Jób 14

1 Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.

"Ihminen, vaimosta syntynyt, elää vähän aikaa ja on täynnä levottomuutta,

2 Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.

kasvaa kuin kukkanen ja lakastuu, pakenee kuin varjo eikä pysy.

3 Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?

Ja sellaista sinä pidät silmällä ja viet minut käymään oikeutta kanssasi!

4 Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.

Syntyisikö saastaisesta puhdasta? Ei yhden yhtäkään.

5 Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.

Hänen päivänsä ovat määrätyt, ja hänen kuukausiensa luku on sinun tiedossasi; sinä olet asettanut hänelle määrän, jonka ylitse hän ei pääse.

6 Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.

Niin käännä katseesi pois hänestä, että hän pääsisi rauhaan ja että hän saisi iloita niinkuin palkkalainen päivän päätettyään.

7 Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.

Onhan puullakin toivo: vaikka se maahan kaadetaan, kasvaa se uudelleen, eikä siltä vesaa puutu.

8 Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:

Vaikka sen juuri vanhenee maassa ja sen kanto kuolee multaan,

9 A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.

niin se veden tuoksusta versoo jälleen ja tekee oksia niinkuin istukas.

10 De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?

Mutta mies kun kuolee, makaa hän martaana; kun ihminen on henkensä heittänyt, missä hän on sitten?

11 Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:

Vesi juoksee pois järvestä, ja joki tyhjenee ja kuivuu;

12 Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.

niin ihminen lepoon mentyänsä ei enää nouse. Ennenkuin taivaat katoavat, eivät he heräjä eivätkä havahdu unestansa.

13 Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam! (Sheol h7585)

Oi, jospa kätkisit minut tuonelaan, piilottaisit minut, kunnes vihasi on asettunut, panisit minulle aikamäärän ja sitten muistaisit minua! (Sheol h7585)

14 Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.

Kun mies kuolee, virkoaako hän jälleen henkiin? Minä vartoaisin kaikki sotapalvelukseni päivät, kunnes pääsyvuoroni joutuisi.

15 Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.

Sinä kutsuisit, ja minä vastaisin sinulle, sinä ikävöitsisit kättesi tekoa.

16 De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!

Silloin sinä laskisit minun askeleeni, et pitäisi vaaria minun synnistäni;

17 Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.

rikokseni olisi sinetillä lukittuna kukkaroon, ja pahat tekoni sinä peittäisit piiloon.

18 Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;

Mutta vuorikin vyöryy ja hajoaa, ja kallio siirtyy sijaltansa,

19 A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.

vesi kuluttaa kivet, ja rankkasade huuhtoo pois maan mullan; niin sinä hävität ihmisen toivon.

20 Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.

Sinä masennat hänet iäksi, ja hän lähtee; sinä muutat hänen muotonsa ja lähetät hänet menemään.

21 Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.

Kohoavatko hänen lapsensa kunniaan-ei hän sitä tiedä, vaipuvatko vähäisiksi-ei hän heitä huomaa.

22 Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.

Hän tuntee vain oman ruumiinsa kivun, vain oman sielunsa murheen."