med matk och mull allt omkring; min hud är sammanskrynkt och till intet vorden.
6 Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
Mine dagar äro snarare bortflogne än en väfspole; och äro förledne utan all förtöfvan.
7 Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
Tänk uppå, att mitt lif är ett väder, och min ögon komma icke igen till att se det goda;
8 Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
Och intet lefvandes öga varder mig mera seendes; din ögon se på mig, deröfver förgås jag.
Molnet varder allt, och går bort; så ock den som far neder i helvetet, han kommer icke upp igen; (Sheol h7585)
10 Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
Och besitter icke sitt hus igen, och hans rum blifver öde.
11 Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
Derföre vill jag ock icke förmena minom mun; jag vill tala i mins hjertas ångest, och vill utsäga min själs bedröfvelse.
12 Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
Är jag ett haf, eller en hvalfisk, att du så förvarar mig?
13 Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
Ty jag tänkte: Min säng skall trösta mig; mitt lägre skall lisa mig.
14 Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
När jag talar med mig sjelf, så förskräcker du mig med drömmar, och gör mig förfärelse;
15 Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
Att min själ önskar sig vara hängd, och min ben döden.
16 Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
Jag begärar intet mer lefva; håll upp af mig; ty mine dagar äro fåfängelige.
17 Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
Hvad är en menniska, att du aktar henne högt, och bekymrar dig med henne?
18 Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
Du hemsöker henne dagliga, och försöker henne alltid.
19 Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
Hvi går du icke ifrå mig, och släpper mig, så länge jag uppsvälger min spott?
20 Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
Hafver jag syndat, hvad skall jag göra dig, o du menniskors gömmare? Hvi gjorde du mig, att jag uppå dig stöta skulle, och är mig sjelfvom till tunga?
21 És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
Och hvi förlåter du mig icke mina missgerning, och tager icke bort mina synd? Ty nu skall jag lägga mig i mull; och när man om morgonen söker mig, är jag då intet till.
