< Jób 39 >

1 Tudod-é a kőszáli zergék ellésének idejét; megvigyáztad-é a szarvasok fajzását?
Numquid nosti tempus partus ibicum in petris, vel parturientes cervas observasti?
2 Megszámláltad-é a hónapokat, a meddig vemhesek; tudod-é az ellésök idejét?
Dinumerasti menses conceptus earum, et scisti tempus partus earum?
3 Csak összegörnyednek, elszülik magzataikat, vajudásaiktól megszabadulnak.
Incurvantur ad fœtum, et pariunt, et rugitus emittunt.
4 Fiaik meggyarapodnak, a legelőn nagyranőnek, elszélednek és nem térnek vissza hozzájok.
Separantur filii earum, et pergunt ad pastum: egrediuntur, et non revertuntur ad eas.
5 Ki bocsátotta szabadon a vadszamarat, ki oldozta el e szamárnak kötelét,
Quis dimisit onagrum liberum, et vincula eius quis solvit?
6 A melynek házául a pusztát rendelém, és lakóhelyéül a sósföldet?
Cui dedi in solitudine domum, et tabernacula eius in terra salsuginis.
7 Kineveti a városbeli sokadalmat, nem hallja a hajtsár kiáltozását.
Contemnit multitudinem civitatis, clamorem exactoris non audit.
8 A hegyeken szedeget, az ő legelőjén mindenféle zöld gazt felkeres.
Circumspicit montes pascuæ suæ, et virentia quæque perquirit.
9 Akar-é szolgálni néked a bölény? Avagy meghál-é a te jászolodnál?
Numquid volet rhinoceros servire tibi, aut morabitur ad præsepe tuum?
10 Oda kötheted a bölényt a barázdához kötelénél fogva? Vajjon boronálja-é a völgyeket utánad?
Numquid alligabis rhinocerota ad arandum loro tuo? aut confringet glebas vallium post te?
11 Bízhatol-é benne, mivelhogy nagy az ereje, és munkádat hagyhatod-é reá?
Numquid fiduciam habebis in magna fortitudine eius, et derelinques ei labores tuos?
12 Hiszed-é róla, hogy vetésedet behordja, és szérűdre betakarítja?
Numquid credes illi quod sementem reddat tibi, et aream tuam congreget?
13 Vígan leng a struczmadár szárnya: vajjon az eszterág szárnya és tollazata-é az?
Penna struthionis similis est pennis herodii, et accipitris.
14 Hiszen a földön hagyja tojásait, és a porral költeti ki!
Quando derelinquit ova sua in terra, tu forsitan in pulvere calefacies ea?
15 És elfeledi, hogy a láb eltiporhatja, és a mezei vad eltaposhatja azokat.
Obliviscitur quod pes conculcet ea, aut bestia agri conterat.
16 Fiaival oly keményen bánik, mintha nem is övéi volnának; ha fáradsága kárba vész, nem bánja;
Duratur ad filios suos quasi non sint sui, frustra laboravit nullo timore cogente.
17 Mert Isten a bölcseséget elfeledtette vele, értelmet pedig nem adott néki.
Privavit enim eam Deus sapientia, nec dedit illi intelligentiam.
18 De hogyha néki ereszkedik, kineveti a lovat és lovagját.
Cum tempus fuerit, in altum alas erigit: deridet equum et ascensorem eius.
19 Te adsz-é erőt a lónak, avagy a nyakát sörénynyel te ruházod-é fel?
Numquid præbebis equo fortitudinem, aut circumdabis collo eius hinnitum?
20 Felugraszthatod-é, mint a sáskát? Tüsszögése dicső, félelmetes!
Numquid suscitabis eum quasi locustas? gloria narium eius terror.
21 Lábai vermet ásnak, örvend erejének, a fegyver elé rohan.
Terram ungula fodit, exultat audacter: in occursum pergit armatis.
22 Neveti a félelmet; nem remeg, nem fordul meg a fegyver elől;
Contemnit pavorem, nec cedit gladio.
23 Csörög rajta a tegez, ragyog a kopja és a dárda:
Super ipsum sonabit pharetra, vibrabit hasta et clypeus.
24 Tombolva, nyihogva kapálja a földet, és nem áll veszteg, ha trombita zeng.
Fervens et fremens sorbet terram, nec reputat tubæ sonare clangorem.
25 A trombitaszóra nyerítéssel felel; messziről megneszeli az ütközetet, a vezérek lármáját és a csatazajt.
Ubi audierit buccinam, dicit: Vah, procul odoratur bellum, exhortationem ducum, et ululatum exercitus.
26 A te értelmed miatt van-é, hogy az ölyv repül, és kiterjeszti szárnyait dél felé?
Numquid per sapientiam tuam plumescit accipiter, expandens alas suas ad Austrum?
27 A te rendelésedre száll-é fent a sas, és rakja-é fészkét a magasban?
Numquid ad præceptum tuum elevabitur aquila, et in arduis ponet nidum suum?
28 A kősziklán lakik és tanyázik, a sziklák párkányain és bércztetőkön.
In petris manet, et in præruptis silicibus commoratur, atque inaccessis rupibus.
29 Onnét kémlel enni való után, messzire ellátnak szemei.
Inde contemplatur escam, et de longe oculi eius prospiciunt,
30 Fiai vért szívnak, és a hol dög van, mindjárt ott terem.
Pulli eius lambent sanguinem: et ubicumque cadaver fuerit, statim adest.

< Jób 39 >