Jób 3

1 Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.

Potom otvori usta svoja Jov i stade kleti dan svoj.

2 És szóla Jób, és monda:

I progovoriv Jov reèe:

3 Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.

Ne bilo dana u koji se rodih, i noæi u kojoj rekoše: rodi se djetiæ!

4 Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.

Bio taj dan tama, ne gledao ga Bog ozgo, i ne osvjetljavala ga svjetlost!

5 Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.

Mrak ga zaprznio i sjen smrtni, oblak ga obastirao, bio strašan kao najgori dani!

6 Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.

Noæ onu osvojila tama, ne radovala se meðu danima godišnjim, ne brojila se u mjesece!

7 Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.

Gle, noæ ona bila pusta, pjevanja ne bilo u njoj!

8 Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.

Kleli je koji kunu dane, koji su gotovi probuditi krokodila!

9 Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!

Potamnjele zvijezde u sumraèje njezino, èekala vidjelo i ne doèekala ga, i ne vidjela zori trepavica;

10 Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.

Što mi nije zatvorila vrata od utrobe i nije sakrila muku od mojih oèiju.

11 Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?

Zašto ne umrijeh u utrobi? ne izdahnuh izlazeæi iz utrobe?

12 Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!

Zašto me prihvatiše koljena? zašto sise, da sem?

13 Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék –

Jer bih sada ležao i poèivao; spavao bih, i bio bih miran,

14 Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.

S carevima i savjetnicima zemaljskim, koji zidaše sebi pustoline,

15 Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.

Ili s knezovima, koji imaše zlata, i kuæe svoje puniše srebra.

16 Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?

Ili zašto ne bih kao nedonošèe sakriveno, kao dijete koje ne ugleda vidjela?

17 Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.

Ondje bezbožnici prestaju dosaðivati, i ondje poèivaju iznemogli,

18 A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.

I sužnji se odmaraju i ne èuju glasa nastojnikova.

19 Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.

Mali i veliki ondje je, i rob slobodan od svoga gospodara.

20 Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?

Zašto se daje vidjelo nevoljniku i život onima koji su tužna srca,

21 A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.

Koji èekaju smrt a nje nema, i traže je veæma nego zakopano blago,

22 A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.

Koji igraju od radosti i vesele se kad naðu grob?

23 A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.

Èovjeku, kojemu je put sakriven i kojega je Bog zatvorio otsvuda?

24 Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.

Jer prije jela mojega dolazi uzdah moj, i kao voda razljeva se jauk moj.

25 Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.

Jer èega se bojah doðe na mene, i èega se strašah zadesi me.

26 Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.

Ne poèivah niti imah mira niti se odmarah, i opet doðe strahota.