Jób 7
1 Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
Ja, mannen hev ein strid på jordi; hans dagar gjeng som leigedagar.
2 A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
Som trælen lengtar etter skugge, og leigekar på løni ventar,
3 Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
so fekk eg månader av vonbrot og næter fulle utav møda.
4 Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
Eg segjer når eg gjeng til kvile: «Når skal eg atter standa upp?» Og kvelden vert so lang, so lang: Eg ligg uroleg alt til dagsprett.
5 Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
Og makk og sår min likam dekkjer, og hudi skorpnar og bryt upp att.
6 Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
Mi tid fer snøggar’ enn ein skutel, og ho kverv utan nokor von.
7 Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
Hugs på: mitt liv er som ein pust; mitt auga ser’kje lukka meir.
8 Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
Snart er eg løynd for alle augo; du fåfengt stirer etter meg.
Som skyi framum fer og kverv, so ingen att frå helheim vender, (Sheol h7585)
10 Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
snur ei attende til sitt hus; hans heimstad kjenner han’kje meir.
11 Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
Difor vil’kje munnen stagga, men tala i min djupe hugverk og klaga i mi sjælenaud.
12 Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
Er eg eit hav, er eg ein drake, med di du vaktar so på meg?
13 Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
Eg tenkjer: «Lægjet skal meg lindra, og sengi letta suti mi» -
14 Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
då skræmer du meg upp med draumar, og støkkjer meg med ville syner,
15 Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
so at eg heller ville kjøvast, ja døy, enn vera slik ei beingrind.
16 Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
D’er nok! Eg liver ikkje æveleg; Haldt upp! Mitt liv er som ein pust.
17 Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
Kva er ein mann, at du han vyrder og retter tanken din på honom,
18 Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
heimsøkjer honom kvar ein morgon, ransakar honom kvar ei stund?
19 Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
Når tek du frå meg auga ditt? Meg slepper med eg svelgjar råken?
20 Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
Hev eg gjort synd, kva gjer eg deg, du som på mannen vaktar stødt? Kvi hev du meg til skiva valt? So eg hev vorte meg ei byrd?
21 És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
Kvi gjev du ikkje syndi til? Kvi ansar du på mine brot? No sig eg snart i moldi ned; og leitar du, so er eg burte.»
