Jób 7
1 Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
Is there not a limited time of service to a mortal upon the earth? Are not his days also like the days of a hired laborer?
2 A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
As a servant eagerly longeth for the shadow, and as a hired laborer hopeth for his reward:
3 Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
So was I compelled to possess months of vanity, and nights of trouble were counted out unto me.
4 Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
When I He down, I say, When shall I arise, and the night be gone? and I am wearied with tossings about till the dawn of day.
5 Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
My flesh is covered with worms and clods of dust: my skin is burst open, and become loathsome.
6 Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
My days hasten away more swiftly than a weaver's shuttle, and they come to an end in the absence of hope.
7 Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
Oh remember that nothing but a breath is my life; that my eye will not again see happiness;
8 Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
The eye of him that seeth me now will not behold me again: [thou fixest] thy eyes upon me, and I am no more.
As the cloud vanisheth and passeth away: so will he that goeth down to the nether world not come up again. (Sheol h7585)
10 Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
He will return no more to his house, and his place will not recognize him any more.
11 Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
Therefore will I also not restrain my mouth: I will speak in the anguish of my spirit: I will complain in the bitterness of my soul.
12 Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
Am I a sea, or a monster, that thou settest a watch over me?
13 Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
For should I say, My bed shall comfort me, my couch shall help me bear my complaint:
14 Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
Then wouldst thou frighten me with dreams, and with visions wouldst thou terrify me;
15 Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
So that my soul would choose strangling, death rather than these limbs of mine.
16 Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
I loathe it; I cannot live for ever: let me alone; for my days are but nought.
17 Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
What is the mortal, that thou shouldst make him great? and that thou shouldst direct thy heart toward him?
18 Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
And that thou shouldst visit him every morning, probe him every moment?
19 Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
How long wilt thou not turn thy regard from me, nor let; me loose till I swallow down my spittle?
20 Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
If I have sinned, what [injury] can I cause unto thee, O thou Guardian of men? why hast thou set me as an object for thee to strike at, so that I am become a burden to myself?
21 És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
And why wilt thou not forgive my transgression, and let my iniquity pass away? for soon must I lie down in the dust; and thou wilt seek for me, but I shall be no more.
