Jób 7
1 Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
La vie de l'homme sur la terre est un temps de service, et ses jours sont comme ceux du mercenaire.
2 A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
Comme l'esclave soupire après l'ombre, comme l'ouvrier attend son salaire,
3 Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
ainsi j'ai eu en partage des mois de douleur, pour mon lot, des nuits de souffrance.
4 Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
Si je me couche, je dis: « Quand me lèverai-je? Quand finira la nuit? » et je suis rassasié d'angoisses jusqu'au jour.
5 Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
Ma chair se couvre de vers et d'une croûte terreuse, ma peau se gerce et coule.
6 Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
Mes jours passent plus rapides que la navette, ils s'évanouissent: plus d'espérance!
7 Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
O Dieu, souviens-toi que ma vie n'est qu'un souffle! Mes yeux ne reverront pas le bonheur.
8 Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
L'œil qui me regarde ne m'apercevra plus; ton œil me cherchera, et je ne serai plus.
Le nuage se dissipe et passe; ainsi celui qui descend au schéol ne remontera plus; (Sheol h7585)
10 Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
il ne retournera plus dans sa maison; le lieu qu'il habitait ne le reconnaîtra plus.
11 Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
C'est pourquoi je ne retiendrai pas ma langue, je parlerai dans l'angoisse de mon esprit, j'exhalerai mes plaintes dans l'amertume de mon âme.
12 Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
Suis-je la mer ou un monstre marin, pour que tu poses une barrière autour de moi?
13 Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
Quand je dis: « Mon lit me soulagera, ma couche calmera mes soupirs, »
14 Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
alors tu m'effraies par des songes, tu m'épouvantes par des visions.
15 Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
Ah! Mon âme préfère la mort violente, mes os appellent le trépas.
16 Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
Je suis en proie à la dissolution, la vie m'échappe pour jamais; laisse-moi, car mes jours ne sont qu'un souffle.
17 Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
Qu'est-ce que l'homme, pour que tu en fasses tant d'estime, que tu daignes t'occuper de lui,
18 Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
que tu le visites chaque matin, et qu'à chaque instant tu l'éprouves?
19 Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
Quand cesseras-ru d'avoir le regard sur moi? Quand me laisseras-tu le temps d'avaler ma salive?
20 Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
Si j'ai péché, que puis-je te faire, ô Gardien des hommes? Pourquoi me mettre en butte à tes traits, et me rendre à charge à moi-même?
21 És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
Que ne pardonnes-tu mon offense? Que n'oublies-tu mon iniquité? Car bientôt je dormirai dans la poussière; tu me chercheras, et je ne serai plus.
