Jób 7
1 Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
Porventura não tem o homem guerra sobre a terra? e não são os seus dias como os dias do jornaleiro?
2 A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
Como o cervo que suspira pela sombra, e como o jornaleiro que espera pela sua paga,
3 Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
Assim me deram por herança mezes de vaidade: e noites de trabalho me prepararam.
4 Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
Deitando-me a dormir, então digo, Quando me levantarei? mas comprida é a noite, e farto-me de me voltar na cama até á alva.
5 Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
A minha carne se tem vestido de bichos e de torrões de pó: a minha pelle está gretada, e se fez abominavel.
6 Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
Os meus dias são mais velozes do que a lançadeira do tecelão, e pereceram sem esperança.
7 Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
Lembra-te de que a minha vida é como o vento; os meus olhos não tornarão a ver o bem.
8 Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
Os olhos dos que agora me vêem não me verão mais: os teus olhos estarão sobre mim, porém não serei mais.
Assim como a nuvem se desfaz e passa, assim aquelle que desce á sepultura nunca tornará a subir. (Sheol h7585)
10 Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
Nunca mais tornará á sua casa, nem o seu logar jámais o conhecerá.
11 Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
Por isso não reprimirei a minha bocca: fallarei na angustia do meu espirito; queixar-me-hei na amargura da minha alma.
12 Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
Sou eu porventura o mar, ou a baleia, para que me ponhas uma guarda?
13 Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
Dizendo eu: Consolar-me-ha a minha cama: meu leito alliviará a minha ancia;
14 Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
Então me espantas com sonhos, e com visões me assombras:
15 Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
Pelo que a minha alma escolheria antes a estrangulação: e antes a morte do que a vida.
16 Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
A minha vida abomino, pois não viveria para sempre: retira-te de mim; pois vaidade são os meus dias.
17 Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
Que é o homem, para que tanto o estimes, e ponhas sobre elle o teu coração,
18 Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
E cada manhã o visites, e cada momento o proves?
19 Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
Até quando me não deixarás, nem me largarás, até que engula o meu cuspo?
20 Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
Se pequei, que te farei, ó Guarda dos homens? porque fizeste de mim um alvo para ti por tropeço, para que a mim mesmo me seja pesado?
21 És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
E porque me não perdoas a minha transgressão, e não tiras a minha iniquidade? porque agora me deitarei no pó, e de madrugada me buscarás, e não estarei lá.
