Zsoltárok 77

1 a karmesternek. Jedútún számára. Ászáftól. Zsoltár. Hangommal az Istenhez hadd kiáltok, hangommal az Istenhez, és ő figyel reám.

2 Szorultságom napján az Urat kerestem; kezem éjjel kinyújtva van s nem dermed meg, vonakodott lelkem megvigasztalódni.

3 Istenre ha emlékezem, sóhajtanom kell; ha gondolkodom, elborul lelkem. Széla.

4 Tartod szemem őrzőit, nyugtalankodom s nem beszélhetek.

5 Elgondolom a hajdankor napjait, az ősidőknek éveit.

6 Ha emlékezem éjjel hárfajátékomra, gondolkodnom kell szívemben és fürkész lelkem:

7 Örökre elvet-e az Úr és nem fog már többé kedvelni?

8 Megszünt-e kegyelme mindenkorra, elfogyott-e az igéret nemzedékre meg nemzedékre?

9 Elfelejtett-e könyörülni Isten, avagy haragban elzárta-e irgalmát? Széla.

10 Azt mondtam: az a szenvedésem, hogy megváltozott a legfelsőnek jobbja.

11 Emlékezem Jáh cselekedeteire, midőn emlékezem hajdankori csodádról;

12 elmélkedem minden tettedről és cselekményeiden elgondolkodom.

13 Isten, szentségben van az utad; ki oly nagy isten, mint az Isten?

14 Te vagy az Isten, ki csodát mível, tudattad a népek közt erődet.

15 Megváltottad karoddal népedet, Jákób és József fiait. Széla.

16 Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak a vizek, megremegtek, meg is reszkettek a mélységek.

17 Vizet ömlesztettek a felhők, dörejt hallattak a fellegek, nyilaid is szerte jártak;

18 hallik dörgésed a forgatagban, megvilágították villámok a világot, megreszketett és megrendült a föld.

19 Tengeren át volt utad és ösvényed nagy vizeken, és nyomdokaid nem voltak fölismerhetők.

20 Vezetted népedet, mint juhokat, Mózes és Áron által.