Jób 7
1 Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
[Is there] not an appointed time to man upon earth? [are not] his days also like the days of an hireling?
2 A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
As a servant earnestly desireth the shadow, and as an hireling looketh for [the reward of] his work:
3 Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
So am I made to possess months of vanity, and wearisome nights are appointed to me.
4 Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
When I lie down, I say, When shall I arise, and the night be gone? and I am full of tossings to and fro unto the dawning of the day.
5 Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
My flesh is clothed with worms and clods of dust; my skin is broken, and become loathsome.
6 Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
My days are swifter than a weaver’s shuttle, and are spent without hope.
7 Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
O remember that my life [is] wind: mine eye shall no more see good.
8 Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
The eye of him that hath seen me shall see me no [more: ] thine eyes [are] upon me, and I [am] not.
[As] the cloud is consumed and vanisheth away: so he that goeth down to the grave shall come up no [more]. (Sheol h7585)
10 Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
He shall return no more to his house, neither shall his place know him any more.
11 Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
Therefore I will not refrain my mouth; I will speak in the anguish of my spirit; I will complain in the bitterness of my soul.
12 Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
[Am] I a sea, or a whale, that thou settest a watch over me?
13 Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
When I say, My bed shall comfort me, my couch shall ease my complaint;
14 Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
Then thou scarest me with dreams, and terrifiest me through visions:
15 Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
So that my soul chooseth strangling, [and] death rather than my life.
16 Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
I loathe [it; ] I would not live alway: let me alone; for my days [are] vanity.
17 Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
What [is] man, that thou shouldest magnify him? and that thou shouldest set thine heart upon him?
18 Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
And [that] thou shouldest visit him every morning, [and] try him every moment?
19 Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
How long wilt thou not depart from me, nor let me alone till I swallow down my spittle?
20 Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
I have sinned; what shall I do unto thee, O thou preserver of men? why hast thou set me as a mark against thee, so that I am a burden to myself?
21 És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
And why dost thou not pardon my transgression, and take away mine iniquity? for now shall I sleep in the dust; and thou shalt seek me in the morning, but I [shall] not [be].
