< Jób 7 >

1 Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
Heeft niet de mens een strijd op de aarde, en zijn zijn dagen niet als de dagen des dagloners?
2 A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
Gelijk de dienstknecht hijgt naar de schaduw, en gelijk de dagloner verwacht zijn werkloon;
3 Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
Alzo zijn mij maanden der ijdelheid ten erve geworden, en nachten der moeite zijn mij voorbereid.
4 Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
Als ik te slapen lig, dan zeg ik: Wanneer zal ik opstaan, en Hij den avond afgemeten hebben? En ik word zat van woelingen tot aan den schemertijd.
5 Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
Mijn vlees is met het gewormte en met het gruis des stofs bekleed; mijn huid is gekliefd en verachtelijk geworden.
6 Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
Mijn dagen zijn lichter geweest dan een weversspoel, en zijn vergaan zonder verwachting.
7 Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
Gedenk, dat mijn leven een wind is; mijn oog zal niet wederkomen, om het goede te zien.
8 Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
Het oog desgenen, die mij nu ziet, zal mij niet zien; uw ogen zullen op mij zijn; maar ik zal niet meer zijn.
9 A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a sírba, nem jő fel többé. (Sheol h7585)
Een wolk vergaat en vaart henen; alzo die in het graf daalt, zal niet weder opkomen. (Sheol h7585)
10 Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
Hij zal niet meer wederkeren tot zijn huis, en zijn plaats zal hem niet meer kennen.
11 Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
Zo zal ik ook mijn mond niet wederhouden, ik zal spreken in benauwdheid mijns geestes; ik zal klagen in bitterheid mijner ziel.
12 Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
Ben ik dan een zee, of walvis, dat Gij om mij wachten zet?
13 Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
Wanneer ik zeg: Mijn bedstede zal mij vertroosten, mijn leger zal van mijn klacht wat wegnemen;
14 Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
Dan ontzet Gij mij met dromen, en door gezichten verschrikt Gij mij;
15 Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
Zodat mijn ziel de verworging kiest; den dood meer dan mijn beenderen.
16 Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
Ik versmaad ze, ik zal toch in der eeuwigheid niet leven; houd op van mij, want mijn dagen zijn ijdelheid.
17 Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
Wat is de mens, dat Gij hem groot acht, en dat Gij Uw hart op hem zet?
18 Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
En dat Gij hem bezoekt in elken morgenstond; dat Gij hem in elken ogenblik beproeft?
19 Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
Hoe lang keert Gij U niet af van mij, en laat niet van mij af, totdat ik mijn speeksel inzwelge?
20 Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
Heb ik gezondigd, wat zal ik U doen, o Mensenhoeder? Waarom hebt Gij mij U tot een tegenloop gesteld, dat ik mijzelven tot een last zij?
21 És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
En waarom vergeeft Gij niet mijn overtreding, en doet mijn ongerechtigheid niet weg? Want nu zal ik in het stof liggen; en Gij zult mij vroeg zoeken, maar ik zal niet zijn.

< Jób 7 >