Jób 32

1 Miután ez a három ember megszünt vala felelni Jóbnak, mivel ő igaz vala önmaga előtt:

Omiserunt autem tres viri isti respondere Job, eo quod justus sibi videretur.

2 Haragra gerjede Elihu, a Barakeél fia, a ki Búztól való vala, a Rám nemzetségéből. Jób ellen gerjedt föl haragja, mivel az igazabbnak tartotta magát Istennél.

Et iratus indignatusque est Eliu filius Barachel Buzites, de cognatione Ram: iratus est autem adversum Job, eo quod justum se esse diceret coram Deo.

3 De felgerjedt haragja az ő három barátja ellen is, mivelhogy nem találják vala el a feleletet, mégis kárhoztatják vala Jóbot.

Porro adversum amicos ejus indignatus est, eo quod non invenissent responsionem rationabilem, sed tantummodo condemnassent Job.

4 Elihu azonban várakozott a Jóbbal való beszéddel, mert amazok öregebbek valának ő nála.

Igitur Eliu expectavit Job loquentem, eo quod seniores essent qui loquebantur.

5 De mikor látta Elihu, hogy nincs felelet a három férfiú szájában, akkor gerjede föl az ő haragja.

Cum autem vidisset quod tres respondere non potuissent, iratus est vehementer.

6 És felele a Búztól való Elihu, Barakeél fia, és monda: Napjaimra nézve én még csekély vagyok, ti pedig élemedett emberek, azért tartózkodtam és féltem tudatni veletek véleményemet.

Respondensque Eliu filius Barachel Buzites, dixit: Junior sum tempore, vos autem antiquiores: idcirco, demisso capite, veritus sum vobis indicare meam sententiam.

7 Gondoltam: Hadd szóljanak a napok; és hadd hirdessen bölcseséget az évek sokasága!

Sperabam enim quod ætas prolixior loqueretur, et annorum multitudo doceret sapientiam.

8 Pedig a lélek az az emberben és a Mindenható lehellése, a mi értelmet ad néki!

Sed, ut video, spiritus est in hominibus, et inspiratio Omnipotentis dat intelligentiam.

9 Nem a nagyok a bölcsek, és nem a vének értik az ítéletet.

Non sunt longævi sapientes, nec senes intelligunt judicium.

10 Azt mondom azért: Hallgass reám, hadd tudassam én is véleményemet!

Ideo dicam: Audite me: ostendam vobis etiam ego meam sapientiam.

11 Ímé, én végig vártam beszédeiteket, figyeltem, a míg okoskodtatok, a míg szavakat keresgéltetek.

Expectavi enim sermones vestros; audivi prudentiam vestram, donec disceptaremini sermonibus;

12 Igen ügyeltem reátok és ímé, Jóbot egyikőtök sem czáfolá meg, sem beszédére meg nem felelt.

et donec putabam vos aliquid dicere, considerabam: sed, ut video, non est qui possit arguere Job, et respondere ex vobis sermonibus ejus.

13 Ne mondjátok azt: Bölcseségre találtunk, Isten győzheti meg őt és nem ember!

Ne forte dicatis: Invenimus sapientiam: Deus projecit eum, non homo.

14 Mivel én ellenem nem intézett beszédet, nem is a ti beszédeitekkel válaszolok hát néki.

Nihil locutus est mihi: et ego non secundum sermones vestros respondebo illi.

15 Megzavarodának és nem feleltek többé; kifogyott belőlök a szó.

Extimuerunt, nec responderunt ultra, abstuleruntque a se eloquia.

16 Vártam, de nem szóltak, csak álltak és nem feleltek többé.

Quoniam igitur expectavi, et non sunt locuti: steterunt, nec ultra responderunt:

17 Hadd feleljek hát én is magamért, hadd tudassam én is véleményemet!

respondebo et ego partem meam, et ostendam scientiam meam.

18 Mert tele vagyok beszéddel; unszolgat engem a bennem levő lélek.

Plenus sum enim sermonibus, et coarctat me spiritus uteri mei.

19 Ímé, bensőm olyan, mint az új bor, a melynek nyílása nincsen; miként az új tömlők, csaknem szétszakad.

En venter meus quasi mustum absque spiraculo, quod lagunculas novas disrumpit.

20 Szólok tehát, hogy levegőhöz jussak; felnyitom ajkaimat, és felelek.

Loquar, et respirabo paululum: aperiam labia mea, et respondebo.

21 Nem leszek személyválogató senki iránt; nem hizelkedem egy embernek sem;

Non accipiam personam viri, et Deum homini non æquabo.

22 Mert én hizelkedni nem tudok; könnyen elszólíthatna engem a teremtőm!

Nescio enim quamdiu subsistam, et si post modicum tollat me factor meus.