Jób 7
1 Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
“¿No está el hombre obligado a trabajar en la tierra? ¿No son sus días como los de un asalariado?
2 A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
Como un siervo que desea fervientemente la sombra, como un asalariado que busca su salario,
3 Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
por lo que me hacen poseer meses de miseria, Las noches agotadoras están destinadas a mí.
4 Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
Cuando me acuesto, digo, “¿Cuándo me levantaré y se me pasará la noche? Doy vueltas en la cama hasta el amanecer.
5 Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
Mi carne está vestida de gusanos y terrones de polvo. Mi piel se cierra y vuelve a brotar.
6 Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
Mis días son más rápidos que la lanzadera de un tejedor, y se gastan sin esperanza.
7 Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
Oh, recuerda que mi vida es un soplo. Mi ojo no verá más el bien.
8 Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
El ojo del que me ve no me verá más. Tus ojos estarán sobre mí, pero yo no lo estaré.
Como la nube se consume y se desvanece, por lo que el que desciende al Seol ya no subirá. (Sheol h7585)
10 Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
No volverá más a su casa, ni su lugar lo conocerá más.
11 Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
“Por eso no me callaré. Hablaré con la angustia de mi espíritu. Me quejaré en la amargura de mi alma.
12 Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
¿Soy un mar o un monstruo marino? ¿que pongas un guardia sobre mí?
13 Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
Cuando digo: “Mi cama me consolará. Mi sofá aliviará mi queja,’
14 Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
entonces me asustas con sueños y me aterra a través de visiones,
15 Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
para que mi alma elija el estrangulamiento, la muerte antes que mis huesos.
16 Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
Aborrezco mi vida. No quiero vivir para siempre. Dejadme en paz, pues mis días no son más que un soplo.
17 Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
¿Qué es el hombre, para que lo engrandezcas? que debes poner tu mente en él,
18 Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
que lo visites todas las mañanas, y lo prueban a cada momento?
19 Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
¿Hasta cuándo no mirarás hacia otro lado? ni me dejará en paz hasta que trague mi saliva?
20 Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
Si he pecado, ¿qué te hago a ti, vigilante de los hombres? Por qué me has puesto como marca para ti, ¿para que sea una carga para mí?
21 És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
¿Por qué no perdonas mi desobediencia y quitas mi iniquidad? Por ahora me acostaré en el polvo. Me buscaréis con diligencia, pero no estaré”.
