Jób 30

1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.

A sada smiju mi se mlaði od mene, kojima otaca ne bih bio htio metnuti sa psima stada svojega.

2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!

A na što bi mi i bila sila ruku njihovijeh? u njima bješe propala starost.

3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.

Od siromaštva i gladi samoæovahu bježeæi na suha, mraèna, pusta i opustošena mjesta;

4 A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.

Koji brahu lobodu po èestama, i smrekovo korijenje bješe im hrana.

5 Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.

Izmeðu ljudi bijahu izgonjeni i vikaše se za njima kao za lupežem.

6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.

Življahu po strašnijem uvalama, po jamama u zemlji i u kamenu.

7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.

Po grmovima rikahu, pod trnjem se skupljahu.

8 Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.

Bijahu ljudi nikakvi i bez imena, manje vrijedni nego zemlja.

9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!

I njima sam sada pjesma, i postah im prièa.

10 Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.

Gade se na me, idu daleko od mene i ne ustežu se pljuvati mi u lice.

11 Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.

Jer je Bog odapeo moju tetivu i muke mi zadao te zbaciše uzdu preda mnom.

12 Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.

S desne strane ustaju momci, potkidaju mi noge, i nasipaju put k meni da me upropaste.

13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.

Raskopaše moju stazu, umnožiše mi muke, ne treba niko da im pomaže.

14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.

Kao širokim prolomom naviru, i navaljuju preko razvalina.

15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.

Strahote navališe na me, i kao vjetar tjeraju dušu moju, i kao oblak proðe sreæa moja.

16 Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.

I sada se duša moja ražljeva u meni, stigoše me dani muèni.

17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.

Noæu probada mi kosti u meni, i žile moje ne odmaraju se.

18 A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.

Od teške sile promijenilo se odijelo moje, i kao ogrlica u košulje moje steže me.

19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.

Bacio me je u blato, te sam kao prah i pepeo.

20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!

Vièem k tebi, a ti me ne slušaš; stojim pred tobom, a ti ne gledaš na me.

21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.

Pretvorio si mi se u ljuta neprijatelja; silom ruke svoje suprotiš mi se.

22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.

Podižeš me u vjetar, posaðuješ me na nj, i rastapaš u meni sve dobro.

23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;

Jer znam da æeš me odvesti na smrt i u dom odreðeni svjema živima.

24 De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?

Ali neæe pružiti ruke svoje u grob; kad ih stane potirati, oni neæe vikati.

25 Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?

Nijesam li plakao radi onoga koji bijaše u zlu? nije li duša moja žalosna bivala radi ubogoga?

26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.

Kad se dobru nadah, doðe mi zlo; i kad se nadah svjetlosti, doðe mrak.

27 Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.

Utroba je moja uzavrela, i ne može da se umiri, zadesiše me dani muèni.

28 Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.

Hodim crn, ne od sunca, ustajem i vièem u zboru.

29 Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.

Brat postah zmajevima i drug sovama.

30 Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.

Pocrnjela je koža na meni i kosti moje posahnuše od žege.

31 Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.

Gusle se moje pretvoriše u zapijevku, i svirala moja u plaè.